2018. április 25., szerda

MOST ♥️

Hűha, engem annyira bekevert a szombati munkanap, hogy ma kezdek magamhoz térni. Nagyon fáradt voltam, vagyok.
De nincs rossz kedvem. Tegnap jött dolgozni egy pszichológus, nagyon tanult idős nő, kedvelem. Bár nincs olyan akit nem kedvelek a munkahelyen. Van akit ezért, van akit azért...
Na de megkérdezte, hogy vagyok? Én meg őszintén mondtam jól. Tényleg jól vagyok, néha a kisebb nagyobb megoldandó feladatok miatt feszült, de ettől nincs rossz kedvem. Megoldást keresek mindig, itthon, munkahelyen is. És soha nem úgy van, ahogy meg tervezem. Ma pl annyi mindent akartam csinálni reggel. De történt valami (eltört a WC ülőke 😁), úgyhogy teljesen mást csinálok, mint szerettem volna. De valahogy mindig alkalmazkodom, néha höbörgök csak, szóval megjegyezte a kolléganőm, hogy milyen ritka egy jó természet vagyok, megkérdezte, hogy vagyok, én meg mosolyogva mondtam, jól, és így is éreztem. Pedig ahogy ő mondta, ilyenkor mindig elkezdenek panaszkodni, főleg neki.😄 És akkor átgondoltam, tényleg úgy is éreztem. Nem meg játszottam...
Tervezik a hétvégémet már 😉, szombaton a gyerekekhez megyünk, háznál kell tenni venni, vasárnap barátokkal leszünk, olyan ritkán találkozunk velük. Utána hajó kirándulást tervezünk....tartalmas lesz, úgy érzem. 😍
 kertünk éke, illata most! :) lehet így rosszkedvű az ember, mikor az orgona illattal keveredve ez fogad MOST! ♥️

4 megjegyzés:

  1. Gyönyörű és örülök, hogy jól vagy! A gyerekeknek van külön háza??????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van bizony, és idén szeretnének költözni. :(:)

      Törlés
    2. Húha! Akkor arról majd még mesélj! :)

      Törlés
  2. Ez tényleg gyönyörű.
    Sajnos én is mindig panaszkodom mostanában...meg úgy általában. :) :)

    VálaszTörlés