2019. január 31., csütörtök

Kell most ez... (milyen jól kitaláltam) 😉😊

Izgi, már csak ma dolgozunk Zsoltival, így nem nehéz kitalálni.... Elmegyünk a hétvégén CSAK KETTEN Balatonszemesre. Voltunk itt már, szuper volt és február elején sem voltam még Balcsin  😊.
Szóval teljesen más színben látom a világot. Csak pár rövidke nap. Semmi luxusutazas, mégis most ez annyira kell mind a kettőnknek mint egy falat kenyér.
Szóval a mai nap, remélem úgy elhussan ahogy szokott és.... 

2019. január 29., kedd

Szerencse... 😉😊😍

Még szerencse, hogy reggel az ember újult erővel vág bele a napba, úgy általában.
Megint nem tudom, hogy az idő vagy a sok munka tegnap, vagy mindkettő, olyan fáradt voltam, hogy csak na, persze a cuki családom terített asztal mellett várt, mind az öten ott voltunk, ritka pillanat. Persze olyan kamaszosan, egyik félmeztelenül, másik vilagfajdalommal az arcán, másik csicseregve, és volt aki türelmetlenül, gondolom éhes volt.😍 Én meg egy körjáratos busz miatt, fél óra késésben. De jó volt így hazajönni, naná! 😉😀 Pedig alig láttam ki a szememből olyan nemistudom milyen voltam. De ma reggel már minden oké, gyorsan romokat takarítottam... És....

Várom a pénteket nagyon! 😉 Most másért mint általában... Izgi! 🤭 

2019. január 26., szombat

Autó!? 🚗🚘

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz az autó vásárlás. Pedig az !
Mi olyan típusú pár vagyunk, aki addig nyújtózkodik, amíg a takaró ér .. De már elgondoltuk, ki lépünk a komfort zónánkból, és hitelt veszünk fel.
De új, vagy régi autó???
Van ugye az az ember aki azt mondja új autót venne csak, garancia, fedetlen előélet ... Egzisztencia, és nem akar zsákbamacskát venni. Van az aki szerint hülye aki új kocsit vesz, mert értékvesztés, ki dobott pénz .. Csak használt.
Pro és kontra. Igazodjon ki rajta az ember, ha bizonytalan. Persze igaz, sok mindentől függ, pl a pénztől amit rászán az ember.
Nem mondom, baromi jó lenne kihozni a szalonból egy zsír új kocsit.
De megéri ennyi pénzt rá áldozni?
Egyik felem úgy szeretné, másik nem...
Na így keresünk mi autót  😔

2019. január 24., csütörtök

Laza!?

Biztos én vagyok laza anyuka...vagy mi, de komolyan nem érdekel a félévi bizije senkinek.
Csengének azért kinyomtattam matek felmérőket gyakorolni. Mert az biztos, hogy a szorzó tábla megy..de az összetett szöveges feladat meg nem. Majd gyakoroljuk. Pedig rengeteget olvas, de tudom ez is alakulni fog.
Ma volt az utolsó úszás. Minden szülő megkönnyebbült, már aki ott volt, hajat szárítani. És csak hallgattam a gyerekek milyen rosszak. És aggódnak a fiús anyukák, mert hú, hogy beszélnek, a csajok meg klikkesednek. Oké. Csenge nem fiú, csajokkal meg nem klikkesedik, így könnyen állítom, nincs itt semmi baj a gyerekekkel. Pont olyanok mint amilyennek kell lenni egy 8-9 éves gyermeknek, semmi kirívó. Úgyhogy én voltam az egyedüli, aki nem akadt ki, hogy a gyerekek kimentek a hóba és nem húztak kesztyűt. Majd rájön, hogy fázik a keze és felvesz. Ennyi. Jó könnyen dumálok, három kamasz gyermek után...közben.:-)
És a suli sem izgat a jegyekkel kapcsolatban, csak annyira, hogy Csenge érezze, hogy ügyes, mert az!
Meg lusta, de az egy más tészta, hogy milyen kupi van a szobájába. Érdekes mind a négy gyerekem.Csajok voltak (azért mondom, hogy voltak, mert Mesi most nagyon szépen tisztán tartja a lakásukat) a legtrehányabbak. Csenge még mindig az.
Gyűjtöget, MINDENT, wc papir gurigát, rajzokat, cetliket, múltkor a kihegyezett ceruzáinak a morzsáit akarta elrakni..:-) Na, én néha kipakolok mindent, az tetszik is neki, kb fél órát rend is van...aztán meg, kezdjük elölről.
Fiúk meg változó...van amikor szerte a ruha...de amúgy, ugye ők már nem sok tárggyal játszanak, az elfér a kezükben is. Befekszenek az ágyukba...ha éhesek, szükségleteik vannak, meg igényeik...akkor jelen vannak...ja és ha el akarnak menni valahova...akkor még talán a mosogatógépet is kipakolják.:-)

