2015. március 31., kedd

Érdekes..:-)

Most már biztos, hogy nem megy Csenge holnap sem  oviba. Be van gyulladva a szeme is.:-(Tegnap délután hőemelkedése is volt. És köhög is..De ugye ettől, még jól van, folyamatosan pakol, játszik. Olyan érdekes kapocs van közöttünk, annyira egyformák vagyunk, mi ketten. Érdekes ezt minden pillanatban megtapasztalni. Például tegnap. Délelőtt tettem vettem, majd mondtam neki, hogy rajzoljunk valami nyuszikát, vagy valamit...Aki ismer, tudja, én bizony nem tudok rajzolni, sőt semmilyen kreatív dolgot nem tudok csinálni. Frusztrál ám, mert szeretném csinálni, főleg, hogy itt van Csenge, aki igényelné. De tegnap akkorákat nevettünk együtt. Rajzol, meg színez Csenge, azt szívesen teszi, de azt látom, nem érdekli annyira a dolog, mint régen Mesit, akinek nagyon jó kézügyessége van.(apukájától örökölte) Szóval, próbáltunk nyuszit rajzolni, meg lovacskát...hát jókat nevetgéltünk közben, milyen bénán rajzoltam.:-) Ez a része vicces volt!
Tanulságos meg nekem az, engem ez mennyire idegesít, gondolom azért, mert ügyetlen vagyok benne, a másik meg, hogy Csenge sem kitartó benne, gyorsan otthagy, vagy ha nem sikerül ideges lesz, de nincs kitartása hozzá, érdektelen lesz. Ez előre vetíti a jövőbeni tanulást, ajajjjjjjj!:-((((

Érdekeset mondott Zsolti tegnap, hogy majd kíváncsi lesz, mert ennyire rám van tapadva Csenge, és ilyen egyformák vagyunk, milyen lesz a kapcsolatunk majd, ha nagy lesz Csenge? Én is kíváncsi vagyok!
És különben büszke vagyok Mesire is, mert iszonyú nagy munka áll mögötte, ami nem fizikai, hanem lelki... és lehet látni a nagy fejlődést! Amit nem is tudok szavakba önteni milyen jó, mert ezt érezni kell...


Tegnap nagyon finom kenyeret sütöttem.:-) Ma kétfélét főzök, mert holnap dolgozok, legyen kaja, még jó, hogy lesz bébicsőszöm, Bence már itthon lesz..
Biggyesztés: vargányás tészta és krumpli főzelék, hamis fasírttal
Ma suli is lesz, legszívesebben nem mennék Csenge miatt, de csak ötig kritikus, akkor jön Zsolti haza...ha nem lesz hőemelkedése Csengének, megyek!

2015. március 30., hétfő

Mindig téma a....

Ez olyan kényes téma, pedig jelen van mindig. Nem beszélünk róla szívesen, mert ha van, többségben nem publikus, jobb esetben nem kérkedünk vele, ha viszont nincs, akkor azért mert szégyelljük, mert szomorúak vagyunk, mert azon gondolkodunk, miért nincs?
Gondolom rá lehetett jönni, a pénzről van szó. Persze igazából senkinek semmi köze hozzá, éppen nekem mennyi van...ha van!;-) Úgyis abból kell kijönni amennyi van. Így ünnep közeledtével azért megérzi az ember a szűkös nadrág szíjat. És akkor arra gondolok, akiknek még ennyi sincs, és sok gyerekkel élnek vidéken(azokra gondolok, akik mindent megtesznek, hogy legyen, és ennyi van amennyi). És miért van, hogy valakinek meg sok van, pedig nem tesz többet meg érte mint én, nem irigységből írom, sőt....
Tény, hogy semmi hátszéllel nem rendelkezünk. Nekem semmi örökségem, évekkel ezelőtt lemondtam róla, hogy jól tettem e? Nem tudom. Abban a helyzetben, az volt a legcélszerűbb, hogy milyen így? Szerencsére van mellettem valaki, aki soha nem érezteti ezt, mert ami van, az van. Ennyi, inkább a gyereket sajnálom, nekik milyen lesz az élet kezdés, kemény, az biztos, de nekünk is az volt, mégis itt vagyunk. Annak örülök, hogy jelenleg, nem kell segíteni a szülőket. JELENLEG! De sajnos, ők sem tudtak soha segíteni rajtunk. Persze ez nem elvárható, sőt...de azért elárulom, néha jó lett volna, egy..egy cipő, vagy kabát, amiben segítenek.Mikor éltek még a Dédik, valahogy a semmiből mindig összekapartak valamennyit, hoztak pelust, gyümölcsöt..na mindegy, ez végül is egyéni szocproblémám, nem????:-))))) Annyi van amennyi, Zsolti mindig azt mondja, annak örüljünk, amennyi van. Igaz, "félig tele a pohár".

