2020. november 29., vasárnap

Két nap és december🌲⛄❄

 Három hét és karácsonyi hét lesz már.  Ennyit is dolgozom még, amibe lesz egy szombat is, mikor leltározunk.  Úgy gondolom hamar itt lesz.  

Most ebben a pillanatban túl hamar,  mert lesz mikulás és szülinap is, mert a 10 éves várja nagyon , ajándék megvan a szülinapra,  mikulásra semmi. 4.-én kiveszem az egy nap szabimat ami maradt az évre,  akkor próbálok majd venni ezt azt. Fejben már alakul kinek mit veszek,  de utána kell járni.  Kicsit egyedül érzem magam vele,  mert Zsolti szerint nem kell semmi ,ebben a helyzetben főleg,  csak legyünk együtt.  Oké,  nagyon nem kötelezhetünk mert idén nincs jutalom, örülünk, hogy fizetés van. De én szeretnék kis meglepetést okozni mindenkinek. Így egyedül vagyok ezzel , hogy kitaláljam,  megvalósítsam.  Ez azért nem akaszt ki, mert általában így van. Nem most alakult ez így, és ettől még csupa jó tulajdonsága van Zsoltinak.😁 

Azt azért remélem jól lesz mindenki, mert éppen nővérem van benne,  valószínű vírusos, de vicces ez a tesztelős,  karanténos mizéria. Semmi protokol,  semmi követés...gondolom már semmi kapacitás erre.  

Egyik nap azért elgondolkoztam,  én is mennyi emberrel találkozok naponta,  fertőtlenítek folyamatosan, maszk...de már mindenki jön megy, és mondják,, hogy betegek, vagy voltak, vagy karanténban vannak, vagy senki nem tudja, abban kéne e lenniük? Döbbenet...en nem mondhatom, és több millióan nem, hogy önkéntes karanténba megyek, home officelok mert nem olyan a munkám. Vagyis mondhatom, csak éppen akkor lőttek a munkámnak....

Persze én nagyon optimista vagyok,  ez legyen  a legeselegnagyobb bajom, mit vegyek karácsonyra, mit süssek,  és van hová bemennem dolgozni.


Van most ebben most jó is, fiúkkal sokkal többet vagyunk együtt,  nekem ez jó, és jönnek ma Mesiék is, jó délután lesz.🤗❤


2020. november 16., hétfő

Hogy vagytok?😊

 Ez a jutalmam,  ez az egy óra ma reggel, minden gép dolgozik én meg meg pizsamában vagyok. Ma 10 órára megyek dolgozni.

Hogy vagytok,  lelkileg? Tényleg érdekel!!!!


Én jól vagyok, testileg nagyjából,  csak a szokásos hormonos...kicsit nyomi.

Lelkileg nagyon dolgozok rajta,  hogy jól legyek. Hiszen jól vagyunk,  együtt vagyunk,  kell most ennél több? Igazság az, hogy nagyon szomorú hírek vannak szinte mellettünk.  Én próbálom  ennek fényében, teljesen másképp látni mindent. Azt hittem nyáron,  nem így lesz...


Na mindegy, nem ragozom tovább.

Szülinapja lesz nemsokára Csengének,  10 éves lesz...nem semmi! Várja nagyon. Megrendeltem az ajándékát,  kitaláltuk a tortát is. Egy baj van, lehet nem tud jönni a két barátnője ebben a helyzetben. Unokatesót azért meghivjuk,  egy pizsama partyra. 

Pedig ezt a szülinapot jól még akartuk ünnepelni,  még is fogjuk. ☺

Viszont milyen jó , hogy a fiúk is ennyit itthon vannak, jó velük.  Bence már unalmában iszonyú sokat segitett a hétvégén,  ma még korán kelt és örömmel ment a suliba,  még oda is örömmel ment,  csak végre menjen.😁😁😁😁 gyakorlat van, árra kell bemenni. 


Na lassan készülök,  légyen szép napotok! És várom, hogy megírjátok ki hogy van?❤

2020. november 11., szerda

Ez van most, mindenhol. 😏

 Igazság az, próbál az ember pozitív lenni,  alkalmazkodni,  hirtelen, mindenhez. Mert persze lehetne rosszabb is,  persze lehetne jobb is, de ugye azért sokkal jobb érzés,  hogy van ,"lehetne rosszabb is."

És akkor már más minden, félig tele a pohár , persze ott hátul az a kisördög,  ott motoszkál, mindíg.

