2011. július 26., kedd

Boldog Szülinapot!






Meddig éli át az ember a gyermeke születését? Gondolom amíg él. És ez így van jól.
Ma én is úgy ébredtem, sőt úgy feküdtem, hogy éltem a 10 évvel ezelőtti napokat.
Izgalommal teli volt, már bent feküdtem a kórházban, hiányzott a kiscsaládom, Dávid még csak éppen elmúlt 1 éves, akkor tanult járni. Nagy hasam volt, majdnem kétszer akkora mint most Csengével, tolattam is vele. Nyűg volt minden, mert Bencét is túlhordtam 6 nappal. Indított szülés volt ez is, és nehezen jött Bence, de 10 óra 20 percre megszületett az óriás bébink, 4 kiló 5 dekával, és 56 cm-rel. Csúcsfej, mert olyan csúcsos volt a kis feje. Zsolti is beért korán, olyan jó volt, megnyugtató, hogy ott volt. Bár nálunk ez természetes.

Azóta eltelt 10 év! Elröpült, most könnyes a szemem, mert annyi jó van benne. Mellette annyi küzdelem. De ugye ilyen szép napon nem a rosszra emlékezünk hanem csakis a jóra!:-)

Isten éltessen Drága Kisfiam, Bence! Köszönöm hogy Anyukád lehetek!
(Az már csak mellékes, és azon a napon is az volt, sőt azóta is minden július 26.-án hogy a névnapom is van. Mondta 10 évvel ezelőtt  Drága Cili mama , figyeld meg, a névnapodon fog előbújni a babánk! És lám, igaza lett!:-)))

9 megjegyzés:

  1. Kedves Anikó!
    Boldog szülinapot kívánok Bencének szeretettel!Puszilom!

    Köszönöm szépen, hogy hiányoltál, jólesik, hogy gondoltál rám!
    Jól vagyunk, minden rendben, csak annyi minden más van.
    Dóriék építkeznek, dolgozunk, el vagyunk havazva.
    Jelentkezem hamarosan a blogon is.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon, nagyon boldog születésnapot kívánunk Bencének!!!

    Neked pedig boldog névnapot, Drága Barátnőm! (Az ajándék már a szülinapi mellett várja, hogy végre itt legyetek.:-))

    VálaszTörlés
  3. De jó Nelli hogy jelentkeztél!:-) Már komolyan aggódtam. De most már megnyugodtam és várom a blog beírásodat is!
    Köszönöm a köszöntést!
    Puszi

    VálaszTörlés
  4. Megyünk megyünk, Drága Barátnőm!:-)

    Nagy ölelés, és köszönök mindent!:-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon Sok Boldog Szuletesnapot Bencenek, es Nagyon Sok Boldog Nevnapot Neked! Egy ismeretlen blogger, aki szivesen bekukkant a blogodra!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon boldog szülinapot Bencének és neked pedig szintén boldog névnapot kívánunk!

    VálaszTörlés
  7. Anikó!
    Boldog névnapot kívánok Neked!Puszi

    VálaszTörlés
  8. Judit, köszönöm a köszöntést és külön köszönöm, hogy olvasol!:-)

    VálaszTörlés
  9. Kriszti, Nelli, nagyon aranyosak vagytok, köszi!!!:-)))

    VálaszTörlés