2014. december 31., szerda

Legyen úgy..Kívánom!!!!:-)

Most összegezni kellene a 2014-es  esztendőt? Nem fogom! Annyit írok csak hozzá, lehetett volna rosszabb is. (és jobb is)

Na de itt van a 2015-ös év majd...Lesz egy 17 éves lányom, egy 15 éves fiam, meg egy 14 éves is..(mert nekem jó) és év vége felé, lesz egy 5 éves leányzónk is. Jézusom, már??????
Pont két hét múlva ünnepeljük azt a csodálatos napot, mikor 20 évvel ezelőtt megismerkedtünk Zsoltival. És 20 éve, nap mint nap érzem ugyan ezt. Szeretem!
Megtanuljuk a 2015-ös évben elfogadni, hogy ami ma van, azt becsüljük, és elfogadjuk, ha éppen nem úgy van, ahogy szeretnénk.
Remélem lesz erőm befejezni a sulit. Lehetne kis munkám is. Jó lenne hozzárakni egy kis pénzt a családi kasszához, mert azért tisztában vagyunk vele, 2015-ben össze kell majd húzni a nadrág szíjat! Őszintén, nagyon össze kell húzni. De ezt gyakoroljuk egy ideje, nem ér váratlanul.

KÖSZÖNÖM NEKTEK HOGY VELEM VAGYTOK ÖRÖMBEN, BÁNATBAN! A sok szép és kedves szavakat, a biztatást, a néha noszogatást! Remélem ezután is velem tartotok. Ígérni nem ígérek semmit, hogy majd csak pozitív poszt lesz, mert olyan lesz mint az életünk, a Mi kis életünk!:-)

Ma pedig mindenki készüljön egy kicsit, ha csak lélekben is, hogy igen, jön  a 2015. év. Mennyi mindent tartogat még...hát hajrá!
BOLDOG ÚJ ÉVET!
Szilveszteri képek, képeslapok

2014. december 29., hétfő

szegény blogom..:-(

Szegény blogom. Szegénykém...ha érző lenne, érezné a lelkem mostanában. Ő érzi...Én is...
Két nap múlva..vége ennek az évnek. Vége!!!!!

Mondjátok el, miért kattintotok ide, nap mint nap ennyien? Miért???Hiszen semmi pozitív gondolat, erő, boldogság nincsen hónapok óta bennem. Néha fel fel reppenő gyertyaláng, semmi egyéb.
Persze ettől még teszem a dolgom, főzök, sütök,beszélek....élek. És annyi erőt merítek, BELŐLETEK!!!!((()))

Mélyponton vagyok tanulásban is...minek csinálom? Lesz valami értelme? Hobbinak sok....fáradt vagyok.  És nem leszek fiatalabb, és kell a pénz, dolgoznom kellene inkább, mint minden rendes embernek. Nem az álmaimat kergetni, nem 16 éves vagyok, hanem 40!!!!

Jólvan tudom, mert a jövő..stb...meg aludjak egyet, aztán holnap jobb lesz. Ma sem rossz, mégis!:-(

2014. december 27., szombat

Hát eltelt..

...2014 Karácsonya!
Ha őszinte akarok lenni, vegyes éréseim voltak. Mert amúgy minden tökéletes volt, kamaszostúl mindenestűl..mégis. De, ezt most nem részletezem, mert nagyon legbenső, nem ide való.
Amúgy lehet, hogy a rettentő nátha zavarja meg a nyugalmamat. Mind a hatan, baromi betegek vagyunk. Évek óta nem volt így.:-( Így legszívesebben aludnék csak..vagy tévét néznék..vagy csak szenvednék, egymagamba...hát nem részletezem, ez ugye itt lehetetlen.

Viszont van sok finom ennivaló, nyugalom, csillogás...Úgyhogy nem panaszkodom.:-)


2014. december 23., kedd

Legyen az Ünnep, igazán Ünnep!

