2010. június 28., hétfő

Nyár!:-)

Na igen, mennek a napok, szép egymásután. Ma csendesebb volt, valamikor mint a tornádó. És olyan kis mindennapok. És mindig úgy érzem hogy erről nem érdemes írni. Pedig lehet hogy jó lenne. Meg is próbálok majd sűrűbben jelentkezni. Tegnap nagyot strandoltunk. Még mi is jól éreztük magunkat Zsoltival.:-)
Reggel a fiúkkal a kertészboltba siettünk. Két dolog volt amit szerettem volna sürgősen megvenni, a barackfára permetszert, és a szúnyog invázióra valami csodaszert. Szegény barackfa nagyon tetves, van pár db barack a fán, de nem lehet megmaradni a fa alatt, a környezetében lehulló tetvek miatt!:-( Hihetetlen a gyümölcsárak, az egekben van. Úgy sajnálom hogy nem rakom el büszkén a sok barackot, lekvárnak....kevés meggyet is tettem a fagyasztóba. Talán pár kiló barackot azért veszek, mert nem vagyok hajlandó, a műbaracklekvárt megvenni a boltba.
Megérett mára az avokádó, és olyan friss avokádókrémet csináltam belőle.
Avokádókrém:
2 nagyobb avokádó,
1 nagyobb paradicsom,
1/2 citrom leve,
1 vöröshagyma,
4-5 friss fokhagyma,
só, bors, oliva olaj, kb fél deci
Nagyon finom lett, én összedaráltam az egészet. És jó vastagon megkenve a kenyeret avokádókrémmel, úgy az igazi;-)
Már érik a következő kovászos uborka is. Mindenhez tudom enni.:-)
Én is jól vagyok, várom már a szerdát hogy mit mondanak a genetika uh. És jövőhéten magzatvízvizsgálat....azon is túl leszünk majd:-) Nem izgulok csak egy minimálisat, de tényleg. Annyira kedves volt egy közeli ismerősünk, felajánlotta hogy bevisz kocsival. Nem engedi hogy be BKV-zak. Teljesen meghatott. Persze a sógornőm csak"aggódik", segíteni nem nagyon akar. Zsolti szerint biztos csak azért, mert nem tudják hogy megyek...Gondolom, de nem is kérdezték! Na mindegy! Nem is érdemel szót.
Mesi a héten táborozik de nem ott alvós, élvezi nagyon. Fiúk meg holnaptól medencézhetnek. Szerintem elég meleg lesz a víz hozzá a medencében.
Ja és állandóan éhesek a srácok....Nem sokat esznek(még), de folyamatosan....Törnöm is kell a fejem mit főzzek, és legyen itthon mindig ennivaló. De azért ezt nem panaszból írom.:-))))

2010. június 19., szombat

Csak kicsit félek.....;-)

Érdekes az élet. Mikor kedves Barátnőm várta csodaszép kislányát, megvoltam győzödve róla ha én még egyszer babát fogok várni, akkor nyugodtan minden percét boldogságban, és szeretetben, nyugalomban fogom megélni. Nem így lett. Izgulok, félek, féltem a babám. Voltam genetikai tanácsadáson a SOTE-en. Minden lelet eddig rendben van, bár jövőhéten kicsit megnyugszom ha az AFP lelet is jó lesz. Genetikai ok: Anya életkora. És a 1.5%-os kockázat. Sok időt nem hagytak a gondolkodásra, így belementem a magzatvíz vizsgálatra. Persze megbeszéltem Zsotlival is. Ő is jobbnak látta megcsináltatni. Persze Ő nyugodtabb, realistább. Mi lenne ha megtudnánk hogy beteg??? Nem tudom, nem is beszélünk róla, csak akkor, ha ezt hozza ki a lelet. Én azt mondom hogy ha nem élettel összeegyező akkor gondolkoznék el rajta mi legyen. A DAWN kóros lenne, megtartanám. Persze tudom ezen nem kell foglalkoznom még. De csak átfut az ember agyán ez a gondolatsor, mikor ott ül órákat a kórházi folyosón. És hall történeteket.
Közeben aranyosan mocorog bennem a baba, minden pillanatban érezteti velem szeret engem és a környezetét. Mikor nekem nem akar mozogni, elég ha Dávid, vagy Apa odateszi a kezét a pocakomra és már mocorog is nekik. :-) Csudajópofa!!! Már imádom. És csak ilyenkor van egy kis félsz bennem...mikor ennyi vizsgálat van. Remélem eltelik ez a kis idő és élvezhetem végre rendesen a kismamaságot. Persze élvezem így is:-) Ma már például teljesen, mert nem fáj a fejem és köhögő rohamom sincs. Három hete ezzel szenvedek. De remélem vége.....:-))))

2010. június 9., szerda

Mozi;-)

Ma is moziztam.:-) Láttam picibabánkat. Bár neki is nagyon melege volt, bujdosott! Méreteink is vannak. Fejátmérő: 31mm, combcsont: 17mm, mellkasátmérő: 28mm
És igen, kitört a nyár. Én örülök neki, csak nehéz bármit is csinálni.
És igen, csend van. Kis izgalom után elmentek a fiúk is a táborba. Biztos remekül érzik magukat.
Én is.;-) Megyek is eldőlök a kanapéra egy tál eperrel.:-)))))

2010. június 8., kedd

Lelkizés...