Héten itthon a Királylány, szörnyű éjszaka után vagyunk, szegénykém, állandóan azt hittem, lázas, mert olyan szaporán vette a levegőt, de nem, köhög, folyik az orra. Már feldíszítette a tojás fát, rájöttem kirakom, most gyönyőrködjünk benne.:-)
Szerdán, lenne az oviban megtartva a Húsvét, nem tudom lesz e addig olyan állapotban Csenge, hogy menjen. Szerdán dolgozom is, de Bence itthon lesz, csütörtöktől meg mind a hatan már!:-) De most komolyan rossz idő lesz Húsvétkor? Hogy lesz gy Állatkert, meg kirándulás?:-(


2015. március 29., vasárnap

Vasárnap...


Vasárnap van. Idilli reggel. lehetne. Zsolti pecázik, Kettő kamasz alszik még, egy itt a kanapén és Csenge...Nos Csenge, na ő egyfolytában köhög, folyik az orra, be van gyulladva a szeme.:-( Juhéjj, szervezhetem át a jövőhetet, amiben szerda a gáz...de addigra remélem jobban lesz. Addig van ovi suli is. Én azon csodálkozom, hogy éjszaka nem beszél, beszél folyamatosan, mert ahogy kinyílik a csipája,(most sz szerint) egyfolytában nyomja. Idézem: anyu..anyu...anyu...de anyu..anyu...anyu...egész nap. Na nem mondom, minden vágyam anyunak lenni...de a folyamatos koncentrálás, néha, mindig, fárasztó, akkor inkább Anikó lennék, azt kevesebbszer hallom jóval...:-)
De még mindig idilli a helyzet, ennyi bajunk legyen ugyebár!
Tegnap is az volt. Délelőtt elmentünk vásárolni, pár pólót vettünk, meg virágokat, jeges szélben ültettem el őket.:-( Vettünk fehér fut rózsát, alig várom, hogy nyíljon. A kiskapu melléültettük, most nagyon sok virágot ültettem, célom, a kicsi kert felvirágoztatása.:-)
És idilli lehetett volna a délután (mindig azt hisszük, aztán sosem) amíg nem kértem meg Zsoltit, húzza meg a kádnál a csöpögő csapot, ami konkrétan ketté tört.:-( Nem, nem az én uram, nem sok spenótot evett, amitől iszony erős lett, hanem ezek a nagyon jó minőségű vacakok, ennyit bírnak. Persze sosincs pénzünk 20-30 ezer forintos csapra, így megvesszük a 7000ft-ost, ami ennyit bír, kb. két évet.:-( Bár nem tudom, a 20-30ezres csap mennyit bírna!? Persze a vízkő is eszi az amit lehet.