Itt a melóhelyen kis nyugi van, annyira nem bánom, mert tegnap SOK volt, de rendeződni látszik minden!!!!:-( Sok a beteg, gyerekek is, kollégáim is.:-(


 

2019. január 22., kedd

Hahaha😀😊🤭😉

Rengeteg munkám van mostanában, ami nem annyira baj, mert pikk pakk nap vége van, csak fárasztó. Meg ugye nem annyira kézzel fogható, ezért nem annyira látványos .. DE akkor is, imádom!😍
Pl tegnap,  mikor egy kislány egy finom csokis bonbont hoz oda nekem, az Anikó néninek, csak úgy, mert szeretnek ott lenni. Meg egy kis cetli ... Amikor elbúcsúzik valaki, és azt írja, hogy mindig mosolyogva jönnek be....imádom ezt. Persze van, hogy nem tudunk segíteni. Nehéz tapintattal közölni.
Mennek, jönnek az e-mailek, címkézem, el ne vesszek benne. Közben annyi minden más van. De nem bánom.:)
Közben itthon : cukin megkér a kamasz vegyek hazafelé virágot (ha már úgyis arra járok, meg nálam van a pénztárca, még szerencse) gyorsan kenyér, meg  töltött paprika hozzávalók megvétele után haza. Majd kérni Csengét csináljuk meg az olvasó naplót. Feldobtam a vacsit is .. Egész jól vagyunk ... :) És még blogot írni is van időm . ... Ide nekem az oroszlánt is. 😉😀😀😀😊🤭

2019. január 20., vasárnap

Csodálatos érzés... 😊

Mikor ülsz a kanapén, és nézed a nagy lányod akit éppen körbefonnak olyan emberek akik nemrég lettek az új családja, és szeretik és éneklik együtt a boldog szülinapot, és mi is ott vagyunk a régi családja és látom hogy szeretik öt nagyon, összeszorult a szívem olyan jó volt.
Jó volt most csak hátulról szemlélni a dolgokat. Az én nagy lányom! Akinek idáig én csináltam a szülinapját, vendégségbe mentünk hozzájuk. :) Furcsa, de annyira jó érzés! Olyan jól csinálják!!!!! 😍😍😍😍


2019. január 18., péntek

Unom....🤔

Szóval uncsi az egész... De tegnap is olyan semmilyen voltam. Rázott a hideg  közben melegem volt, fájt a karom a bőröm is bizsergett. És biztos még rosszabbul nézhettem ki mint eddig, többen megjegyezték. De ledolgoztam a plusz órámat is. Ma meg csak kibírom ezt a napot. Megmosom a hajam, több sminket rakok fel és..... 🤣🤭 Tök jól leszek. (vagy nem)
Pedig ... Annyira gáz így a nap.
Ne értsetek félre, de érezze már nagyon szerencsésnek magát az, aki éppen a Maldív szigeteken  vagy a Kanári szigeteken sütteti a pocakját, milyen jó neki. Persze nem irigylem, csak azt a mondatát nem értem "megdolgoztunk érte" oké, valószínű én nem! 🤔

