Na, hát igen, így 14 hónapos nagymamiságom története, számomra mindenképpen tanulságos.
Az biztos, higgyétek el, a nagymamiság igen édes feladat. Mert igenis valahogy jobban elájulunk ettől az édes puha babaillattól, mint tettem ezt 4x. Talán biztos a felelősség miatt...vagy nem tudom, de az biztos nagyon, nagyon furcsa érzés ahogy rám tőr valahányszor meglátom Szofit.Látom az anyukáját, apukáját, magamat, és ŐT benne. Bármit csinál, olyan édes.
És ez így van rendben, szívem tudja, de az eszem még mindig kétkedik, valóban, NEKÜNK unokánk van?
Hiszen még most volt Mesi is durci kamasz, Csenge éppen ilyen totyogó, fiúk, katonai vagy éppen focis szerkóban banditázók, mikor még természetes volt, hogy nagy a zsizsegés, most meg? Nagyon keveset látjuk egybe a gyerekeket, tudom a munkájuk miatt is, de jó mikor együtt vagyunk, mondjuk fiúk most éppen elég durci kedvükben vannak, Zsolti nem is tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, én türelmesen várom mi lesz, és reménykedek, csak felnőnek és rendes emberek lesznek, mondjuk most azok, keresik a helyüket.
És akkor ott van Csenge aki kamaszodni kezdett, minden velejárójával és még csak, MÁR úristen, 5.-es lesz. Nehéz éve lesz...
Én meg úgy megtorpantam a fogyással, Zsolti ki van akadva, hogy fogyózom, pedig már nem is...csak éppen vigyázok mit eszem, lehet többet kellene mozognom? Futni???? Talán....Mindig van kifogás, már csak ez a hét és szabi...Jaj de várom. Vettünk festéket Csenge szobájába, már vettünk meszet is a konyhába...Jó móka lesz.:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése