Pont ma, ahogy kettesben kirándultunk Zsoltival, beszélgettünk róla, hogy elrepült 24 év mióta szülők lettünk. Egy pillanat alatt történt, hogy újra kettesben kirándultunk. És már nem kellünk minden pillanatban a gyerekeinknek. Furcsa érzés, olyan vegyes érzés. Jó mert mind a négy gyermekünk jó úton van talán. Rossz mert hiányoznak.
Nehezen dolgozom ezt fel, pedig szuper családom van, és támaszom Zsolti is ugyanúgy szeret, mint lassan 27 évvel ezelőtt megszeretett.
Tükörből pont egy 47 és fél éves nő néz vissza, minden ráncával, megereszkedett bőrével, ősz hajával, aki kicsit lelkileg nehezen viseli a dolgok valtozását most. Pedig körülötte majdnem minden rendben van. Gondolom a hormonok miatt van, életkózép micsoda is lehet.🤣
Tehát sokszor magamat sem értem miért érzem lelkileg olyan vacakul magam, mikor körülöttem minden oké. És ez valahogy még jobban frusztrál.
Futás jó, de még mindig a legjobb mikor vége van.
És az ősz is csodaszép arcát mutatta, ki is használtuk...ez nagy öröm.
De akkor miért tombolok legbelül?😔
Drága Anikó! Én is átéltem ezt, engedd el, én súlyosan megbetegedtem. Kívánom neked, hogy tudjátok Zsoltival élvezni, amit felépítettetek. Talpig embereket neveltetek, gyönyörkedjetek bennük!
VálaszTörlésKöszönöm hogy leírtad!😊 Rajta vagyok, de néha mintha nem tudnám befolyásolni ...de igyekszem ❤️szép napot!🌞
TörlésAnikó csatlakozom az előttem szólóhoz! Ajánlom neked hogy olvasd vissza pár évvel ezelőtti bejegyzéseidet mikor mennyi minden gondod volt és azóta minden rendeződött, munkahely -gyerekek iskolai problémája . Tudjál örülni és ne emésszed magad!
VálaszTörlésNem emésztene nagyon magam, csak Kicsit.😊 Igen nagyon jól alakul, alakult minden...😊 Ölellek ☺️
Törlés