2019. január 17., csütörtök

Hétköznapok

Úgy sajnálom a kicsi Csengét a suli miatt. :( Szorgalmas, ügyes, okos kislány, keveset kell nogatni a tanulás miatt, van,hogy szombaton megcsinálja a házit és gyakorol is,magától. Verset is könnyen tanul  olvasni imád. A matek! Persze mi sem vagyunk matek zsenik, csak azért sajnálom Csengét, mert olyan ügyes másban. Itt megakad, pedig a szorzó tábla nagyon megy neki, én ettől féltem, hogy majd ez nem fog menni. Nagydolgozatott írtak tegnap. Sok szöveges feladat volt, meg egyéb. Nem értette .. :( szeretem a tanító nénit nagyon de rendszeres az utóbbi időben, hogy az utolsó pillanatban szól. Most konkrétan vasárnap este írt emailt, amit hétfő reggel olvastam, persze legalább szólt, hogy doga lesz. De így, hogy gyakoroljuk rá ? Este hét előtt nem tudok vele foglalkozni, meg baromi fáradt már, én is. Ha esetleg pénteken szólna még ..  Finoman jeleztem neki. De már nem az első alkalom sajnos.:(
Ettől még az én okos kislányom marad 😊, csak bosszantó. Következő félévtől jegyeket kapnak már.

Amúgy meg, utálom, hogy ennyire látszik rajtam a fáradság. Már aggódnak körülöttem.🤔 És fáradt vagyok, pedig megfelelő mennyiségű órát alszom, és igazából olyan nagy probléma nincs, (bár sokkal jobban érezném magam, ha jól meg mondanám az illetékesnek aki a bögyömbe van, ami bánt, nem kíváncsi rá)
Nincs az a smink ami eltűnteti a karikákat a szemem alól.
Na ezek vannak, Csenge ma nem megy suliba, mert nem lesz áram  csak úszás lenne, aztán haza kellene hozni 10 órakor. Még kétszer lesz így januárban  értekezlet lesz 🤔 és akkor is el kellene hozni őket .. Jó mi? Mégcsak január van, kapásból 3 nap szabi lenne....
De megoldjuk valahogy, mint mindent  😊



Nagyobb baj nincsen, ez a lényeg, finom a kávé meg a pirítós és rohanni sem kell, most ennek örülök.😍😊



2019. január 16., szerda

Micsoda állóképesség... 🤭

Bizony! Micsoda állóképesség .. 🤣
Történt ugyanis tegnap délután, hogy ötig dolgoztam. Aztán kicsit előbb eljöttem, hogy elérjem a HÉV-et, valamiért 1 percre megállított a kollégám, így spuriznom kellett, hogy elérjem. Felváltva futottam és szaporáztam a lépteimet. Mikor megláttam a HÉV-et bekanyarodni a mrgállóba, már (majdnem) sprinteltem. De leszállt a sok utas  kerülgetni kellett őket is, komoly kihívás..😊 Lényeg a lényeg, egy méterre  na jó, kettő becsukta az ajtót a vezető  és elment szépen mellettem. (gongolom jót röhögve ) én meg, alig vártam, hogy kiürüljön a peron és zihálva küzdöttem levegőért. 12 perc elég volt, hogy összekaparva magam, újra rendes levegővétellel szálljak fel a következő járatra  😀. Hát így.... Ennyit a fittségről, meg a nagy fogadalomról .. Majd az idén, valami sport ... Ja  futok a hév után . 🤣

Viszont mire jó ha egy gyermek hülyeséget csinál ??? Van vacsora, nyami, van tiszta ruha, hmmmm, és rend a konyhában, felbecsülhetetlen érték ez a hétköznapokon. Azért nem lenne mindig jó, ha csak a bűntudat dolgozna  😊😍

2019. január 15., kedd

ezek...meg a bárányfelhők..:-)

