2012. április 2., hétfő

Hétvége.

Jó volt a hétvége, pörgős, nem sok pihenéssel, de most nem szomorkodtam emiatt, Azt azért megállapítottam, ha szinten akarom tartani a lakást, ha mind itthon vagyunk, állandóan csinálni kell, sokszor a magam megnyugtatására. Mert ha hagyom a káoszt, a koszt, nehezebb rendbe tenni.
Dávid jobban van, ma szomorúan vette tudomásul elküldtem a suliba. Egyrészt délbe már itthon lesz, másik oka, mert nem hurutosan köhög, nem folyik az orra, nem lázas. Mondjuk amit sejtettünk, Csenge is belázasodott estére. Nehezen ment le a láza, hajnal kettőig jól aludt, majd kivettem közénk, és újabb adag lázcsillapítót kapott, majd egy textilpelussal törölgettem neki a homlokát, ami látszott rajta nagyon jólesik neki. Most még az ágyunkban alszik. Remélem ő is jobban lesz ma. Pedig ma annyi mindent beterveztem, mondjuk a gumishoz, és a postára mennem kell, de a többi csúszik. No, mindegy, ez legyen a legnagyobb bajunk.

És minden kisgyerekes anyukának üzenem, használja ki a babakor nyugalmát, mert a kamaszkor nem semmi!:-))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése