Szóval, az úgy volt, hogy egész nap, vagyis délelőtt spannoltam magam a "dolgon". Majd délben hazajött Zsolti ebédelni és akkor mikor éppen a tűzhely mellett álltam, hátulról átölelt és mondott valami félig vicceset, félig szerelmeset és elillant a sérelmem. Annyira, hogy szinte egész délután beszélgettem, na jó csetteltem azzal, aki miatt spannoltam magam, és megbeszéltük a dolgot, úgy érzem legalábbis. Elmesélte, neki miért fontos az, ami engem idegesít, és én is elmeséltem, nekem miért nehéz megértenem. Nem leszünk ettől többet együtt, külön szálon fut az életünk, és eléggé másfele tart. Kicsit talán amiatt is sokkaltam be, hogy bármennyire keresgélek, nem sodor felém az élet, hasonló beállítottságú embert a közelembe, mint én vagyok. Zavar ez, vágyom rá amúgy...de nem. Korban hozzám is illő, de teljesen más beállítottságú, mert mást hozott neki az élet, lehet az anyagi, vagy társas kapcsolat..Persze ezzel nincs baj, vannak olyan ismeretségek, amik így is tudnak működni, de szerintem kevés.
Bármennyire úgy tűnik és azért bevallom, élőszóban is tudnék dumálni, nem vagyok az a "kivesézzünk egy mondatot, élet helyzetet" fajta.
Talán ez abból adódik, hogy 21 éve nem kell megmagyaráznom sok mindent, mert TERMÉSZETES. Akkor azt minek ecseteljem, nem?
És kimondom, mert néha ez zavar, hogy nem merem kimondani, mert félek, hogy megbántok vele olyanokat, akiknek nem hozta így a sors...hogy én milyen boldog vagyok, hogy van mellettem egy olyan ember, aki lassan 21 év alatt, minden rezdülésemet ismer, aki soha nem kritizál, aki szeret úgy is, ha reggel csipásan ,kócosan, kelek fel a bundás zoknimban, és megajándékozott négy gyönyörű gyermekkel, és együtt vannak álmaink, céljaink. És nekem ő az első...és utána a gyerekeim, vagy együtt, egy gombolyagban. Vannak céljaim, de azokat együtt képzelem el...És nem vagyok semmiben sem tökéletes. Van rajtam túlsúly, van mikor nem érdekel az éppen aktuális kupi (van amikor nagyon is érdekel), tudnék szigorúbb is lenni, kevesebbet kiabálni(néha sikerül), tudnék mosolygósabb lenni...meg elfogadóbb, többet tanulni, lehetnék akár kitűnő, de engem nem mindig izgat ez, és sokkal, sokkal...másabb is lenni, de ez vagyok ÉN!
Hát kimondtam, boldog vagyok így, mert ez az én életem.
Bármennyire úgy tűnik és azért bevallom, élőszóban is tudnék dumálni, nem vagyok az a "kivesézzünk egy mondatot, élet helyzetet" fajta.
Talán ez abból adódik, hogy 21 éve nem kell megmagyaráznom sok mindent, mert TERMÉSZETES. Akkor azt minek ecseteljem, nem?
És kimondom, mert néha ez zavar, hogy nem merem kimondani, mert félek, hogy megbántok vele olyanokat, akiknek nem hozta így a sors...hogy én milyen boldog vagyok, hogy van mellettem egy olyan ember, aki lassan 21 év alatt, minden rezdülésemet ismer, aki soha nem kritizál, aki szeret úgy is, ha reggel csipásan ,kócosan, kelek fel a bundás zoknimban, és megajándékozott négy gyönyörű gyermekkel, és együtt vannak álmaink, céljaink. És nekem ő az első...és utána a gyerekeim, vagy együtt, egy gombolyagban. Vannak céljaim, de azokat együtt képzelem el...És nem vagyok semmiben sem tökéletes. Van rajtam túlsúly, van mikor nem érdekel az éppen aktuális kupi (van amikor nagyon is érdekel), tudnék szigorúbb is lenni, kevesebbet kiabálni(néha sikerül), tudnék mosolygósabb lenni...meg elfogadóbb, többet tanulni, lehetnék akár kitűnő, de engem nem mindig izgat ez, és sokkal, sokkal...másabb is lenni, de ez vagyok ÉN!
Hát kimondtam, boldog vagyok így, mert ez az én életem.
