2018. november 26., hétfő

Ti hogyan csináljátok?

Ma hipp-hopp eltelt a nap, nyílt hét van a munkahelyemen ..
Dolgozó anyák, hogy csináljátok a hétköznapokat?
Én ma röhögve kínomban, majd éppen sírosra váltva éreztem magam olyan háromnegyed hétkor este, mikor a kocsiba tuszkoltam a táskáimat, esernyőmet hátimat, viccesen nézhettem ki, ahogy a pocsolyákat kerültem közben. A boltból jöttem , ahol... Majdnem otthagytam a szupi esernyőmet.
Hétkor hazaértem, kicsit fagyos hangulat , csak a szokásos fáradság feszkó, Mesi várta Dávidot,  Fiúk meg csak akkor osontak le fentről,  mikor érezték a kajaszagot. Persze azért rafináltan kicsit várták, míg a csörömpölés abba marad  akkor már tuti nem kell pakolniuk sem, csak enni. Én meg rémesen fáradt vagyok főzni, meg mostanában nehéz kitalálni mit főzzek  Közben Csengét terelni fürödni, vacsizni .. Fürdés, alvás  Ez egy hétköznap. Nem panaszkodom .. De annyira nem tudom, hogy osszam be az időmet ???
Ti hogyan osszátok be az időtöket? 

13 megjegyzés:

  1. Nálam is mindig rohanás és nyüglődés minden.
    Délelőttös héten négykor kelek, ötkor már dolgozom. Fél háromkor indulunk haza, ha szerencsénk van, akkor van valami kaja itthon, amit tudunk enni, ha nincs, akkor rögtön vásárlással kell kezdeni. Délutános héten a gyerekeket keltem, utána még van, amikor visszafekszem egy fél órára, majd mosás-vásárlás-főzés után megyek dolgozni. A mosáson, és esetleg felmosáson kívül hétköznap nemigen van idő/energia semmi másra, olyan is sokszor előfordul, hogy mostam, meg is szárítottam a ruhákat, de elpakolni egész héten nincs idő.
    Főzni egyébként én két napra nem tudok (ahhoz túl nagy mennyiségeket főzök egy-egy napra is), így minden nap kell, de szigorúan csak olyat, ami megvan hamar.
    A tízóraikat mindig este elcsomagolom, és mindenkinek elő van készítve minden reggelre, mert arra képtelen lennék reggelente.
    Az biztos, hogy nagyon nem könnyű, de igyekszem magamról "lerázni" azokat a gondolatokat, hogy mi mindenre nem jut idő, és inkább arra koncentrálni, ami jól megy. .) (és ha nagyon tele van a hócipőm, akkor bizony szombaton pizzát rendelünk, hogy az egyéb dolgaimmal végezni tudjak)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dius, én már régóta nem csinálok a fiúknak uzsit, csak Csengének és nekem, hű az számomra még fárasztóbb lenne. Bár akkor egy kalap alatt el is pakolhatnék, nem lenne folyamatosan morzsa, tányér és pohár elől :)

      Törlés
  2. Hát, így valahogy mi is... A mosógépet beállítom és lejár, mire hazaérünk, egyikünk kitereget, szárítógépünk nincs sajnos, másnap szedhetjük le. A kaját próbáljuk előre kitalálni, nem mindig főzünk hétköznap (sőt, a melegszendvics a barátunk). Mindent kikészítek előző este, mivel hajnalban kelek, amit kell frissen a többiek ébredésére készítek el. Amikor ők kelnek (fél 7-kor) már fel vagyok öltözve, végigfutok még a lakáson, és amikor 15-20 perc múlva elindulok dolgozni, már a fiúk is fel vannak öltözve... Nagyon szoktam a hétvégét várni. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vacsorára jó a melegszendvics, de másnap viszünk ebédet Zsoltival, így mindig kell előre .. Lehet, hogy vissztétek arra, hogy csinálok heti menüt. Könnyebb lenne legalább ki lenne találva.:)

      Törlés
  3. Nálunk már csak Flóra eszik menzát a lányok egyszerűen nem ették meg így már nem is fizetjük, viszont kell, hogy legyen otthon mindig kaja. Amikor nem főzök akkor virsli a vacsora vagy hamburger, szeretem a gyors kukoricás v. gombás v.cukkinis csirkemell bulgurral menüt is, vagy egy főzelék /spenót, zöldbab,borsó,tök/ + csibefalat verziót és néha van tészta is, de azt Gy. nem szereti... leves csak hétvégén, ritkán melegszendvics. Mivel mindenki különböző időkben ér haza arra törekszem, hogy este egyenek valami rendeset aztán vagy eszenek vagy nem. A szendvicseket fél hatkor gyártom általában fél hat körül szoktunk hazakeveredni, mert munka után szinte minden nap muszáj vásárolni. Takarítani pénteken du. vagy szombat délelőtt szoktam, mosni egész hétvégén és szerdánként szóval péntek, szombat, vasárnap és szerdán - valahogy így jön ki:) Vasalni vasárnap du. szoktam pihenésképpen. Ez a verkli kb. ugyanolyna szerintem mindannyiunknál, nem egyszerű jól tekerni:)

