2021. december 18., szombat

Milyen jó már...😊❤️

 Döbbenve konstatálom, hogy így egy héttel karácsony előtt, minden megvan, mondom minden!!!!🤣

Csak friss cuccosért megyek el jövőhéten, szerdán vagy csütörtökön a Lidlbe, ennyi.

Sütiket is kitaláltam megvettük a hozzávalókat, vacsihoz is szentestére, családi ebédre is ..és az ajándék is MIND megvan, sőt egy nasival több is van.🤣😊 Pedig a munkahelyemre is kell, Csenge is húzott egy osztálytársat, Zsolti is.


Felemelő érzés ám ez...😊 Ma sütöttem a hatlaposhoz a lapokat, mert a munkahelyemen kedden tartunk batyus karácsonyi ünnepséget, és első évben vittem hatlapost, na azóta mindig azt kell vinnem, egyik kolléganőmnek ajándékba is azt adok, sütöttem egy nagy püspökkenyeret is, azt a Zsolti viszi magával hétfőn nekik délután lesz karácsonyi ünnepség, Csenge osztályába majd hétfő este sütők.remélem lesz időm rá, gesztenyés piskótát holnapra, adven 4. vasárnapjára. Jönnek Mesiék, Bence is azt hiszem...


Hétfőn leltározunk és reggel viszem a kocsit szerelőhöz végre megcsinálják a lökhárítót három napig nem lesz autó, de mit számít , legalább megcsinálják, majd kedden még dolgozunk meg oromkodunk, majd remélem szerdán lesz már kocsi.


Legközelebbi posztom Szofiról fog szólni.❤️

2021. november 29., hétfő

Sokkal jobb..🤗

 Nálunk már tegnap karácsony volt, mind a 9-en együtt ebédelünk. Nagyon jó volt. Mesiekkel naponta beszélünk, de Bencéékkel két hete nem beszéltünk, csak nagyon keveset. Nem rosszból, de sokat dolgoznak, amúgy meg élik az életüket. És így van ez jól. Dáviddal is sokszor napokig nem találkozunk. Furcsa ,de jó érzés is egyben, hogy ennyire jól boldogulnak nélkülünk is az életben.

Már tervezzük a karácsonyt, én várom a pihenést az együtt létet, mindent. Még nem tudom ki mit kap karácsonyra, de majd alakul ez is , mint mindig.

Sokkal jobb kedvem van mostanában, még akkor is, ha ma migrénnem van, pedig régen volt már.😊 

Érdekes ez....

2021. november 16., kedd

Őszinte 😊

 Igazság az, hogy ezt most nem olyan szándékkal írom, hogy panaszkodnak, hiszen aki ismer, tudja nagy hibám az, hogy őszinte vagyok, általában mindig.

Azért általában, mert mostanában néha nem. Például, mikor megkérdezik, hogy vagyok. Elmesélném...de ki kíváncsi rá, úgy őszintén?

Családom biztos meghallgatna, de valahogy nem tudom nekik ezt úgy elmondani ahogy érzek. Hiszen bűntudatom van, mert szeretnek, és szeretve lenni a legjobb érzés, én is szeretem őket, így sokszor nem is értem, hogy mi bajom van. Vagyis ebben a formában nem igaz. Mert tudom, hogy az alap probléma a hormonok. Aminek egyik tünete a hangulat ingadozás, más is. Ingadozásnak nem mondanám már,hónapok óta stagnált a rossz kedvem. Néha erős bűntudattal társul, mert emberek vagyunk hibázunk. Volt hogy a kocsival tolattam neki egy másik kocsinak, nekem nagyobb lett a horpadás, másik kocsinak szinte semmi, hátranéztem a visszapillantóban is ezt láttam a szürkületben, mégis őrjöngve állított meg egy másik kocsiból egy fickó, hogy hova a túróba megyek persze megálltam, hagytam egy részletes cetlit a kocsi szélvédőn, szánva bánva...na és pont másnap mentünk Siofokra a családdal....mérő bűntudattal. Persze nem hívott a kocsi tulaja, én bejelentettem a kocsit, casco van rajta, így remélem hamarosan megcsinálják. De ettől függetlenül is nagyon nehéz elviselni magam... fáradt vagyok, folyamatosan agyalok, munkában is van döcögés, főnököm sem dicsér mostanában, sot..és akkor mellette ott van a család, ahol minden a lehető legjobban halad. Erre a folyamatos lelkizés, hab a tortán ma munka után futni szerettem volna ,el is kezdtem, 3 kor 5km. Első kör félhomályban,láttam a nagy puklikat a pályán, majd a második körnél klasszikus pofára esés volt, magam is meglepődtem. Felálltam, tudtam tovább futni, így elindultam, pont hívták masengeren Mesiék, felvettem, mondtam nekik, hogy jól pofára estem, de megnyugtattam őket, jó ez a gumis pálya semmi bajom nem lett, majd lefutottam a kört, harmadikat már nem futottam le, nem volt lelkierőm hozzá. Hazafelé araszolva, hullámzott a kedvem az esés miatt. Majd azon gondolkoztam, ilyen vagyok én, felállok és megyek tovább. Pedig engem tenyerén hord az élet, kár,hogy nem érzem ezt mindig, pedig ez az érzés a legjobb.


Ma egy anyuka meglepett valamivel, egy nagyon jó illatú kéz fertőtlenítője van, olyan szegfűszeg, borsmenta illatú. Mindig megjegyeztem neki ezt, aroma terápiának sem rossz, ma hozott nekem...majdnem elsírtam magam....mondom, hogy a hormonok.🤣🤣❤️

2021. november 10., szerda

Van amikor....

 Van amikor tök jó, hogy már ekkora gyerekeim vannak és dolgozom, meg minden...de ma nagyon vágytam arra a 20 évvel ezelőtti Anikóra, akinek éppen akkor van egy majdnem 4, 1,5 éves és egy fél éves gyereke. És itthon vagyok, és csak a három törpe ossza be az időmet, sütők, főzök, takarítók, játszunk nyüzsi van. De szeretnek, én vagyok a mindenük...elég voltam, annyi amennyi.

Ma nem szerettem a mostani magamat...de ki szeretné, ha jól leszúrja a főnöke. Persze érzem, most épp nem volt annyira igaza. Vagy, ha igaza is volt...jobban esett volna, ha nem a többiek előtt teszi meg, hanem odajön hozzám és megbeszéljük. De értem én, ez is a főnöki imidzs része. Tudom hol a helyem. Persze tanulják belőle. Nem, nem vagyok annyira kiadva, mint amennyire szoktam...mert azért ez egy folyamat része 😀 éppen én voltam soron.😊

2021. november 5., péntek

Ma csupa jó ❤️

 Ne csak a rosszat írjam...😊

Ma 4-kor végeztem, kocsinál várták Bencéék, hazavittem őket, ittam náluk egy jó kávét, beszélgettünk, majd hazajöttem át öltöztemi,bekapcsoltam egy jó zenét hangosan, majd elkezdtem takarítani...csillog villog a ház...és jól is esett.

Tegnap amúgy relaxáltam este, ma meg úgy gondolom jó napom volt.

Az is nagyon jólesik, hogy a munkahelyen tanítok be valakit, és nagyon sokan félve kérdezték anyukák, ugye nem megyek el? ❤️

2021. november 4., csütörtök

Stressz 😔

 En teljesen ki vagyok bukva, egy ideje már biztos.

Utálok vezetni, nem magát a vezetést utálom, azt szeretek. Közlekedést utálom, annyi agresszív ideges ember van az utakon.millió. státusz szimbólum lett az autó, tudom szőke vagyok csak egy szar szuzukim van. Ebből kifolyólag nem tudok vezetni, gondolom....na mindegy csupa sztori amit utálok, menjek tömegközlekedéssel?  Azt fontolgatom, de most járvány kellős közepén? Zsolti szerint el kéne engednem ezeket.


Kis házikóban  szeretnék lenni, egy nyugodt szép falucskában. Épp raknék a tűzre, kelt tészta illatt lenge körül, közben sülnek a tök. halk zene szólna, én meg bobiskolnék a fotelben.

Utálom ezt a folyton nyüzsgő életét, lenyugszunk valaha, mindig rohanunk.

Autóba vezetjük le a stresszt, azt hisszük ott mi vagyunk a főnökök. És jó főnök módjára, mindenki hülye csak én vagyok a legokosabb.