Még így ünnepek előtt jutott eszembe valami. Hogy, mindenki mennyire másképp éli meg a karácsonyt. Beszélgettünk még a suliba, a matek tanárunkkal. Áhitatva mesélte, Ő hogyan szokta megélni. Apukájával kettesben, borozgatva beszélgetve...és akkor eszembe jutott a miénk. Mikor kicsik voltak a gyerekek, és persze minden játék amit kaptak elemes volt, és elfelejtettünk elemet venni(pirulós). Mikor olyan izgatottan nyüzsögtek, hogy nem lehetett hallani a hangomat. És pár perc alatt kicsi nappali olyan rumliszobává alakult, hogy csak na. De eszembe jutott mikor Csenge 3 hetes volt akkor, milyen mámorosan fáradt voltam...mikor mindenki egy történetet írt...és pityeregtünk nagyon, nagyon...
És most? Kettősség van bennem. Hiszen ott van a csillagszemű...aki annyira várja, és ott van három kamasz, aki hát, persze hogy várja, na de kimutatni ciki. És persze már megvan nekik az áhított...használják is. És valami csak lesz a fa alatt, de mégis na...
Csillagszeműnek, persze csupa meglepetés.:-)
Közben munka..(hegyek) Zsoltinak, ami persze jó, de minden rám marad, nem panasz, így volt ez eddig is. Csak furcsa megint beleszokni.

Aztán hallottam ma Zsoltitól, hogy egy harmincas munka társa, nem is ünnepli a karácsonyt, mert anyukája, hat éve ekkor halt meg, és egyedül van. Persze, azért az milyen rossz lehet...
És hányan vannak még akik így, vagy anyagiak miatt, sokkal szerényebben ünneplik.
Jó, tudjuk mindannyian, az ünnep bennünk van. Olyan ahogy mi alakítjuk a lelkünket hozzá..

Kívánom Nektek is, Kedves Olvasóim, hogy olyan legyen az ünnep, amilyennek szeretnétek. Nem, baj, ha nincs minden meg, amit elterveztünk, nem baj, ha valaki másképp éli meg, ahogy mi. Nézzünk szeretteink szemébe, úgy, hogy érezzék, nagyon szeretjük őket. Hiszen higgyük el, minket is nagyon szeretnek! Remélem senki nem szomorúan éli meg ezeket a napokat, ha egyedül van, az sem baj, ne másnak ünnepeljünk, hanem magunknak!

Legyen Áldott, Boldog, szeretettben gazdag Karácsonyotok!
(forrás:https://www.google.hu/search?q=falusi+kar%C3%A1csony&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=iBaZVKbbF8LsO97zgcAI&ved=0CAgQ_AUoAQ&biw=1366&bih=631#facrc=_&imgdii=_&imgrc=B_6-HIlelROkrM%253A%3BcLHtX9PueOU35M%3Bhttp%253A%252F%252Fvarkapu.info%252Fsites%252Fdefault%252Ffiles%252Fkaracsony_2%255B1%255D_0.jpg%3Bhttp%253A%252F%252Fvarkapu.info%252Fkaracsony%253Fpage%253D6%3B440%3B300

2014. december 22., hétfő

Unatkozni???

És akkor csüccs...Két rohanás között! Mert attól, hogy kivasaltam, felraktam a szép függönyt a konyhába az ablakba, végre.... a majdnem virágzó nyári növényeket, lecseréltem fenyő gallyas, díszes karácsonyira...már majdnem karácsonyi hangulatom lett.:-)
Ja, és még jó, hogy megnéztem a szép ünnepi abroszt, mert akkora folt volt rajta(mitől?), hogy most reménykedve ázik..
Boltba nem megyek, jó egy hétig, feleszünk mindent(és iszunk).
Hála nem sütött ma a nap, így nem láttam milyen koszosak az ablakok, na jó ami nagyon sokat kinézünk, lesuvickolom, a többit akinek nem tetszik, megcsinálhatja.
Csenge most fent van, mert szépen rendbe tettem a hálót, majd ha mindjárt lent megcsinálom a nappalit lejön, szétpakolni, és akkor újra mehetek fel. Ki unatkozik???? Hát, én nem, de nem baj, Csak lennék jobban. Az ajtóra a kis csengő mellé elférne a "TÜDŐGONDOZÓ" felirat is. Úristen 6 csomag 100-as zsepi elég lesz egy pár napig???:-O

Lesz bizony holnap töltött káposzta, majd lesz ünnepekre, halászlé, süllő, krumpli saláta, meg majd rántott hús is(végre, sóhajtanak a csemeték)
Sütik: beigli, meg hatlapos, tiramisú, és sport szelet, pogin gondolkodom.....de nem, az majd szilveszterkor, sok sok aprósütink van...És ez a kezdet...ahogy ismerem magunkat, lesz még más is.:-)

Na akkor tovább..tovább.:-) Ki unatkozik?????;-)

2014. december 20., szombat

Fantasztikusan!