Azt érzem napok óta írnom kell. Nem sok időm volt, és vívódtam is. Mert most mély lelki dolgokat szeretnék leírni. Több dologról. Ami nekem most a legfontosabb a kiscsaládom és a kisbabám. Arra gondolok legtöbbször mostanában milyen szerencsés vagyok. Van három gyönyörű gyerekem. És egy nagyon mélyen szerető férjem. Egészségesek vagyunk. Van egy szép lakásunk, egy pici de annál szebb kertünk. Persze tudom hogy nem a rózsaszín felhőn lógatom a lábam, mert mindennapi problémák itt is vannak. A gyerekekkel, a kerttel, anyósomékkal, környezettel. De az alap az nagyon biztos. Legalábbis remélem, mert ezt bizonyítja az elmúlt 15 év. És amiért szerencsés vagyok az az, hogy Zsolti lehetőséget adott még egy babára. Mert emlékszem mikor elősször beszéltünk róla, nagyon megijedt. És tudom miért, felelősség minden szempontból. De mindent átrágva büszkén vállalja a babát. És én ezért neki hálás vagyok. Azért is ahogy a családhoz áll. Tudom neki is van hibája, kinek nincs? De ezzel együtt nagyon büszke vagyok rá. Jó most hogy leírtam úgy néz ki hogy én csak fellegekbe emelem őt. Bár tehetném. De a hétköznapokban mikor visz a sodrás, nincs erre mód. De néha el kell mondani, hogy tudja a másik. Bár remélem minden nap érzi ezt!
A másik nagy dolog a házeladás. Nem adjuk fel. Rájöttünk nem megy egyik napról a másikra. Nehéz, nem sok munka van vidéken, csak úgy lehet neki állni ha biztos háttér van. Persze keresgélünk, kutakodunk. Hátha lesz valami lehetőség. A másik ha Zsoltinak megszűnik a munkahelye, akkor adott lesz hogy változtatni kell. Akkor más lehetőség nincsen.
Picit amiatt vagyok szomorú hogy a gyerekek annyira beleélték magukat hogy már holnap mennének. Most pedig türelem van. Keresgélés.....és nem adjuk fel!!!!!!:-)

2010. június 3., csütörtök

Kicsit a múlt!;-)


Tegnap olvastam Drága Barátnőm blogját. Visszarepültem az időben én is, és olyan jó volt. Újra gyereknek lenni. Mégha nem is volt felhőtlen gyerekkorom. Mesélt nagymamájáról. Én is elgondolkoztam az enyémről. Olyan jó volt mikor jött. Nem hozott mindig sütit de hozta magát és a történeteit. Egyszer mikor együtt aludtunk, mesélt, a háborúról. Nem szomorúan, hanem érdekesen. Csüngtem a szavain, sosem volt olyan szép estém vele. Panellakásban laktak. Én, mint vidéki lány, élveztem a játszóteret, a liftet, az állandó folyó meleg vizet. Bizony nagy szó volt ez nálunk. A nagypapám ahogy vágta a kenyeret és a szalonnát, mindig megkívántam és kértem egy katonát. Egyszer nem éreztem hogy teher lennék a vállukon. Mindig mosolyogtak és elégedettek voltak az élettel. Pedig mennyi mindenen átéltek az életükben. Kicsit itt szomorodok csak el....szegény gyerekeimnek nincsen ilyen nagymamája, nagypapája.:-( Anyósom édességben méri a szeretetet, persze melyik gyerek az akit nem lehet bizonyos korban lekenyerezni cukorkával. De sem mese, sem séta, semmi maradandó nem marad majd a gyerekekben.
Na de nem kesergek mert én az anyukájuk vagyok és nem helyettesíthetem a nagymamát, nem is kell.
És különben is jó kedvem van. Nem hagyom elrontani...:-) Jó lenne ha már jól oldalba rúgna a kicsibabám, de még szolidan "repked" a pocakomban.;-)Van még ideje rugdosni bőven. És minden pillanatot ki szeretnék élvezni. Ő nekünk az utolsó picibabánk. Minden pillanatot ki élvezünk...