    VálaszTörlés
  4. Hát röviden...összeszorított fogakkal. :(
    Popianyu

    VálaszTörlés
  5. Nálunk én reggel négykor, fél ötkor kelek ez nem áldozat szerep, keveset alszom. Ilyenkor van egy órám kb. blogolni, olvasgatni aztán öt felé - mindjárt - ha kell akkor elpakolok a konyhában, de én jobb szeretem ezt este megcsinálni vagy nagy segítség a férjem elpakol mielőtt lefekszik. Aztán magamnak rakom el a kajámat, amit viszek a munkahelyre a gyereknek hálisten már nem készítek semmit, mert kijelentette, hogy a zsebpénzéből majd vesz valamit kisboltban, büfében, ő gazdálkodja ki. A reggelit már megcsinálja magának vagy én gyorsan vajazok egy két szelet kalácsot, hozzá tej van vagy tea. De szoktam pl. virslis tekercset csinálni az nagyon egyszerű veszek kész leveles vagy vajas tésztát, csíkokra vágom beletekerem a virslit és megszórom a tetejét sajttal, majd megsütöm. Ez jó vacsira is, ha nincs kedvem főzni, meg akár reggelire is átmelegítve vagy suliba is. Általában két napra főzök - egyébként nem szeretek már igazán főzni, bár ez a blogomban nem látszik :D - és mindig valami egyszerűre törekszem hétköznap. Tegnap pl. kagylós tésztát csináltam, szeretjük és a tengeri herkentyűk sem drágák már. Jó sok fokhagymát apróra vágtam, picit megfuttattam oliván, rá a kagyló és egy nagyobb doboz konzervparadicsom, az ami apróra van vágva. Raktam hozzá jó sok petrezselyem zöldet, bors, só és kb. 20 perc alatt összerottyantottam. Mellé fusilit főztem ki, parmezán a tetejére, nagyon finom. De van melegszendvics is ha nincs kedvem főzni. Vagy hamburger. De pl. a töltött káposztát megcsinálom hétvégén abból marad utána keddig akár. Vagy egy pörkölt egyik nap tésztával, másik nap bulgurral vagy főtt krumplival igy olyan, mintha más lenne a kaja. De szokott lenni palacsinta is csak úgy magában, vagy a hétvégéről megmaradt levessel. Szoktam venni grillsajtot és akkor csinálok valami tartalmas salátát hozzá, ami szintén gyorsan kész. Szeretem a bedobom a tepsibe dolgokat, betolom a sütőbe és megsül magától, nagyobb kockára vágott krumpli, hagyma, cukkini, színes paprikák meglocsolva kis olajjal, kakukkfű rá, só, bors és amíg sül bevagdosok hozzá pár virslit és megsütöm hozzá. Szóval vannak hamar elkészíthető ételek is amik kb. fél vagy max. egy óra alatt készen vannak. Én hétköznap is szoktam egy egy gyors portörlést csinálni, akár este is / nem vagyok normális tudom :D )vagy felporszívózni mert így fent tudom tartani a rendet és akkor hétvégén kevesebbet kell ezzel foglalkozni, szóval ezt csak az én kényelmemért teszem, na meg én akkor vagyok rendben ha körülöttem rendben van minden, szóval ez inkább ilyen belső kényszer....képtelen vagyok elengedni magam, ha tudom "kosz" van. Ne vedd magadra! Egy egy mosást is megcsinálok, persze könnyű szárítógéppel ezt megejteni, mert utána mindjárt el lehet pakolni. De én nem vagyok mérvadó, mert amikor évekig egyedül éltem én akkor is ezt csináltam, mert nagyon szeretek otthon tenni venni,takarítani, mosni....egyedül a főzéssel állok hadilábon, azt valahogy kevésbé szeretem már. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy ezt leirtad !:)
      Igazság az, hogy reggel én is hatékonyabb vagyok és bár fent vagyok de akkor szeretem a csendet a saját gondolataimat rendezni. Tudod inkább az a baj, hogy én ugyanúgy szeretem a rendet mint te. És még is csinálom ezzel sincs baj, de mikor körbenézek nap végén újra olyan a lakás mintha nem csináltam volna semmit. Két lehetőség van vagy megcsinalom újra, vagy morgok folyamatosan velük. Mind a kettő rettentő fárasztó és uncsi. :) vagy.... Folyamatosan pörgök, pakolok, főzök stb ..

      Törlés
    2. Hiaba szeretem en is a rendet, ha rajtam kivul 3 masik ember viszont szetpakol. Vagy pakolok folyton utanuk vagy beletorodok. Mokuskerek az egesz.

      Törlés
    3. Nálunk a gyerek eléggé rendszerető fiú létére, tuti tőlem látta így hálisten nincs sok gondom vele. No meg azért nekem csak egy van, ez azért más. A férjem meg bár utálja ha takarítok, akkor kimenekül a kertbe, de azért meglátja magától is a dolgokat és megcsinálja. Nincs okom panaszra azt hiszem, de tény, hogy nekem hobbim a lakásom :)

      Törlés