2014. november 26., szerda

Ma:-)

Csenge olyan felnőttesen beszél néha. Megdöbbentő...Az is, hogy 13 nap múlva, 4 éves. Igen 4 éves, az én mosoly albumom. Mert még mindig az, igazi mosoly album! :-)
Ma jó mami voltam...mindenkinek megcsináltam, majdnem mindent. Azért majdnem, mert én még nem angoloztam, pedig megígértem magamnak.:-)
Nem szoktam összegezni, de ma valahogy megtettem.Íme: reggel kicsit nyugodtabban indult, Csenge itthon van, nem kellett oviba sietni. Kilencre volt időpont a gumishoz, téli gumit cserélni. Előtte még vízkőtelenítettem, a kávéfőzőt, és a vasalót is megpróbáltam. Majd elszaladtam a kocsival, közben vásároltam, hazasiettem. Elkezdtem főzni, paprikás krumplit, és bedagasztottam a pogácsát, délre megvolt minden. Majd vasaltam kicsit, szokásos teregetés. Közben a mosogató csaptelepet szereltük. Én szét, Zsolti össze.:-) Majd a fiúkkal elindultunk fogszabályzásra, Mesit közben felvettük, együtt mentünk fogszabályzásra. Ezután Mesit vittem egy köszönésre a barátjához...most tanulnak...tanulnának. Vagyis, a felvételiző, tanul. A majdnem felvételiző, durrog. A már nem felvételiző, csendes magányában a szobájában lapít. Ja nem, bocsi tanul!:-DDDD
Zajos, csendélet!:-))))

1 megjegyzés:

  1. Mindjárt 4 évesek lesznek a gyerekeink........röpül az idő!
    Ügyes vagy, hogy a gyerekek mellett tanulsz!

    VálaszTörlés