Engem ez annyira elszomorít.😔

Még jó, hogy ettől azert van ami boldoggá tesz a családom...lenne sok pénzem elvinném az egész családot egy lakatlanul sziget, egy darabig nem hiányozna semmi....❤️

2021. október 31., vasárnap

Újra ketten.🍁

 Pont ma, ahogy kettesben kirándultunk Zsoltival, beszélgettünk róla, hogy elrepült 24 év mióta szülők lettünk. Egy pillanat alatt történt, hogy újra kettesben kirándultunk. És már nem kellünk minden pillanatban a gyerekeinknek. Furcsa érzés, olyan vegyes érzés. Jó mert mind a négy gyermekünk jó úton van talán. Rossz mert hiányoznak.

Nehezen dolgozom ezt fel, pedig szuper családom van, és támaszom Zsolti is ugyanúgy szeret, mint lassan 27 évvel ezelőtt megszeretett.

Tükörből pont egy 47 és fél éves nő néz vissza, minden ráncával, megereszkedett bőrével, ősz hajával, aki kicsit lelkileg nehezen viseli a dolgok valtozását most. Pedig körülötte majdnem minden rendben van. Gondolom a hormonok miatt van, életkózép micsoda is lehet.🤣

Tehát sokszor magamat sem értem miért érzem lelkileg olyan vacakul magam, mikor körülöttem minden oké. És ez valahogy még jobban frusztrál.

Futás jó, de még mindig a legjobb mikor vége van.

És az ősz is csodaszép arcát mutatta, ki is használtuk...ez nagy öröm.

De akkor miért tombolok legbelül?😔

2021. október 6., szerda

Változunk❤️

 Nem tudom mikor változtam meg ennyire, változott meg minden körülöttem.

Mikor lett akkora az unokám, hogy már azt mondja gyere❤️, mikor lett a lányomból szuper feleség és anya❤️, mikor lett a nagy fiam akkora, hogy csoportvezető lett és a kreszt is csinálja❤️, mikor ment, repült ki egy szempillantás alatt a kisebbik nagyfiam barátnőjével albérletbe, úgy hogy már teljesen külön élik az életüket ❤️, mikor lett az én legkisebb lányom is gyönyörű, nagyszájú, egyik pillanatban gügyögő baba, másikban egy sértődött kamasz ötödik osztályos ❤️, mikor lett az én drága férjem iskolában pedagógia asszisztens ❤️?

Talán akkor, mikor megszerettem futni, mikor már kezdek végre elégedett lenni magammal...mikor már van ÉN IDŐM.

Fura érzés ez, hogy már nem kellek minden pillanatban, hogy már úgy élik az életüket, hogy már nem mindenről tudok, na ez a legfurább érzés. Nem rossz, csak furcsa. De meg lehet szokni...cseppet sem unalmas...meg van jó pár évig kamaszunk, aztán van unoka is, akit csak szeretni kell...

Csuda jó ez is...❤️

2021. szeptember 11., szombat

Ez is eljött...❤️

 Nem tudom minek írom már ezt a blogot, talán mementóként majd évek múlva jó lesz talán végig olvasni.


Szóval elérkezett ez a nap is, Bence elköltözött albérletbe barátnőjével. Erős voltam, főleg azért mert jövőhétre tervezték a költözést, valamiért előrébb hozták.jol jött ki, pont háromig voltam, így tudtam segíteni nekik cuccolni. Meg vásároltam is, nekik is a kezdésre.

Nagyon furcsa érzés ez, legyek ott, de mégsem, fogadjam el, ha nem úgy gondolják mint én. Nehéz ám ez. Irtó büszkék vagyunk rájuk, féltem is őket. 

Persze már másodszor éljük ezt meg, és amúgy is olyan ügyesen csinálják ők is...de ezt nem lehet megszokni, nem lehet rutinból.

Próbálom persze teljesen jól kezelni a dolgokat, lelkem legmélyén viszont, tele vagyok kétséggel. Jól csináltuk, jól csináljuk?

2021. augusztus 28., szombat

Boldogság 😊

 Csak leírom, pedig sokszor gondolok rá, el kellene engednek ezt a blogot, ami nem olyan könnyű, mert az enyém, mert én gondolataim vannak benne..., Na, de nem is erről szerettem volna írni, hanem, hogy annyira boldogok vagyunk, sikerült Zsoltinak a munkahely váltás. Boldog tőle, mi meg attól, hogy ő boldog. Itt a cél most nem a magas fizetés, hanem a motiváló, változatos munka. Szóval végre kicsit megnyugodva haladhatunk tovább.🤗


Tegnap előtt munkatársaimmal, Pannonhalmi kirándulást tettünk, nagyon, nagyon jó volt, meg úgy is , hogy útközben a hormonok miatt, migrénem volt, viszont vettem ott vásárfiaként citromfűvet, két napja azt iszom este és olyan jól alszom, hamar el is múlt a migrénem.

Sok az év eleji munka is, én élvezem, munkatársam nem, de az a baj ezzel, hogy nagyon rá akarja nyomni ezt a negatív érzést az emberre és baromi nagy munka ellene menni.🙁

De jobb lesz majd tudom,ha elindul az év, kialakul minden, csak addig tartsunk ki.😊

Viszont most hétvége van, jobban van Csenge is aki sajnos a héten kicsit beteg volt.🙁 Jönnek ma Mesiék is, lehet elmegyünk futni is, meg bográcsban főzünk, lehet sütők palacsintát is és jól megpuszilgatom Szofit,az nem lehet, hanem biztos.😍😍😍😍

Szép hétvégét!🤗❤️

2021. augusztus 23., hétfő

Akkor kezdjük...nem esett jól!

 Még úgy is nagyon, nagyon nehéz volt a mai nap hogy szeretek bejárni dolgozni.

Mintha nem is lettem volna szabadságon, semmi kipihentséget nem éreztem delutan 5-kor, rámtornyosult minden. Cseppet sem jó érzés....de talán kibogozzuk a szálakat, csak folyamatosan jön új is. Csütörtökön viszont kirándulni megyünk a munkahellyel... Pannonhalmára és mivel még nem voltam itt, izgatottan várom aztán mehet az év...

Mikor fogok futni? És hol?

2021. augusztus 21., szombat

Köszönöm nyár!☀️

 Hétfőn munka,szép hosszú szabadság volt.

Volt benne minden, jó is, rossz is ,de inkább jó volt.

Úgy gondolom, hogy mindent amit terveztem, sikerült megvalósítani. Többet nem, de ennek is örülök.

Volt lakásfelújítás, takarítás, rendezkedés, volt kis nyaralás, sok sütögetés, grillezés. Volt Csengével sok közös program, Mesiéknél is sokat voltam, Szofival is sokat voltam.

Elkezdtem futni, sportolni...a végére belejöttem..😁 most kéne folytatni.

Ami jó is, és persze az anyai szív dobban ám ilyenkor... Bencéék elköltöznek. Ez persze jó hír, hogy egyáltalán vállalják és elindulnak az életbe. De ugye...furi, hogy már két gyerekünk kirepül.

Van azért két rossz hír is, apósom, aki sosem szerette, hogy itt vagyunk, most már utálja. Mi sem szeretünk együtt élni így, mégha külön, kert külön ház, külön bejárat van, kocsi az ő részükön van, most épp ez is zavarja , meg mi is. Zsolti nagyon csúnyán összeveszett vele. És bevallom, ha lehetne azonnal költöznénk mi is. Lehető legrosszabb döntés volt 21 éve összeköltözni velük, de többet írtam róla, mint amennyi energiát akarok erre fordítani. Kölcsönös a szimpátia, vagy annak inkább hiánya.

Másik, hogy nem jeleztek még vissza a suliból Zsoltinak...annyira drukkolok neki...annyira szeretném, hogy sikerüljön neki a munka, nagyon, nagyon...

Szóval azért jó volt, sokat olvastam, mozogtam, aludtam, sorozatot néztem...sokat gondolkoztam, hogy menjen tovább a szekér...rájöttem, van amit tudok befolyásolni, van amit nem...de jó volt lelassulni.☀️ Köszönöm nyár!!!!

.

2021. augusztus 7., szombat

Folyamatosan csinálunk valamit ..