És ma végre mindenki jól lakhat:-))) Húsoscsontból leves lesz, sült csirkecomb, krumplival..és valami túrós, almás süti...:-))))
Jééééééééééééé, most mondja Mesi, átállította már Zsolti az órát. Azért aludtunk ilyen sokáig..;-))))))

2015. március 27., péntek

Jó ez így is..:-)

Andrea mindig megmozgatja kis lelkemet mostanában.:-) Ennek azért örülök!
Hogy egy blog, sok mindent elárul a blog szerzőéről, az egyértelmű. Bár egy nagyon fontos hiánya van, nem lehet látni a gesztust, a mimikát, a hanglejtést. Pedig ezek fontosak. Mert kialakul egy kép, és megdöbbenétek, ha látnátok, és hallanátok....:-)
Például az utolsó mondatával nem értek egyet Andreával :"Veled sok mindenről - személyesen - ellehetne beszélgetni egész mély szintekig." És azért, mert nem beszélgettem nagyon régen senkivel így. Zsoltival, azért nem, mert lehetetlen. Két szót sem tudunk nagyon váltani, akkora a nyüzsi. Más meg, nem kíváncsi a velem való beszélgetésre. Nem vagyok már szomorú emiatt. Azt látom, az emberek elvanannak a maguk dolgával, vagy a mások kibeszélésével. Én nem annyira szeretem ezt. Sem magamat tömjénezni, sem másokat szidni. De pontosan azért nem hiszem el Andrea fentebb említett mondatát, mert nincs senkinek igénye erre...
Elfogadtam ezt, azért is írom a blogot, kicsit mutatni magamból valamit, kicsit kiírni örömömet és bánatomat. Nem is bánom, hogy "családias" a blog. Valahogy nekem ma is jó így. :-)

Pár órát még magam vagyok, takarítok, fürdőt is...főzök, spenótot. 
Majd jön a hétvége..:-) Juhéjjjjj!;-)(kép:net)

2015. március 26., csütörtök

egy kis hétköznap...

Milyen szép napunk van ma!:-)
Jó ez a csönd is, ami körülvesz most. Kell ez a pár óra, én idő.
Bár a tennivalók sokasodnak előttem, most mégis pihenek egy kicsit. Még az angol leckét megcsinálom, jön megint, egy sokat tanulós időszak, sok sok dolgozattal.
Készülök a húsvétra is már. Megvettem a csülköt, a sonka ára az egekben, mármint a jó házi sonka ára. Egy darabért 5200ft-ot kértek.:-( így két csülköt vettem, jó lesz az, szeretjük. Meg a csoki árak is.:-( És csak azért mindenkinek kell egy kis finomság. És akkor beígértük az Állatkertet Csengének, olyan izgatott miatta. Oda is tervezünk menni a tavaszi szünetben.
Biggyesztés: lecsó, tarhonyával. Megint nem leszek népszerű a gyerekeknél.:-)

2015. március 25., szerda

Örömposzt????;-)))


Kedves Andi, nagyon jólesett amit írtál! Nem tudom, hogy ennyire látszik e, az írásomon, vagy pontosan honnan lehet észrevenni, hogy változtam? Folyamatos változás van, megszoktam. Mást nem tudok csinálni. Változok én is, gyerekek is, körülmények is, lehetőségek is...a világ is.
Tegnap pont beszélgettem osztálytársaimmal. Különböző korosztály, különböző múlttal, jelennel, jövővel. Egyik sem tökéletes, egyik sem zökkenő mentes. De van tökéletes? Nincs! Semmiben, soha..valami kis bibi, mindig van a dologban. Inkább ami a tegnapi napban nekem tanulság volt az az, hogy mennyire nem vagyunk elfogadók, van amiben én sem, de konkrétan szerintem, én sokkal elfogadóbb vagyok a másik ember életmódjához, mint az átlag. Nem próbálom meg a saját életemre formálni ,a másikét. Pont tegnap azon töprengtem, mit is gondolhatnak ezek az emberek rólam? Jobb ha nem tudom?:-(
Másik a blog, én nem tudom, de ha valami bánatosat, rosszat írok, szinte a duplája az olvasottságom, mint mikor valami ömömposzt van.:-))))

Ezek nagyon fontos tény megállaptások!(fenéket)

Szép napot Nektek!