Nagyon, nagyon jó volt tegnap.:-)
Bár én nem hittem a meterológusoknak, (meg még egy páran sem)Jó rétegesen felöltöztem, szakadt is a víz rólam, rólunk!
De ezen kívül, fantasztikus, és lélek emelő volt, a  tegnap a napom. Sok feszült ideges szülő. 7. osztály, kamaszok, ciki nekik a szülő, mikor olyat tesz, amit otthon, de azt ugye nem látják az osztály társak, aki azt hiszik menő csaj, srác vagyok otthon is...pedig dehogy.:-) Én meg csak somolyogtam....több sorral arrébb ültem, ahol Bence, na jó, néha rákérdeztem jól van e, ha összefutottunk(mert tegnapra nagyon náthás lett, fájt a feje)
Mellém volt osztva (még jó), de ha nagyon akart volna mehetett volna a "hordával". Néha ment, én közben bóklásztam a Természet tudományi múzeumba. (sokakat nem érdekelt) Érdekes volt, de a lelkem, túlcsordult, hogy Bence volt az egyedüli, aki velem volt, nem kényszerből. Mindig mondtam neki, maradhat a többiekkel, de mindig mellém szegődött. Néha úgy megöleltem volna, és lábujjhegyen, egy nagy puszit nyomtam volna neki, de nem tettem...:-DDDD

A vásár "szép volt", és DRÁGA! Vettem pár nyalókát. Majd még akartam, "valamit" venni, amikor hirtelen ötlettől vezérelve, puncsot vettem, így elköltöttem azt a hatalmas nagy összegű 20 eurót, de nem maradt egy cent sem Bencének érme gyűjteményébe pénz, vállat húzott az én nagy fiam, és azt mondta egészségedre a puncsot. Finom volt.:-) Este hazajöttünk, Mesi odaült mellém, és olyan figyelmesen hallgatott, majd átölelt és azt mondta, örül, hogy jól éreztük magunkat!
Igen..JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!:-)

2014. december 18., csütörtök

Tempósan, tempósan...

Komolyan kezdek szétesni. Reggel lelkesen megyek a boltba. Csenge itthon maradt Dáviddal, betelefonáltam az oviba, hogy idén már nem megyünk, és Boldog Karácsonyt kívántam.
Majd tempósan rohantam, közben kérdeztem anyósomat neki mi kell a boltból? Kiállók az autóval, elindulok, az út végén a lámpák előtt ötlik belém, a pénztárcát ugyan eltettem, de pénzt nem tettem bele, gyors kanyar..haza, majd vágtatok tovább. Elősször gondoltam a személyiket intézem el, kígyózó sor, az okmány irodában, nem baj, aki az okmányokért jön, az hamar sorra kerül. Így is lett! Mosolyogva beálltam a helyemre, mikor közli a hölgy, hóhó, kell az ideiglenes személyi. Na akkor jöhetek haza, majd közben bementem a Lidl-be vásárolni, holnapra kell az egész nap elemózsia:-)Rengetegen voltak a boltba, minta holnaptól bezárna a bolt. Gyorsan hazajöttem a papírokért, majd vissza. Szerencsére senki nem volt előttem. 11 után már itthon is voltam. Gyorsan felraktam turbóra a lencse főzeléket, délre készen legyen, mire jön Zsolti. Tejfölt kevertem már bele, mikor jött!:-))))
Majd ágyneműt húztam, mosom, ami száraz, nemsokára vasalom. És sütit is akarok sütni holnapi útra...talán nem egy nagyon bonyolult dolgot fogok sütni...fáradt vagyok!

2014. december 17., szerda

Na ja...