 Csuda vigye el a migrént. Nyaralás alatt mondtam, kiabáltam el, hogy ebben a hónapban nem volt migrénem, erre ma ,vagyis tegnap reggeltől velem van, nem olyan lehengerlő...de baromi idegesítő. Sok időm nincs vele foglalkozni, mert nagy felújításban vagyunk, én meszeltem, festettünk , Zsolti szép köveket tett fel, és a folyosó is egyre szebb, szegény Zsolti hétfőn már dolgozik.😕 De szépek leszünk. Csomó mindent elpakoltam... kéne lomtalanítást is intéznem. Olyan büszke vagyok magamra, hogy kevesebb kacatot őrzök meg. jó lenne egyből a lomtalanításba menne.

De jövő hétre is van pakolni való bőven... azért pihenni is szeretnék, meg Csengével meg van egy csajos programunk is.🤣 Aztán ő lovas táborba is megy.....

És migrén ide, vagy oda..ma futottam is 4, 2 km olyan jó volt. Nem futópályán futottam, sokkal izgalmasabb volt  kicsit még élveztem is ....ééénnn???🤣🤣🤣🤣

2021. augusztus 4., szerda

Hipp hopp🤣🤣🤣🤣🤣

 Mit csinálunk, ha hazajövünk a nyaralásból?

Konstatákjuk egyben maradt a ház, jó sok szelektív mutatja nagy buli volt, itt -ott pizza maradék...

Beindítjuk a mosógépet, rengeteg munkája lesz, nyugtázzuk, főleg én, hogy jó hogy nem csináltam nagytakarítást, kezdhetném elölről....

És akkor elmegyünk vásárolni, mert üres a hűtő...és csak gyorsan megnézzük az obiba a falburkolót, akkor vegyük már meg , és a polchoz is festéket...

Éééés...délután Zsolti már burkol, én meg a polcot festettem,és meszelni is elkezdtem a konyhát.😁😁😁😁😁

2021. augusztus 2., hétfő

Nyaralunk.⛱️

 Itt vagyunk a kempingben, éppen a teraszon esznek a szúnyogok 😀, amúgy nem vicces, irtóta nem vicces. Csenge megy a chill zónába, egyedül!!!!!!!, Zsolti még pecazni, irtó jól érezzük magunkat, éppen lent voltunk a Dunán, elkaptuk a gyönyörű naplementét.

Csenge igazi kamasz, nyeklik, nyuklik, vihog, majd megsértődik, rám csimpaszodik, vagy az aurámba vihog... IMÁDOM!❤️ 

Zsolti is pihen, fiúk otthon gondolom buliznak.,és tegnap pedig együtt voltunk Mesékkel Esztergomba a vihar előtt. 

Sokat kirándulunk, eszünk, medencezünk és én már voltam 2x öröm futni is. Kétnaponta futok, ja bocsi csak kocogok.🏃 Persze olimpiát is nézzük.

Szállás.... jó, persze lehetne jobb is, rosszabb is, retro, de amúgy kellemes. Este tücsköt vadásztam, de nagyon szenyo volt, csak akkor ciripelt mikor lefeküdtem.😁 

Holnap még itt egy teljes nap...

Ja és közben jó hír is lett, kaptam egy kis fizetés emelést. Így kell nyaralni kérem szépen, 20 km otthontól.❤️❤️❤️

2021. július 26., hétfő

Szabi 💜

 Talán úgy lesz, hogy ha minden igaz 4 hetet leszek itthon szabin. Elterveztem, hogy először is sokáig fogok aludni...aha , 9 óra 6 perc, már tornáztam, igen, igen...mert tegnap futottam és azt olvastam, ne minden nap fussunk, főleg az elején, így ma tornáztam és örömmel tapasztaltam, hogy a tegnapi futás után ma a hasamban is izomlázam van, de a kedvenc negyed órás edzés után, jól megizzasztott az 5x 1 perc palnk.

Gyorsan sütöttem egy frissítő zuhany után egy kis bundáskenyeret a szülinaposnak aki ezt ma munkával fogja ünnepelni. 20 éves lett a legkisebb fiam.jaj...durva, hogy megy az idő..

Majd be befestem a hajam és megyünk Csengével Mesiékhez. Látnátok Szofit, világ legédesebb majdnem 15 hónaposa, ahogy megy az a kis apró baba 😍 na elfogult vagyok, 

Aztán Csenge olyan igazi kamasz lett, pedig még nincs 11 éves. Mesi megnyugtatott, anya ő az utolsó kamaszod 😁😁😁😁 igaza van!

Kibirjuk ezt is. ❤️😍

Pénteken megyünk nyaralni, nem takarítok, mert ahogy ismerem a fiúkat buli lesz itthon, úgyhogy pihenek, terveim szerint 2 hét múlva meszelem ki a  konyhát, kimosom a függönyöket, foteleket. Csenge szobáját kifestette Zsolti szombaton, holnap még javító festést megcsinálom, ajtokeretet is lefestem. Még az előteret szeretnénk megcsinálni, gyanítom jövőhét vége felé, akkor még Zsolti szabin lesz.

Szóval szuper ez a szabi!🤣💜

2021. július 19., hétfő

Mami is vagyok...

 Na, hát igen, így 14 hónapos nagymamiságom története, számomra mindenképpen tanulságos.

Az biztos, higgyétek el, a nagymamiság igen édes feladat. Mert igenis valahogy jobban elájulunk ettől az  édes puha babaillattól, mint tettem ezt 4x. Talán biztos a felelősség miatt...vagy nem tudom, de az biztos nagyon, nagyon furcsa érzés ahogy rám tőr valahányszor meglátom Szofit.Látom az anyukáját, apukáját, magamat, és ŐT benne. Bármit csinál, olyan édes.

És ez így van rendben, szívem tudja, de az eszem még mindig kétkedik, valóban, NEKÜNK unokánk van? 

Hiszen még most volt Mesi is durci kamasz, Csenge éppen ilyen totyogó, fiúk, katonai vagy éppen focis szerkóban banditázók, mikor még természetes volt, hogy nagy a zsizsegés, most meg? Nagyon keveset látjuk egybe a gyerekeket, tudom a munkájuk miatt is, de jó mikor együtt vagyunk, mondjuk fiúk most éppen elég durci kedvükben vannak, Zsolti nem is tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, én türelmesen várom mi lesz, és reménykedek, csak felnőnek és rendes emberek lesznek, mondjuk most azok, keresik a helyüket. 

És akkor ott van Csenge aki kamaszodni kezdett, minden velejárójával és még csak, MÁR úristen, 5.-es lesz. Nehéz éve lesz...

Én meg úgy megtorpantam a fogyással, Zsolti ki van akadva, hogy fogyózom, pedig már nem is...csak éppen vigyázok mit eszem, lehet többet kellene mozognom? Futni???? Talán....Mindig van kifogás, már csak ez a hét és szabi...Jaj de várom. Vettünk festéket Csenge szobájába, már vettünk meszet is a konyhába...Jó móka lesz.:-)



2021. július 15., csütörtök

Várunk mindig valamire...❤️

 Mi a jobb? Várni, vagy..,nem? A várás...olyan sokmindent várunk, Persze ez visz előrébb, ez motivál, ez ad egy plusszt.

Te mit vársz most?


Én várom, hogy végre Zsolti megtalálja azt a munkát ami neki való. De van egy csavar benne....fele annyi lesz a fizuja, pont fele annyi. Vagy...itt marad és tönkre megy fizikailag, lelkileg. Hát inkább a fele pénz.

Várom a nyaralást, várom a szabit, várom a szeptembert, várom....nem is tudom mit.

Mindig várunk valamit...

2021. július 12., hétfő

💜

 Olyan szinten várom a szabimat,hogy el sem tudom mondani. Pedig szeretem a munkám , mégis. Mondjuk pont akkor fogok menni mikor amúgy is leállás lesz.

Na ,de még ez a hét és a jövőhét.

Most már kicsit jobb a kedvem, de négy napig olyan migrénem volt....és itt nem a fejfájás ami zavar, hanem a vele járó iszonyú letargia..na az brutál mostanában. Ezért is örülök majd a szabinak, ki kell pihenni magam. Ha nem lesz kifestve a lakás az sem érdekel .

Persze hallottam már, hogy milyen jó nekem...mert ennyi hét..stb. de nincs lelkiismeret furdalasom. Még betegallomanyban sem voltam a nagy járvány alatt, pihenés az kell....

De semmi negatívum, az élet szép...💜

2021. július 4., vasárnap

Szürke napok, színesen..🧡💜❤️💚

 Unalmas vagyok tudom. De élvezem a nyár minden pillanatát. Na nem olyan fülig érő szájjal repkedve, nem , hanem olyan mélyen legbelül.