2015. március 24., kedd

Mert jó ez így.:-)


Van úgy, hogy reggel hétkor már elkezdek valami olyat csinálni, amit nem tervezek előre, számomra nagy dolog és magam is meglepődök rajta. Majd persze örülök a végeredménynek. Most éppen a tűzhelyet sikáltam, gombokat le, azokat külön, meg a sütőt belül. Azért látszik, hogy használva van. De nem baj, én szeretem.
Közben elmentünk az oviba. Szeretem ahogy megyünk, és ahogy jövünk. Kivéve, ha sietünk. Na akkor, nagyon türelmetlen vagyok. Akkor sokat gondolok a dolgozó anyákra, akik mi mindent átélnek ilyenkor. Bezzeg, ha nem sietünk. És megyünk a sikátorba le, a köves lépcsőn, mindig ugyanarra a lépcsőfokra ugrik, boldogan, önfeledten..majd a járda szegély, ugyanazon a részén mindig egyensúlyozva, mint a gerendán. Ha kimarad, visszafutás újra, hangosan kacagva. Vagy jövünk hazafelé, csigákat kutatva, majd kavicsokat gyűjtögetve, szigorúan az én zsebembe rakva:-), közben csacsog, csacsog...imádom ezt, ekkor töltekezek.

Közben persze jár az agyam, kevés lesz a bab főzelék.:-( Ki kell találnom valamit mellé,de mit???? Kevés lesz a kenyér is...Áj, akkor is csak holnap megyek a boltba. vasalnom is kell megint, nem szeretném összegyűjteni mint tegnap, rengeteget vasaltam. Persze mosni is..

De suli is van, valahogy mostanában olyan jó menni, annyira várom.

Na megyek is, van dolog bőven!:-)

2015. március 23., hétfő

nyugis..

Nyugis, kellemes hétvége volt. Azt csináltuk amit mindig, sütöttünk főztünk, ettünk ittunk, kertészkedtünk, sétáltunk, volt kicsi vendégség is. Legnagyobb dolog, hogy Csenge megtanult újra lejönni a lépcsőn. Nagy bátorságra vall, mert nagyon félt lejönni.:-) És vasárnap már kevesebb hiszti volt, mert mostanában nagyon próbálozik a kisasszony!:-)
Volt pecázni Zsolti, hal még nem volt..:-) Majd lesz! (remélem) És folyton zajlik az élet, de jó ez így...:-)

A laptop működik(hála) csak három gomb nem(ó,ú,í) ezt egér billentyűvel megoldjuk, örülök, hogy csak ennyi baj lett! Napokig, nem jöttem a közelébe.:-(

Mai biggyesztés: bab főzelék lesz és a maradék csont leves ..

2015. március 21., szombat

lassan, lassan..

Akinek van igazi kamasz gyereke most éppen fiúból,;-), tudja milyen nehéz lehetett neki, aki mostanában csak morog, kimondania, anya, ez csak egy tárgy, ne emészd magad...röpke pillanat volt, de mindent feledtetett. Mesi is mellettem volt, ami nagyon jólesett! De megy élet tovább, tapasztaltam megint valamit, nem túl jót, de ezt is meg kell élni. Lehet azért is bánt, sőt inkább azért bánt, mert midig annyira próbálok spórolni, és vigyázni mindenre.
Ma főzök sütök..és alakul majd!
Legyen csodaszép hétvégétek!

2015. március 20., péntek

még mindig:-(((

Telorol vagyok, nem akarok súlyos pénzeket fizetni.

Mindent megteszek hogy jó legyen, de utána kerülni fogok minden kütyüt..
Még mindig szomorú vagyok, hogy ilyen hülyeséget csináltam.