Ki vagyok purcanva(vagyhogyírják)...De mától lesz a feltöltődés karácsonyig..(hahaahaaaaha)
Ja, tegnap megint elkezdett köhögni Csenge nagyon, valami szirupot akartak neki adni délután, anyósomék, hál istennek nem adtak, mert attól, még ennyit sem aludtunk volna, mint így. Még alszik Csenge, de hajnalban órákig ugatott, már felvittem egy lavórt, hátha kijön valami. És folyamatos forgolódás volt, és annak közlése, nem akar aludni. Bezzeg én! Már az is rosszul esett, hogy este fél nyolckor értem haza, és még csak akkor fürdött Csenge, tehát az esti altatást megint megnyertem, mert anya...te fürdess, mossunk fogat, olvass, altass...kicsit ingerült voltam, persze tudom a fáradtságtól. De mégis...na!
Péntek miatt is aggódom kicsit, lehet, reggeltől, délután ötig, anyósomnak kell vigyáznia Csengére. Mert, ha így köhög Csenge, nem viszem, vagy viszi ő oviba . Már tegnap panaszkodott, nem tudja lekötni, és nagyon elfárad. Megértem, de akkor is.:-( Azért elmegyek Bécsbe, muszáj kicsit kimozdulni.
Tegnap meg jön az SMS a suliba, Dávid küldi, lázas..így ma ő is marad itthon, ennyit a pár óra magányról.. Na mindegy, jó lenne kisöpörni a náthát karácsonyig.
Kémiám, 5-ös lett, de ion összeadás volt csak, megértettem, így nem volt nehéz. Föci, már igen...de az is lesz valamennyi, gondolom...Minden esetre azt hittem két hétig, kikapcsolom az agyam a suliból, erre töriből házi doga, angolból fordítás...

Biggyesztés: paradicsom leves, rántott karfiol, krumplipüré, vagy hagymás krumpli..

2014. december 16., kedd

még gyorsan, gyorsan....

Kicsit rohanósra sikerült ez a hét! Talán inkább máig, és pénteken lesz még.
Ma az oviban van karácsonyi műsor, szép ruha, sütike...alig bírtam felkelteni reggel Csengét! Hajnalban órákig dumált...nekem is: szeretlek anya..hajnalban...én meg: hmmmmmjóóóóóóóóóóóóó....aludjálmár...:-)
De úgy ment, hogy megint köhög reggelente, Dávid is nagyon náthás, Zsolti is.:-( Remélem ünnepekre jobban leszünk. Sütike is megvolt, mézes kókuszos kocka, örültek neki.

Ma még kémiából és föciből írunk...jaj, jó lenne túl lenni már rajta. Rebesgették, hogy csütörtökön már nem lesz suli, reménykedem...mert pénteken megyünk Bécsbe, Bence osztályával.
Közben még kéne, hal, meg fenyőfa, és idén az adventi vásárban sem voltunk még lent, és tegnap nagyon régen nem látott barátaink hívtak, végre találkozhatnánk.:-)
Nagyon jó ez így! Csak néha érzem, morcosan fáradt vagyok! Nem panaszkodom!!!! :-)

2014. december 13., szombat

Hétköznap????

Ketten vagyunk itthon, Csenge és én. A többiek dolgozóban. Szegények, nem mondom, hogy lelkesen mentek. De én a gonosz anya, nem engedtem, hogy itthon maradjanak.
Készülök a holnapi vendégségre. Megfőzöm a húslevest és a pörköltet is megcsinálom.
Szégyellem, de még mindig nem tudom pontosan milyen tortája lesz pontosan Csengének. Túrós lesz, DE epres legyen, vagy sült túró torta????Sógornőm is hoz egyet, mert múltkor megígérte Csengének, hogy süt, tejbegrízes tortát neki. Tegnap felhívom, süt e? Visszakérdezett, emlékszik még Csenge rá? Hát most erre mit mondjak, persze hogy emlegeti Csenge, nem buta.:-)
Azért látom mennyit segített Zsolti míg itthon volt...apróságok, de nagyon sok..pl pakolt utánam főzés közben, a kuka ki lett víve mindig, a mosogatógép is ki-be lett pakolva..porszívozva...és ma délután még karácsonyi ajándékot is vennem kell Dávidnak, Zsolti nélkül.:-( Hiányzik, na....De ez így van jól, szeret menni, elfárad nagyon, de kell neki, hogy érezze...hogy FONTOS!

Na megyek mert a minidiktátor követelőzik..:-))) Pizza tésztát is be kell gyúrnom. Az lesz a mai biggyesztés.