Hát, az az igazság...időm nem sok van írni, gondolatban igen. (tudom mindenkinek arra van ideje, amire akarja)
Otthon már sok mindenre nincs, pedig segítenek, ahogy tudnak. Hol egy mosással, hol egy főzéssel.
Nem tudom ki hogy van vele akinek sulis gyereke van, de én bizony úristen kivagyok a sulira.
Na most ezt, hogy kommunikáld le, hogy a gyerek ne vegye ezt észre. Pedig kivagyok, és nem is én voltam a szülőin.
Frusztrált tanárok, kocka merevséggel, szajkózzák az elvárt szöveget. Értem én, hogy ott fent ezt kívánják meg, ők meg eleget tesznek ezzel, mert akinek nincs hozzá gusztusa, feláll a tanári székből, így van az, hogy idén kezdődő angol óra, játék óra lett, mert a tanár a nyolcadikosokat tanítja inkább. És nincs fiatal, jókedvű, színt hozó tanerő. MEGÉRTEM!
De akkor is...hogy mondjam a gyereknek, engem ugyan nem érdekel a jegy...de az azért furcsa, hogy a kitűnően olvasó gyerek, hármas év eleji dolgozatot ír. (mondom nem érdekel a jegy)
És a szorzót sem tudja kollektív az osztály , stb.
Hova haladunk? Ilyen merevséggel ebben a felgyorsult világban? Mikor nekem mint szülőnek nincs döntés hozó véleményem, gyermekem ügyében?
Na mindegy, tudom nem oldom meg a problémát, csak dödögök...
És szerda van, rózsaszín köd...mert már nincs migrénem, nem kell megijedni, utolsó migrénem másfél hónappal ezelőtt volt, de elég szarul nézhettem ki, mert mindenki nagyon megértő volt ma velem nem is kellett mondanom semmit.
Október elsején két éve, hogy itt vagyok. És a mai napig szeretek itt dolgozni. Szeretem már a rutint is, de minden nap van valami új , sosem unalmas. Még minden nap szerencsésnek érzem magam, hogy itt dolgozhatok.
Futással kapcsolatban az a baj, hogy fáj a térdem futás után, nagyon...pedig nem emelem a távot és nem akarom feladni. Tegnap nem futottam, mert estig bent voltam a munkahelyen, szülinapoztunk, volt szervezés, stb.