Kertek alatt a vírus.  Én fertőtlenítek folyamatosan a munkahelyen, boltba,  be-ki...maszkban dolgozom, szülők jönnek,  mennek, bizonytalanok.  Sok a beteg munkatársam,  nátha, ki jobban, ki kevésbé...ki tesztre vár,  ki már nem. 

Mi még birjuk,  biztatunk,  tesszük a dolgunkat,  reménykedünk, kitartunk....mint mindenki más. 


Optimista, kicsit jobb kedvembe viccelődők is, hogy bárcsak karanténba lennék,  két napig aludnék...😁 aztán persze,  rossz napokon, félek,  aggódok,  jövőkép miatt. 


Tavasszal a nyár biztatott,  most a karácsony, csak 43 nap, pikk-pakk itt lesz...és akkor,  remélem,  csak az lesz a dolgunk,  hogy kitaláljuk milyen finomat süssünk ☺🌲

2020. november 4., szerda

Lesz? Persze❤

 Elkezdtem aggódni,  vajon lesz karácsony idén?

Persze a kérdés költői,  hiszen tudom,  hogy lesz mert kell, hogy legyen...mert ez tart életbe mostanában. 

Szofi első karácsonya 🧡

De vajon Csenge 10. Szülinapja, hogy lesz megünnepelve? Pedig úgy várja...🤔

Nem lesz adventi vásár,  már ez sem....😒 online...-oké,  majd legurítunk online egy forralt bort..🤔

Tudom lehetne nagyobb bajom is, ne legyen.

2020. október 28., szerda

Sokoldalú, sokszínű, sok....!?

 Szóval,  sok(k) vagyok mostanában magamnak. Azt sem tudom melyik vagyok én,  tudom, tudom mind én vagyok, nehéz szerep mind.


Elsősorban Anikó vagyok 46 éve,  majd "ezer" darabra hullok . 

Nő vagyok 25 éve,  23 éve feleség egy olyan EMBER mellett ahol megtapasztaltam a jóban, rosszban szerelmet, szeretet is a mai napig.

Anya vagyok, 22 éve, életem fő művei,  a karrierem,  nem mondom,  hogy tökéletes,  sőt mennyi mindent másképp csinálnék. Egy darabig olyan könnyű volt,  hiszen csak a test fáradt a napi rutinba, míg most...a lélek szakad szét.  Hisz van egy felnőtt lányom aki feleség lett és anyuka,  az akit először hordtam a szívem alatt,  aki mindenben az első volt...van két szép szál legény fiam,  nagyobbik nem akar még felnőni,  világ összes fájdalma a vállán,  zárkózott, nem tálalja a helyét sosem tálalta,  várom,  remélem csak a kamaszkor fájdalma nyomja a vállat. Pedig annyi pozitív tulajdonsága lenne, ha nem lenne ennyire sündisznó. Aztán ott van a másik aki azt hiszi,  ha flegma nagyon macsó lesz,  nem mindíg tetszik a stílusa. De életre való,  kedvelik,  van kisugárzása  ...de, nem igazán tervez, élj a mának...és, hát van a legkisebb, aki már nem is kicsi 10 éves nemsokára..kicsit lelkiismeret furdalásom van vele kapcsolatban. Ő a leganyásabb,  legbújósabb,  legbabább,,pedig már keveset vagyok vele, sokkal kevesebbet mint a többiekkel voltam, jól veszi ezt, de tudom ,hogy hiányzom neki.

És akkor lassan fél éve nagymami vagyok, ez egy fantasztikus érzés,  tudom,  hogy sok, sok láthatatlan szál köt össze,  mégsem szuszog akkor a mellkasomon  mikor én akarom. És csak szereted,  szereted mert csak ez a dolgod.

És ott a munkahely , ott vagyok ÉN  lánykori nevemen,  én....napi 24 órából 8 órát.  

Tudjátok ez nem panasz, de van mikor csak kapkodom a fejem,  kamasz, felnőtt,  feleség,  gyermek, Anikó,  nő,  ja és anyós, mami ez mind én vagyok, egy szerepben mindenhol más, más kell belőlem,  hol elég legyek, hol ne legyek sok,  hogy eleget legyek, szeressek....szeressek mindenhol máshogy, és mégis ugyanúgy.

Nehéz, mert tudom az ember nem tud mindenhol megfelelni,  van ahol sok, van ahol kevés van belőlem. És csak bízom akkor ott, ép elég. ❤


2020. október 25., vasárnap

Idő


 Ebben a pillanatban úgy érzem időmilliomos vagyok. Plussz egy óra,  háromnapos hétvége. Ez igen! Mindig három naposnak kéne lenni,  mindenre jutna idő.

Csütörtök délután már én voltam a nyerő,  háromig dolgoztam csak. Elmentünk bevásárolni,  ez mindig elvesz csomó időt a hétvégéből. Pénteken elmentünk egy nagyot sétálni a patakra,  gombát is szedtünk. Szombaton főztem bablevest, tettünk vettünk majd kitaláltuk menjünk el a decathlonba Csengének téli bakancsot venni, én is kaptam. 😉Más is kitalálta ezt,mert bedugultak a áruházakba vezető utak, hazafelé még nagyobb -gáz volt. Ha már decathlon, akkor pepco is. Szeretem azt az üzletet,  lehet olcsón zoknit,  bugyit venni Csengének is, most sálat sapkát is vettünk magunknak és mindíg van valami szép dekoráció is amit nem lehet otthagyni 😁😁😁😁 mondjuk most őszi dekorációt akartam venni a barátainknak ajándékba,  de nem volt sehol semmi,  csak karácsonyi,  nem mondom, hogy nem volták azok is szépek,  de haladjunk sorban,  még ősz van. 

Igen délután találkoztunk a barátainkkal ezer éve nem talalkoztunk, nagyon jó volt, végre. 

Ma meg, csak főzök finomat.  Tarját sütök és fűszeres zöldségeket sütök. Süti még van, linzer és kókuszgolyó.

És mivel az idő is borús,  esős délután bevackoljuk magunkat. 

Legyen nektek is szép napotok.

Megmutatom Szofit,  olyan édes...

2020. október 18., vasárnap

Napjaink

 Köztudott,  hogy így negyedszerre semmi izgi nincs nekem a suliba Csengénél, sőt....kifejezetten nem szeretem. Lehet érzi is rajtam Csenge,  ő sem. De csinálja. Mostani felállás szerint a felső sem lesz nyugodt,  jönnek mennek a tanárok,  tudom ez nem egyedi.  Kicsit csalódott vagyok a mostani tanárok miatt,  az egyik még Mesit tanította,  nagyon kedveltem.  Értem én, hogy kötve a kezük,  azt is értem,  hogy új helyzet volt most márciustól nekik is. Véleményem szerint nem nagyon tanultak belőle.  Vannak olyan szituációk amit nem is értek miért így kommunikáltak le. Utolsó egy nagyon szomorú dolog volt. Egy kislánynak meghalt az apukája. Szerintem ez egy olyan érzékeny téma,  hogy illett volna beszélni róla, a szülőknek is. Szerencsére a gyerekekkel beszéltek róla,  mert Csengének irt egy kislány e-mailt,  ha esetleg pénteken megy a kislány, ne említse neki Csenge a dolgot.  Mert Csenge nem volt suliba a héten,  én is csak sejtettem, hogy baj van anyuka fb profilján megjelenő fekete oldal miatt. Én biztos jeleztem volna a szülőknek erről....de semmi. Nem mondom,  hogy könnyű dolog ez, de azért csak ott vannak a gyerekek 8 órát. 


Héten kipróbáltuk , mi van akkor,  ha náthás a gyerek? Hétfőn 17× hívtam a háziorvost . Utána már flottul ment az igazolás elkérése,  úgy adja ki az igazolást,  hogy az asszisztenssel beszélek,  de én nem igazolhatom, nonszensz. Mindegy...tudom, hogy a papír a fontos, mindenhol. 


Tegnap ki játszottuk magunkat Szofival,  most kezdem érezni,  hogy Csenge is közeledik hozzá,  szeretgeti,  játszanak úgy örülök neki.  

Alakulunk itthon is, mondjuk jó lenne ha találna Zsolti egy tisztább, könnyebb , kicsit agymozgatóbb munkát,  sokat dobna a jövőbeni célon,  bízok benne nagyon, hogy sikerülni fog. Munkahelyemen feladtak egy állas ajánlatott,  max 20 bejelentkezés szokott lenni,  most 70 közeli jelentkező van, ez mindent elmond....:(


Na megyek kicsit takaritok,  főzök, tanulunk...És délután remélem pihenünk. 



2020. október 9., péntek

Egy levélke...nektek!

 Kedves Drága blogolvasóim!

Kezdhetném azzal semmi nem változott, de ez így nem igaz. Van ami jobb lett, sokkal jobb, van ami nem annyira.