Az igazság az, hogy lenne mit írnom nap mint nap. Annyian olvastok, és érzem, hogy szerettek is, vagy kedveltek...:-)
Írok!
Nem egyszerű a nagycsaládi élet. Amennyi örömet ad, annyit sokszor el is visz. De ez így jó, nem? Egyensúlyban van a dolog.
Fáradt vagyok, reggel ritkán kelek kipihenten. Szeretem a hétköznapi rutint, mellette meg nagyon idegesít.
Ugye reggel már csak négyen vagyunk otthon, Zsolti korán kel, mindig felkelek rá, de gyorsan megnézem az időt, és visszateszem a fejem még kényelmesen a párnára, hatig, negyed hétig még fekszek, aludni már nem nagyon alszom vissza, cikáznak a gondolataim.
Majd reggeli pakolás, tízórai készítés...ruha, stb.el is megy a reggel. Ha kicsit később megyek, akkor még posta.pl. Majd munka...és az este. Boltba be kell rohannom minden nap szinte, kenyér, néha ez az...főzni majdnem minden este kell(lene). Nincs mindig ihletem rá, kedvem sem sok...vagy éppen semmi olyan nincs otthon amiből gyorsan, valami finom készíthető.
Ez azért kicsit dühít...nem találok erre jó megoldást. Keresem...:-)

Mesinek vasárnap lesz a szülinapja. Hihetetlen, mi megyünk a lányunk szülinapját ünnepelni hozzájuk.:-) Furcsa érzés, még furcsább, hogy már kitűzték az ESKÜVŐJÜK napját.:-)))) Megmondjam???? :-)))))))



2019. január 14., hétfő

Hétfő reggel... 😊

Köszönöm a kedves szavakat, nagy dolog volt Dávid szalagavatója, tudni kell, nagyon nehéz lehetett neki rászánni magát erre  😊
Újra hétfő, semmi bajom vele, mert szeretek dolgozni menni ( bár  már félve írom ezt le, valakiket ez is zavar) .De nem kell mindenkivel jóban lennem, főleg az olyanokkal nem, akikkel valami felé rokoni kapcsolatban kellene állnom.
Olyan nagy a szakadék emberek között, és a pénz ... Ez a legnagyobb bűn az ember életében. Na  ez megint egy jó hosszú téma lenni, érdemes lenne pedig beszélgetni róla.

Mondjuk én eléggé nyitott embernek ismerem magam, de úgy alakult mostanra  hogy csak a szűk család hatan, plusz már a csatlakozott szerelmek maradtunk akik itt vagyunk egymásnak. Végül is, ez nem egy rossz dolog, sőt ..világ legjobb érzése ez, csak furcsa, mit lát a külvilág ebből ami miatt nem kedvelnek engem?  Szó szerint engem... Mert aki ismeri Zsoltit tudja  ő konfliktus kerülő, mondjuk egy ideig .. Én meg van, hogy először nagyhangú, majd utána csendesen emésztő ... Ez rossz tulajdonságom. De kinek nincs rossz tulajdonság? Ebből gondolom nem szeretnek engem  24 éve, mert akkor elfogadnák a rossz tulajdonsagomat. Ember gyarló ..

Persze miért eszem magam, én is valakit nem szeretek....
Mert az ember az ilyen....
Persze ettől még nagyon jó nekem. És én erre koncentrálok  Hiszen nap, mint nap többen is szeretetből átőlelnek. 😍

Legyen csodaszép hetetek! 💕💐

2019. január 12., szombat

Már itt.. 😍

Szóval, boldog új évet nektek is, de ez csak egy dátum volt.
Megy minden tovább  hogy ugyanúgy? Nem, de mégis igen.
Tegnap örömnap volt  Dávid szalagavatója. Ő, aki tele van gátlással születése óta,itt tart  😍 Sírtam na, mert MEGCSINÁLTA😊



Olyan jó volt megélni fiús anyukaként, persze már nem az én táncom volt a fontos, hanem a kis szerelmével való tánc, de ez is így volt jó!😉😍