Én kicsit ki vagyok merülve, torkom fáj, zsibog a minden végtagom. tegnap otthon maradtam"pihenni". Na ez abból állt, hogy az írtó kemény, írtó szar kanapé aludtam éjjel, (sürgősen néznem kell egy kanapét...van egy álom kanapém ikeás (mi más?) 200 000ft szállítással,https://www.ikea.com/hu/hu/p/holmsund-kinyithato-sarokkanape-orrsta-vilagoskek-s29228205/ na de...(azért nem adom fel, hátha olvassa a Jézuska a kívánságom hehehehe)

Szóval próbáltam a "pihenni" fél óránkánt jött az anyósom, kell valami? Főzzön? Nem akartam leterhelni, mert Ő meg folyamatosan a derekára panaszkodott, így nem kértem meg, pedig egy forró zöldséglevest ettem volna. (hozhatott volna csak úgy..)

Aztán írt a munkatársam, majd fel is hívott, majd a másik, majd írt Zsolti...majd épp lehunytam volna a szemem mikor Szofikával hívott videóban a Mesi.

Amúgy cukik, hogy mindenki érdeklődött, hogylétem felől és ez nagyon, nagyon jólesett!!!!

De aztán jobban is lettem, főztem lencsefőzeléket.

Majd este megint elhagyott az erőm.

De reggelre összekanalaztam magam, és elmentem dolgozni. Nem kis erőmbe tellett, de nem akartam a többiek miatta szívnak, pedig valaki szívna ha valamelyikünk beteg lenne, és azért bevallom, ha nem utálnák annyira orvoshoz menni, és nem lenne ilyen herce-hurca még el is mentem volna.

És hab a tortán, reggel Csenge is torokok kaparásra panaszkodott...

És jön a hétvége juhéj....

Sajnos most valószínű nem puszilgatom meg Szofit. :-(

Vigyázzatok magatokra!

Ölellek benneteket!

2020. szeptember 16., szerda

Hálás vagyok Nektek 💜

 Olyan régen irtam , hogy megváltozott a blogfelület....

Nem csak a blogfelület változott meg,  hogy a világ is,  mindenki tudja fél éve. 

Erről nem szeretnék irni,  bár teljesen kihat mindenre,  mindenkire..

Amiért irok,  oka van, mint általában mindíg, de most muszáj. 


Ambivalens az élet most,  valahol a régi megszokott,  valahol teljesen más,  párhuzamosan fut a kettő. 

Muszáj beszélnem,  irnom róla,  mennyire jólesik az a sok privát e-mail amit irtatok. Hogy időt nem sajnálva teljesen őszintén kíváncsian érdeklődtetek,

egyszerűen könnyes a szemem tőle. Olyan hálás vagyok nektek,  ismerős ismeretleneknek.


Nem fogok most részletesen irni,  mert,  ha nincs az a sok kedves e-mail, lehet nem is írok.

Párhuzamos életünkről pár szó,  jól vagyunk,  dolgozunk,  suli is elindult,  amúgy élvezzük a jó időt. Kicsi unokánk Szofi is jól van, kis család is, olyan ügyesek. De érzelmileg nagyon megroppant a család, erről nem szeretnék nagyon irni,  mert bár én is benne vagyok,  nem csak rólam szól. 


Nem vagyunk még túl rajta,  dolgozunk az ügyön,  talán sikerül. 

Sosem lesz semmi a régi,  talán nem is baj...


Szóval kedvesek,  hálás vagyok nektek amiért érdeklődtetek,  jól vagyunk,  dolgozunk folyamatosan,  hogy jól is legyünk. 😍


2020. május 30., szombat

Öröm ☺️

Bár még nincs a kezünkben, de már tudjuk Bence érettségi sikerességét. 🧡 Mekkora öröm ez nekem. Ő, aki tanulási nehézséggel küzd, oxigenhiányos születése miatt. Akit első osztályban teljesen leírt a tanára, akit viszont támogatott egy másik tanár nyolcadikban, hogy szakgimnáziumba menjen, ha nem is sikerül elsőre az érettségi, mégis adott neki esélyt, amiért én nagyon hálás voltam.
Most nagyon büszke magára, én is rá, bár én reálisan végig gondolva, nehéz menet volt, makacs volt nagyon sokszor és arra a mondatára is emlékszem "minek nekem érettségi?"
De az élet mindent megszépít, örülök, hogy megcsinálta. És szakmát is szerzett, pincér lett, ezt szereti is csinálni.