De tudom milyen törékeny ez az érzés, minden pillanatban arra gondolok milyen rossz volt tavaly ilyenkor, ilyenkor minden pillanatot élvezek, a cipő vásárlást, a pihenést, az olvasást a foci nézését, a grillezést, a MINDENT.

Lefoglaltam a nyaralást, nem kell messzire menni, hogy szupi legyen.

Tervezgettuk Csenge szobájának a színét. Teljes döbbenet, halvány, púder rózsaszínűt szeretne, Csenge és a rózsaszín????🙄🤗🤗

2021. június 28., hétfő

Nyári napok ☀️

 Nem kapkodunk el semmit sem. Csenge táborát ma intéztem el. Úgy volt, hogy nem megy, nincs kedve, mert a többiek sem... mármint az osztálytársai sem mennek. ( Vagyis fogalmunk sincs) Mesi múlt pénteken nézegetett Csengènek tábort és a szigeten talált egy szuper lovastábort, úgy hogy belelkesedett Csenge, ma le is egyeztettem, és szuper időpontban van, augusztus 16-20.-a között lesz, nagyon helyes tulajjal beszéltem, kérdeztem, hogy az sem gond,hogy teljesen kezdő Csenge, nem gond, szeretettel látják. Szóval Csenge megy lovastáborba...😊

Amíg szuper nyári napok vannak,, de azért nagyon várom már a szabit 4 hét lesz, el sem hiszem.....de várom már....és nyaralást sem szerveztünk még.😁

2021. június 23., szerda

Szuper nap 🌞

 Igazság az, élvezem a meleget, tegnap úgy mentem este a medencébe ééén,😁 hogy már nem is kellett megszoknom. Majd még napoztam este és baromi jól esett, iparkodtam is a lecsós csirkét felrakni főni és mikor a lecsó illatt körbeterjengett éreztem itt a nyár, meg szabadság fillingem is lett.🌞 Pedig még 4 és fél hét...na de semmi szomorkodás, hab a tortán este még egy picit olvastam is, egy szuper nyári, olasz, főzős könyvet, amit szülinapomra kaptam, de a tegnapi nyári nap lezárásához annyira passzolt.

Ha már folyton bűntudatot van, hogy nem sikerül tovább fogynom, mondjunk tudom miért, össze vissza eszek megint. Az ad egy kis lélekemelést, ha felveszek tavaly hordott rucit először, na ott azért látszik a leadott 11 kg.de amúgy....🥺

2021. június 20., vasárnap

Nyár van..

 Itt a nyár! Imádom minden pillanatát. Hogy hétvége volt azt is. 

Annyi mindent tudnék írni. Csenge bizonyítványáról, fiúkról, Zsolti vizsgájáról, Mesiről, Szofiról, kertröl, én és a medence pozitív hatásáról, mínusz 11 kg jótékony hatásáról, hogy már élvezem a fürdőruciban napozást, pancsolást, Persze elégedetlen vagyok kicsit, 5 kg le kéne még adnom, de lehet bőröm már nem akarná, ereszkedik amúgy is...😁

De nincs türelmem leírni, pedig én is szeretem olvasni, mi újság veletek....😔😍

2021. június 6., vasárnap

Végre egy nyári hétvége...🌞

 Köszönöm ezt a végre tartalmas nyári hétvégét a kegyes időjárásnak.🤣😍

Már péntek este így volt, bevásárlás után, grilleztünk, ami nagyon jó volt, a kicsit stresszes hét levezetőjeként. Majd szombaton Zsolti gombászni ment,😁 ez kétszer is hasznos volt én gőzerővel tudtam, takarítani, mosni , főzni, ablakotpucolni, meg sütöttem is , mire Mesiék megjöttek, Zsolti is ki tudott kapcsolódni, én meg élveztem egy kicsit a napillatú tiszta lakást. Délután, unokáztunk,, sokat beszélgettünk, irtó sokat voltunk a kertben, már-már melegünk volt.🌞

Vasárnap a kertben ettük meg a villasreggelit, majd elindultunk a városba. Csengènek megígértük, hogy végigjárjuk a hello város applikációján keresztül a várost. Jó kicsit könnyű volt, mert nagyjából tudtuk mi hol van...de nekem is voltak új részletek amiket eddig nem ismertem.Majd kedvenc helyünkre szerettünk volna menni ebédelni az Adriába, de nem volt szabad asztal, mi meg jó éhesek voltunk már, meg piszok fáradtak, utolsó döntésünk szerint elmentünk Bencéék kedvenc helyére a Dorotheaba. Hú, de jó laktunk, isteni volt minden és nem volt vészes az ára sem, külön öröm, Dávid is csatlakozott hozzánk.😍 Miután hazagurultunk jolakottan, szószerint 🤣, senki nem piszkálja a hűtőt ,csak dinnyét ettünk belőle. Én főztem egy kis paradicsomos káposztát,holnapra, de csak pihentünk délután...irtó jó volt.

Csengènek már csak megőrzés van a suliba, kirándulni mennek két napot, jövő héten nincs hétfőn suli, és már lezárták őket...furi de már mindegy is.

Egy valami nyomaszt csak, nem tornáztam, és ilyenkor olyan bűntudatotom van, annyit ettem...vezekelhetek hétközben, mindig ez van.😔🙃

Ja és csak kérdezem, álmodtam csak , hogy valami járvány volt, van, lesz...reméljük nem, de tényleg?



2021. június 4., péntek

Én és a szemüveg 🤣

 Sors fintora....hogy azt hiszed, te veled ez nem fog megtörténni. Aztán mégis....

Emlékszem mikor anyukám az első szemüveget csináltatta.,.milyen öreg lett hirtelen, papának, mamának volt. De ők öregek voltak mindig...persze nem, de mikor már tudatában voltam a gondolataimnak, már öregek voltak. Aztán anyukám is, először csak olvasni...majd véletlenül rajta maradt.

És akkor én,47 évesen, egy szupi kis szemüveg tulajdonosa lettem. Kb fél éve a táskámban hurcolom, most a fejem bubján hordom munka közben, mint egy csinos hajráf.😁

Ez úgy kezdődött, hogy estére kicsit homályosan láttam, de ha koncentráltam még elolvastam amit akartam,majd kicsit közelebb, távolabb raktam a tusfürdő dobozát, míg elolvastam. Most ott tartok ,hogy közelre egy nagy homályos folt amit látok. Még ismerkedünk a szemüveggel, mert amúgy azzal élesen, és szépen látok, de még gyakorlom milyen is egyik pillanatban a kis apróbetűs részt olvasni, majd szemüveg felett távolba révedni.🤣 Nem kis mutatvány, de azért sokaknak megy.

Hello nagyi..amúgy vicc, az is vagyok, de akkor már én is öreg vagyok a 20 éveseknek???

Gonosz vagyok ..lesztek ti is még szemüveges öregek...😋😍😁


Zsolti már egy ideje nagypapiba nyomja, de azért elején szokatlan volt, hogy a vasárnapi húslevest is szemüvegben nézi.🤣🤣🤣🤣

2021. június 2., szerda

Fáradt, amúgy jó is...

 Össze kellene szednem magam és még simán fel mehetnék tornázni....de olyan hulla fáradt vagyok mostanában.

Munka miat és nem tudok róla beszélni senkivel. Pedig olyan jó lenne kibeszélni magamból a dolgokat. Nagyon sok új munkám van, vagyis nem új, csak a teljes körű felelősség új. Ugyanazt csinálom, csak sokkal alaposabban kell csinálnom. És érzékeny munka, olyan gyermekek szüleivel beszélni, akik épp súlyos trauma ért, diagnózist kaptak és mi sem tudunk éppen segíteni és elmondani neki, hogy én teljesen megértem....de szakszerűen fogalmazva, képviselve munkahelyem, megnyugtató, és hiteles legyek. Miközben szeretem is ezt csinálni ....megyek inkább tornázni.

De jó érzés, hogy az emberbe így bíznak.de felelősség is.

2021. május 26., szerda

Ma is jó...🌞

 Tegnap megkaptuk a második oltást is, nemhogy az injekciót ,de utána semmit nem éreztünk, se hőhullám, se oltás helye nem fájt, Karunk sem, semmi.... még ez sem...😁 Persze nem is akartunk, de mindenki panaszkodott körülöttünk, hogy ilyen , olyan bajuk lett, pár napig, nálunk semmi. Így ma már semmi kifogás nem volt, tornáztam. Azt mondják, ha 21 napig csinálsz valamit, megszokod. És van ebben valami. Mert egy nap, ha nem csinálom, hiányzik. Mostmár mondogatják, akik nem minden nap látnak, hogy fogytam. 

Milyen jó lenne, ha kibirnám, hogy délután nem csúszna le, mint most is egy fagyi, vagy egy két keksz, pár kocka csoki , lehet, hogy az álom 5 kg mèg lemenne, jobb napokon azt mutatja 12 kg fogytam, rosszabbokon 10 kg mutat.😁😁😁😁

Munkában is nagy a tempó, de ezt szeretem, van új feladat.az még mindig izgalmas.

Dávid a hónap dolgozója lett, büszke vagyok rá, azért ez biztos dob az önbizalmán.


Olyan jó lenne, ha már ilyen szép idő maradna...teljesen más a hangulatom.☀️


2021. május 20., csütörtök

Határozottan boldog vagyok..

 ..... mitől? Teljesült egyik álmom. Tanulási nehézségekkel küzdő fiúnk érettségi utáni technikumot is elvégezte, 4-es bizonyítvánnyal, vendéglátás, szervezés, pincér szakma mellé. Irtó büszke vagyok rá (is). És hab a tortán, visszahívták Visegrádra, abba a szállodába, ahol tavaly még tanulni volt gyakorlaton. És szép órabérért. Na innentől, indulhat az ÉLET.❤️ Ügyes voltál Bence.❤️


Persze büszke vagyok Dávidra is, hiszen ő is elvégezte ezt tavaly, csak neki klasszisokkal nehezebb ebben elhelyezkedni, zárkózottsága sokat változott, de még nem egyszerű neki, viszont elkezdte a KRESZT, nem kicsit izgulok miatta....🙄 Ő most már egy ideje a KFC-be dolgozik.


És persze nemsokára büszke leszek a harmadik pasira is a családban, egy hónap és pedagógia asszisztens lesz Zsolti.🤩 Volt már gyakorlaton a suliban, nagyon tetszik neki, jó lenne szeptembertől el tudna itt helyezkedni, el fog. Tiszta, bejelentett állás kell. Már kirepült ( majdnem) a háromnegyed gyerek.😁 Nem fogunk éhen halni.😊

2021. május 19., szerda

Így🥺

 Biztos nem vagyok egyedül ezzel, hogy tele a .... hócipőm az egész időjárással. Vettünk egy szuper kerti bútort, gyönyörű a kertünk, oké, a növények legalább élvezik az esőt, már amit a csigák meghagynak.


Zajlik mostanában az élet a munkahelyemen. Biztos megvan az értelme ezeknek a dolgoknak, én nem értem. Teszem a dolgom, próbálok arra gondolni, mennyien örülnének annak, ha ilyen munkájuk lenne. Én is örülök, csak volt, van ami nem tetszik. Összetett munka a miénk, szakmai, asszisztensi, egészségügyi.

De én szeretem a recepciót, szülőkkel való közvetlen kapcsolatot. Mostanában nagyon megérint minden kis élet. Nehéz.

De mégis szeretem. Ezek a szülők, hősök!


De azért jó érzés, hogy megbeszéltük a nyári szabit is, július 26.-tól 4 hét szabi. Annyira jó lesz,alig várom már, aludhassak reggel.😁

2021. május 11., kedd

Nem értem?🙄

 Igazság az, hogy eltekintve attól, hogy ma a szülinapom van, és tobzódok a sok köszöntésben...

Teljesen kiakaszt hogy minden egy karika csapásra megszűnt. Elmúlt a covid, mintha itt sem lett volna. Iszonyú dugó reggel, este is.

Este fél hatkor mikor a munkából jöttem, 15 perces út, 50 percig tartott, volt az úton minden, biciklis, motoros, autós, teherautós, busz, turistabusz!!!!, Platós kamion. Zúgtak az utasszállító repülőgépek...ja, és most kezdték el felújítani a HÈV vonalát,mikor elkezdődött a suli és homoffice nak vége, ilyenkor kell!? 

Abban bízom, hogy egy hónap múlva jön a nyár, maga nyári szünetvel...újra kicsit nyugi lesz.

Kibírhatatlan ez a forgalom, tudom,én is benne vagyok...és senki nem jókedvéből araszol...

De nincs már járvány? Eltűnt? Minden a régi? 

Ekkorát aludtam, végig aludtam az egészét? Hipp hopp vége?

Ha így van, megpróbálok örülni neki, de nem  értem....🙄


2021. május 5., szerda

❤️

 Éppen túl vagyok a tornán, ez olyan endorfin termelős jó érzés. Csurog az homlokomon az izzadság csepp, jó ez nem csak az edzés, hanem közben bekapcsolta Zsolti a fűtést.😁

Amúgy is fura...tavaly nyár óta nem voltam szabin, amit csak úgy kivettem magam miatt. És hálás vagyok, hogy nem lettem, lettünk betegek sem.

2 nap szabi. Holnap nagy nap, Zsolti 50 éves lesz.kitaláltam, legyünk szabin, csináljunk valamit együtt, majd kitaláljuk mit, ötletem van.😁 


Aztán pénteken nagy gardrób rendezésben leszek, Csenge itthon lesz.szombaton megyünk Szofira vigyázni, mert vasárnap szülinapot tartunk, bizony egy éves lesz Szofi, és mivel másnap az én szülinapom is lesz...így hármas szülinap lesz 😍 de persze, legszebb Szofi szülinapja.😍 Mozgalmas 4 nap lesz!❤️

2021. május 1., szombat

Szombat

 Itt ülök, a reggeli kávémmal a konyhába száműzve, mert a nappaliban Dávid alszik, de ezt amúgy cseppet sem bánom, jó itt az asztal mellett, Tégla horkolását és az óra kattogását hallgatni. Fejben elterveztem mi mindent szeretnék megcsinálni. Teraszt, ablakpucolást, takarítást, locsolást és már zakatol a mosógép is...egész nap fog. Délután sütni is szeretnék főzni nem kell, Zsolti kint főz gulyásleves.

De még csak tervezem....aztán mi lesz belől?

De jó ez így. SZERETEM.🤗

2021. április 27., kedd

🌻

 Megvolt reggel az oltás minda ketten jól viseltük. Flottul ment minden, tömeg nem volt, de azért voltak sokan. Mikor hívott a háziorvos olvastam utána,  hogy sok oltóanyag jön, és mikor elfogadtuk jött a hír, az igazolvány jogosultságokkal is fog járni.  Hát....ezzel nem értek egyet. Nagyon nem.

Azzal sem, hogy megy a szájkarate...ki milyen oltást akar,  mintha tudná bárki is, melyik a tuti. Én nekem nem kell igazolvány, sem semmi előny, én azért oltattam be magam, mert nem akarok nagyon beteg lenni. Persze senki nem akar, de ha oltással érjük el, legyen. 


Más,  jöjjön már a meleg tavasz,  úgy várom.

Ja, és semmi bajom még, kicsit érzékeny az oltás helye.

2021. április 22., csütörtök

Ezek vannak...

 10 napra rá,  hogy regisztráltunk,  tegnap este 7 óra után Zsoltit hívta a háziorvosunk, este 8 után engem, hogy kedden van oltás nála fél kilenckor, mehetünk . Zsolti örült,  én vegyesen éreztem, még próbáltam esetleg egy másik oltásért lobbizni,  de éreztem a jogos feszültséget a háziorvosnál így este nyolc körül, viccesen mondta, kérdeztem Müller Cecíliát ez ügyben😁. így befogtam a számat és köszönettel vettem a hívását , örültem,  hogy nem küldtek oltópontra.

Munkába van egy kis feszültség a héten, de remélem túl leszünk rajta.😉


Jöhetne már egy kis meleg...ugye?

2021. április 21., szerda

Alakul

 Tegnap hazaértem és megszemléltük Zsoltival a kertet, megszámoltuk, hogy kb 5 szem barack van s tavaly ültetett kis fán, mikor jött a fekete felhő és iszonyú jégeső esett.

Hétvégén meg a szürke gém lakott jól a gyönyörű aranyhalakból. Anyósom végignézte a teraszukról még tetszett is neki, hiszen ahogy fogalmazott,  aranyhalakat lehet pótolni. Lehet....de mi minden nap gyönyörködünk bennük szívünkhöz nőttek ők is, átteleltek...na mindegy.

Kicsit jobb kedvem van. De azért dolgozom még rajta. 

Az is dob a lelkemen, hogy készülök Zsolti,  SZOFI szülinapjára. Hiszen, kerek évforduló lesz és egy éves lesz Szofi. Zsolti persze semmi tárgyi dolognak nem örül,  amúgy sem szereti ha ünneplik. 😉❤ De alakul az ajándék a fejembe. 😉


2021. április 20., kedd

Próbálom

 Ha lehet mondani,  tegnap extra rossz napom volt. Még tornázni sem volt kedvem.

De ma....nem érdekel a rossz, csak a jót próbálom magamhoz vonzani. Próbálom.....

Csenge élvezte a sulit , 13 gyerek volt, én bízom, hogy egy kicsit felzárkózik. Es nagyon örültek egymásnak. És ez jó hír. 

És ma tudatosan jót keresek....az a baj, hogy ez nem csak rajtam múlik. 

2021. április 15., csütörtök

Mostanában....

 ....nem vagyok épp rózsás hangulatban. Kívülről minden rendben van, vagyis annak tűnik. 

De belülről....nem vagyok oltás ellenes,  mondjuk még mindíg zavar,  ha valakinél hír , hogy én ezzel és ezzel a vakcinával oltakoztam. Elfogadom, csendben. Én nem mondom, írom...hogy én meg nem, ja de, most leírtam. Ez azért zavar,  mert azt hiszik, miattam oltották be magukat,  köszi, én meg magam miatt nem, de ugye...még bármi lehet, és lehet , nekem lesz a legjobban ott a képem mellett a legnagyobb vakcina logó, hiszen a BCG oltást is belémnyomták pár naposan, kutya nem kérdezte kérem-e? Kaptam, hogy védve legyek, védve legyünk.

Szóval, kell az oltás. 

Nem tudom....de annyira szorongok, legbelül. Kívül mosolygok, teszem a dolgom...

De belül...bekúszott az életembe a halál.

 Hála istennek nem a közvetlen környezetembe,  de bekúszott. Biztos köze van hozzá,  hogy lassan B oldalt kezdjük Zsoltival,  ezt fel kell dolgoznunk, elmúlt a fiatalságunk. Nem tudom, hogy köze van ennek a sok halál hírhez, ami  mostanában körbevesz engem, hogy ha nem lenne covid, lenne ennyi halál hír ? Megérint mind, pedig nem ismerem, lehet ebben valami erő, hogy a szomorúságban feladom azt , hogy én egészséges vagyok...és én nem fogok megbetegedni, és ha még is betegedek nem halok meg és nem csak én, családom sem.

Nem fog a vírus eltűnni, hány és hány oltás kell majd, hogy jobb legyen a körülöttünk lévő világ?

Vagy hátradőlünk majd, ha megkaptuk az oltást? 

Vagy mi lesz? 

Frusztráltság van mindenhol, küzdök a munkahelyen, pitiáner beszólások miatt, küzdök Csenge sulikezdésével, menjen maradjon...kamaszodni is kezdett. Zsoltit támogatni,  nehogy a tavaly év visszajöjjön. Fiúknál ott legyek, de néha inkább láthatatlan. Szofi örömbomba,  de már ott csak a sokadik vagyok, szemlélődő...

Most éppen lent.


2021. április 12., hétfő

Jelen...

 Azt szeretitek bennem, hogy őszinte vagyok, ugye?

Nagy változások időszaka van pont egy éve az életemben. Önző kutya módjára csak egyes szám, első személybe beszélek.

Igen, így a 47. évem küszöbén ÉN vagyok most magam.

Igazság,, hogy küzdök napi szinten, hogy jó feleség,  jó anya, anyós legyek, jó nagymami és jó magamnak,  az elég jó is már jó.

Küzdelmes év volt tavaly,  mivel a régi élet nem jön vissza,  ezt építem ami most van. 

Elkezdtem fogyózni januárban, és igen jó eredménnyel zártam 10 kg mínusz,  de nem akarok belebolondulni, a bocsi most nem ehetek...nem kérek mert fogyózom...cimü epizódokba. 

Legfontosabb hogy elkezdtem tornázni 15 perc happy cardio edzés és a végén 4x1 perc plank.na ennyi bőven elég, hogy jól leizzadjak. 😁

Én erre büszke vagyok, kb még 5 kg jó lenne lefogyni, de már nem erőltetem, csak így ami jólesik. Azért továbbra is cukor nélkül iszom a kávét,,figyelek mennyi szénhidrátot,  cukrot viszek be...

Legfontosabb, unom a covid témát,  unom, hogy mindíg ez a téma...unom unom, unom....

Tisztába vagyok vele,  hogy jelen van, hiszen egész életünket fenekestől felforgatta...nem tagadom, teszek ellene,  fertőtlenítem folyamatosan a kezem, maszkot hordok....

De unom, hogy az a téma folyamatosan, te és ő és én megkaptuk, megkapták az oltást? És melyikét? Mert nem mindegy!!!! Vagy bizunk az oltásba, vagy nem, azok között van sok bizonytalan. Mert mindenki bizonytalan...de hurrá oltsuk magunkat...mert, mert...mehetünk nyaralni. Van terv arra, hogyha nagy oltakozás vége, kezdhetjük elölről,  akkor is ilyen nagy lesz a lelkesedés? Vagy azért oltakozunk mert a vírus ellen szeretnénk megszerezni a védettséget? 

Nagyon sok a körülöttem lévő beteg,  és van olyan is bőven, aki az oltás után szenved .😒 mindenkinek jobbulást kívánok!

Én nem félek,  ha holnap beteg leszek,akkor sem félek. 

Tegnap megbeszéltük Zsoltival, regisztrálunk az oltásra...nem félelemből. Pont nem abból...

Mondjuk a regisztációs felület egy túró....azt írja, ha visszakeresünk, nem fogadta egyikünk regisztrációját sem, de tegyem még újból,  azt meg azért nem tudom megtenni, mert ezzel a e-mail címmel már regisztráltak...ennyit erről.


2021. április 3., szombat

😒

 Mikor reggel ébredeztem,  azt gondoltam, csudajó napom, napunk lesz, jól voltam, kipihent...nem éreztem azt a fura érzést amit napok óta...szóval nagyon jó reggel volt.

Aztán jött, több dolog...meg sírtam is. Tehetetlen voltam, dühös , elkeseredett...jövőben rosszabb lesz? Gyanítom igen, nem hiszem, hogy mindig megértő leszek....párhuzamosan futott két dolog is.

Elterveztem sütök ma. Így is tettem, sütöttem hatlapost amit a teraszon Mici megmászott,  nagy kráterek lettek rajta, sütött Csenge répa tortát én botor rátettem a dekor nyuszikát,  megolvadt 🤨 sütöttem kalácsot is...finom, de nem lett valami foszlós. Talán a kokusztekercs lett a legjobb.  Sonka , csülök jó lett, ettünk már belőle. 

Csak a kedvem a béka s...alatt. 😒 nem így terveztem.

Persze van akinek sokkal nehezebb...

2021. március 29., hétfő

De jó lenne...

Olyan jó lenne, ha már itthon lehetnék Húsvétig,  csak sütnék,  főznék, takarítanék...eszem lett volna,  legalább egy napot kivettem volna szabiból...
Volna...volna..😔

2021. március 28., vasárnap

Élet 🤐

 Tudjátok mi a gáz? 

Hogy már bűntudatom van, ha jól érzem magam, röpke pillanatokban.

Sajnálok mindenkit,  aki benne volt, van a betegségbe.  

Őszintén hiszem, hogy nehéz most mindenkinek, nem tudhatjuk , hogy holnap nem mi leszünk benne...

Kell félelembe élni? Lehet félelembe élni?

Ha nem félelmembe élsz,  tagadsz?

Csak ez a két véglet van?

2021. március 24., szerda

Kicsi suli, kicsi én 🤗


 Ígértem,  írok az online suliról.

Leszögezem, én, mi nem panaszkodhatunk.

Nem nagy a nyomás,  most kellett 2 leckét visszaküldeni,  ma volt egy tollbamondás jegyért. 

Csenge nagyon ügyes,  ma már nincs forró dróton, azaz telefonon mikor belép,  vagy kijelentkezik a meet-ből.  Három nap van online óra, talán hétfőn hosszabb, akkor angol is van És kedden egy ofő óra,  ez tetszett Csengének.Fogalmam sincs milyenek az órák  én csak reggel odakészítem a gépet. Csenge intéz mindent,  van hogy van itthon valaki,  van hogy nincs,egyedül van kb fél ötig . 

sajnálom ,  hogy egyedül van, de élvezi is..unalmában fest,  és persze telefont nyomkodja...de segít is, ha megkérem előkészít nekem főzésre. 

De visszatérve az online oktatáshoz,  szinte semmi...De én hálás vagyok ennek,  mert sokkal könnyebb mindenkinek,  és így tanítani ekkora gyerekeket,  ekkora létszámba nem nagyon lehet hatékonyan. Érzi ezt a tanárnő is, de ezt az időt nem fogja semmi visszaadni. 

Más ...

Jövőhéten szombaton telne le a 90 nap, viszont én már most befejeztem a szétválasztást.  De cukor nélkül iszom a kávét, kisebb adagot eszek ebédre,  ja és csak gyümölcs délelőtt,  vacsora is kevesebb,  több friss zöldség.

Ma a raffaellót is odaadtam a kollégámnak 😉🤣 pedig....😁

Pont 10 kg ment le...és én boldog vagyok, figyelek tovább ,ha még pár kiló lemegy szupi, ha nem akkor is megérte. ❤



2021. március 23., kedd

Tartsunk ki...🥰

 Tegnap elvittem a kocsit 2 éves szervizbe. Igen már két éves...hihetetlen. Jót nosztalgiáztam is...meg megszabadultam jó sok pénztől aztán elmentem dolgozni. 

Csupa nosztalgia és vágyakozás rendezi a mindennapjainkat. 

És kiborulás,  tegnap három eset volt, anyuka nagyobbacska gyerekekkel otthon....annyira megértem őket. Csak biztatni tudom őket, magunkat. 

Tartsunk ki és tervezzünk....🌹🥰

2021. március 21., vasárnap

Egy vasárnap...🤩

 Na, ma rágtam meg  Szofit először úgy istenigazán. 😍 olyan kis ügyes, mindenhol fel akar állni,  nagy favorit Csenge neki, nagyon szereti, szeretik egymást.  

Reggel ír Mesi,  jöhetnék   ebédre? Kivételesen nem volt most semmi megbeszélve, hogyne jöhetnének,  titkon őrültem is neki, meg nem titkon is, még az sem zavar,  hogy folyamatosan a összes gyerek az asztal körül csak a sanyarú sorsú gyermekkorán sztorizik. Szegények. ❤😁😁😁

Én csak egy banánnal a kezembe néztem, ahogy ebédelnek. Még Szofi is imádja a főztömet,  még szép,sokat fog enni belőle ...😊😁


Délután sütiztek,  kávéztak, én jól kijátszottam magam Szofival, szavam sem lehet, Bence és kisbaratnője megcsinálta a konyhát,  így csak pihentem mikor elmentek Mesiék.

Olyan hideg volt, nem volt kedvem sétálni, estére meg a hó is szállingózik.😒

Tegnap is hasonlóan jól telt, kell ennél több?

2021. március 18., csütörtök

Csak egy csütörtök!?❤

 Engem ez feldob...

Majdnem a hét elején feladtam a fogyókúrát,  de olyan löketet adott a mérleg gyümölcsnap után, hogy gyorsan bevállaltam a víznapot. Nem mondom, hogy nem voltam éhes...de sokkal jóbban viseltem mint a múltkori próbálkozásom ami kudarcba fulladt. Itt ilyenkor az a rossz,  hogy főznöm kell, majdnem minden nap. És hétvége még csábítóbb. De nincs bűntudatom már. 10 kg lement ez nagyon, nagyon jó még akkor is, ha legalább ennyi lemehetne.  De nem vagyok elégedetlen sőt....

Úgyis ezek a kilók nem egyik napról a másikra jöttek rám...kell idő, míg lemegy, ha lemegy...

Majd írok az online oktatásról is. De nem most. 

Névnapoztunk ma....


2021. március 15., hétfő

Milyen más igy...

 Szuper úgy lefeküdni és úgy felkelni, hogy juppi van még egy szabad nap. Tudom, most sokan otthon vannak....

De nagyon jó érzés. Az is, hogy a hirfolyamot kikapcsoltam, híreket nem nézek, homokba dugom a fejem, és így csak a saját szokásos félelmeim vannak.

Nagyon jó volt a szombat. Péntek este bevásároltunk, csak kicsit bántam, hogy a naplementét nem együtt élveztük a tó mellett Zsoltival, helyette túl estünk a bevásárláson. Nem voltak sokan..fura is volt.😄

Szóval szombaton mentünk Mesiékhez bográcsoztunk, egész nagycsalád ott volt. Kint voltunk a teraszon, gyönyörűen sütött a nap, én nagyon élveztem.🌞 azért is, mert törekedtünk,  hogy ne a vírusról beszéljünk,  és kicsit jó volt együtt lenni,  mintha mindén rendben lenne, hisz rendben is van.

Voltunk előtte piacon is, nagy volt a nyüzsgés,  sok árus volt...legnagyobb problémám, hogy olyan drága minden...😒 hiába szeretnék ott vásárolni, nem tehetem meg...most mézért mentünk, és egy pár apróságot vettünk. 

Tegnap főztem, sütöttem,  vagyis csak kókuszgolyó, de anyósom lehozott mézeskrémest,  sajtost...én meg jól csaltam a diétába,  viszont duplán edzettem,  kipurcantam 🤣 kiló ugyanannyi...😁

Nem vagyok elégedetlen, 8-9 kg de még nem olyan, hű Anikó,  de jól nézel ki, gondolom nem látványos a fogyás  hiszen van miből leadni. Még csak azt hallottam, fogyózol Anikó? Csak nehogy többet hízzál vissza! Kicsit mintha megnyúlt az arcod Anikó....


Na élvezzük a mai napot is,ahogy csak tudjuk. 🥰

2021. március 10., szerda

Úgy szeretnék...

 ....egy törlés gombbal minden covid hirt kitörölni,  mindenhonnan.

Miért megy a gyűlölködés oltakozás és nem oltakozás között,  ki tudja a tutit, aki beoltatja magát, vagy az, aki nem? Én nem vagyok igazság osztó...senki nem tudja helyesen cselekszik-e?

Lennék Csipkerózsika,  átaludnám ezt a rémáĺmot. Legalább kipihennem magam.  Vagy erősnek lenni,  lerakni minden felületet ahol ömlik rám a szenny.es ezért rohadt sok pénzt fizetünk.

Dugom inkább homokba a fejem, mint magyarázzam amit nem lehet.  Mindenesetre sikerül a népet az emberiséget ügy rángatni,  ahogy csak akarják. Vagyunk annyira naivak, hogy higgyünk , kinek?

Van ennek pszichológiája...

Élni akarok!


2021. március 9., kedd

Hajrá ❤

Tutit én sem fogom megmondani, egyszerű az oka, mert nem tudom.
De talán most lettem tele az egésszel.
Én nem tudom , hogy mi a tuti, csak azt hogy elegem van. Én tiszteletben tartok minden véleményt. Én nem mondom, hogy enge
m kell követni,  mivel nem tudom a tutit. Van véleményem nekem is. Egyre határozottabb véleményem van, de elfogadok minden mást is. 
Sajnos azt viszont látom, nem annyira jó irányba megyünk. Se pro sem kontra nem tudok felhozni érveket mellette , ellene...de azt látom teljesen bele tudnak betegedni ebbe.
Ne tegyük, lépjünk ki a komfortzónánkból, csináljuk valamit amit régen szerettünk volna, de nem tettük.
Jobb lesz. Saját magunknak csináljuk. Jobban fogjuk érezni magunkat.
Nekem most a torna az..tele a fejem egész nap, de abba a negyed órában, csak én vagyok, csak arra koncentrálok amit éppen csinálok örömből. Felszabadul az endorfin, boldog vagyok.

Van akinek sokkal nehezebb, van aki éhezik, van aki beteg. Most ebben a pillanatban, nem éhezek, csak önszántamból 😊, nem vagyok beteg, mindent megteszek, hogy elkerüljem a bajt, de ha elkapom a vírust,  nem esek kétségbe,  mert azon is túl leszek valahogy. Van fedél a fejem felett, van munkám, és a legfontosabb a CSALÁDOM.  És nem engedem, hogy a pánik győzzön felettem.
Azt kívánom sikerüljön mindenkinek hatalmas erővel túljutni ezen a nehéz időszakon. Van ami rajtunk is múlik.❤ HAJRÁ 

Ezt is megcsináljuk...

 Nem lenne igaz, ha azt mondanám,  nyugodt voltam tegnap reggel. Két fülem van, mégsem tudtam egyszerre két telefonon beszélni. Volt mikor az aggódó szülőt nyugtattam és a telefonomon láttam Csenge sürgető hívását.  De sikerült minden. 

Viszont mikor fel őt után hazafelé jöttem, döbbenet volt, közben meg értettem. Tó mellett parkolok. Mintha valami fesztivál lett volna, gyerekzsivaj,  biciklizők,  futók,  családok. Értem, mert nálunk csak a suli körül nem volt akkora forgalom, a főút ugyanúgy dugig...A ruhaboltot láttam zárva, de ott nem szokott tömeg lenni. Nálunk is nagy volt a nyüzsgés,  hozták a tesókat is...értem,  és mégsem.  Bezár az ország? Most úgy érzem az ovi és a suli csak.

Nem baj, csak legyen már jobb egy kicsit...beszéljünk már másról is mint a covid. 





2021. március 7., vasárnap

Mai boldog...fejem.😊

 Ma kiléptem a komfort zónámból és...lenyomtam ezt: https://youtube.com/watch?v=Cw-Wt4xKD2s&feature=share

15 perc, aki nagy tornás,  körbe röhög.😄 de én annyira élveztem. És akkorákat röhögtem magamon, aki a jobb és a bal kezét sem tudja hol van.😅 8 kg fogytam, érzem a testemen, de valahogy nem megy több,  pedig még olyan 5 kg leadnék.

És a boldog fejem a végen 😊




2021. március 4., csütörtök

Vicc...

 ....nem nevettem. 

Kilenckor hív Zsolti,  hogy a tanító néni hívta,  Csenge feje fájt és 36, 5 fok volt a hőmérséklete,  nem írtam el, ennyi volt, hazaküldi.  Oké...

Írok a háziorvosnak,  jelzem mi van, hétvégéig legyen megfigyelve. Semmi baja....én arra gondolok kellett a statisztikához...

Mindegy , délelőtt kiderült,  amúgy is online oktatás lesz, vicces, ja nem, délutánra, közölték, holnap már nem is baj, ha nem visszük a gyereket igazolni sem kell. Lehet így is? 

Ja és kiderült fél kilenctől lesz óra hétfőtől,  hogy fog csatlakozni Csenge? Nem tudom, én sem, Zsolti sem lesz itthon. Nem bánom, hogy nem veszik el a szabim...de azért bevallom lennék kicsit itthon, fáradt vagyok.


Munkában is hibáztam ma, jobban kell figyelnem mit mondok , mit írok. Nincs baj, elnézést is kértem, csak nekem esik rosszul.

Mantrázom magamban, aki dolgozik, hibázik is....


2021. március 3., szerda

Tavaszi fáradtság 😑

 Tudom, tudom tavasz van és jön a tavaszi fáradtság. 

Nagyon fáradt vagyok. Napokig a migrénre fogtam...de ma is nagyon nyomott voltam. Pontosan , olyan érzés mint mikor a hátamon egy nagy tömb súly lenne és ezzel kéne mozogni,  élni.  Fáj a hátam ettől feszült vagyok.

Pedig 8 kg fogytam, stagnál mondjuk 2 hete a súlyom és még egy hónap van hátra.. jó lenne azért még olyan 5 kg fogyni. 

Tehát ez jó, C és D vitamint szedek. Alszok is 8 órát,  mégis fáradt vagyok.

Gondolom nem vagyok egyedül ezzel. És bár imádom ezt az időt,  de mire élvezném már megy le a nap.


2021. március 1., hétfő

Álom!?

 Oké, álmomban...mondom álmomban olyan 20 éves voltam. Nyári nap volt, estefelé.  Már ciripeltek a tücskök,lágy langyos szél fújt. Olyan napmeleg illattal. Sárga pulóverben voltam,  szerettem azt a pulcsit,  csak az apró muslicák is szerették.  Megyek a dunaparton,  barátnőmmel röhögünk, a fiukról -beszélgetünk ..

Vannak jövőbeni álmaink  fiúkról, családról...

De most csak sétálunk a dunaparton és kibeszéljük a fiúkat.  

Majd felkelek,  még fáj a fejem ma is. Pontosan majdnem 47 évesnek érzem magam, vagy idősebbnek. Már nem rihegünk,  röhögünk....hianyzik.

2021. február 26., péntek

Különösen hàlàs....

 .....voltam ma az időjárásnak.


Pedig második nap van migrénem,  klasszikus...szar. már bocsánat az. 

Mikor már nagyon kivoltam olyan 1 óra felé,  bevettem egy algoflexet. És láss csodát...lassasan hatni kezdet. Így ma kihasználtam a gyönyörű napsütést és a korai munkavégzést , háromkor, gyalog mentem az ecofamilylibe pár apróságért. Majd hazajöttem,  megvártam Zsoltit és elmentünk a lidlbe nagybevásárlást megcsináltuk,  elpakoltuk és várjuk a hétvégét.  Én nagyon bízom benne,  hogy jól fogok aludni,  mert az elmúlt két éjjel,  csak szenvedtem a fejfájástól. 

Most, hogy lassan elmúlik a fejfájásom, teljesen rózsaszínbe látom a világot. ❤



2021. február 24., szerda

Csak egy szerda...

 Kicsit fájdogált ma a fejem, mondjuk oka van kettő is, hormonok még a meleg. 17 fok volt mikor 4 után jöttem haza, annyit mutatott a kocsiban.

És ma szenvedek mint egy kutya a gyümölcsnapon,  fél disznót megennék. 😁

Na majd holnap ebédre már finomat ehetek....

Jó lenne már itt lenne az igazi tavasz. De nem panaszkodom.😉

Kíváncsi vagyok mit mesél majd Dávid,  ma ment elősször dolgozni a KFC -be. 

Bence tegnap óta Apjával dolgozik...

Már nem tudnak várni,  hogy nyíljanak az éttermek.😔


2021. február 22., hétfő

Szóval...

 ....az úgy van, hogy ma éppen elcsíptem a naplementét hazafelé,  szép volt. Ma amúgy is, jó volt a nap így  Hazafelé bementem a Rossnannba vettem ezt azt egy parfümmel is megleptem magam.

Majd csináltam itthon tejberizst,  magamnak kókusztejjel,finom lett. 

Durva, ez a hét és vége a februárnak is.

2021. február 21., vasárnap

Farsangoltunk...😍

 Ma jöttek Mesiék ebédre,  főztem húslevest,  fokhagymás,  joghurtos sajtos csirkemellet,  és egy kis oldalast krumplipürével. Fánkot is sütöttem, Bencéék kis muffint sütöttek. Igen fánkot sütöttem,  mert kicsit farsangoltunk.  Pár éve már nem nagyon, de előtte mindíg csináltunk.  Főleg gyerekdalok mentek,  nem is volt sokáig, de szupi volt. :)

Jó,  hogy együtt vagyunk,  nagyon szeretem.  Bencéék már nem voltak lelkesek, de azért beadták a derekukat.😍 volt fánk evő verseny is.😁 Még Szofi is jól érezte magát. ❤ és a végén Csenge is. Nagyon kiskamasz már, imádom.😍 

Szóval jó volt nagyon. El is múlt a hétvége...

És ma bűnöztem,  mert két fánkot én is ettem, mégpedig mogyoró krémmel 😉 feherjenap ide, vagy oda...😁


2021. február 19., péntek

Ma hiperszuper...

 ...napom lett, főleg így estére. 😁 

Megjött a múlthét végen rendelt Orsay ruhám, két pulcsi és egy ruha.  Nagyon tetszik az anyaguk a szabásuk, egy zöldes virágos pulcsi és egy sárga deneverujjas pulcsi, na annak pihe puha az anyaga és egy szupi ruha..meg nem döntöttem el, ahhoz milyen nadrág kéne,  mert most szeretném hordatni. 

És voltam Csengének igazolásért és azzal is szerencsém volt éppen valamiért cseréltek a dokik. 

Amúgy a tegnapi munkahelyi dühömet reggel kiadtam,  jobb lett. Pedig éjjel háromkor felkeltem és sírtam is olyan nagyon bántott a dolog.

És este elmentünk a lidlbe vásárolni és vettünk digitális mérleget,  volt egy de nem digitális, mindíg mást mutatott. :) 

És képzeljetek mínusz 7 kiló,a fogyózás  a fele idejénél.  Ha még ennyi lemegy...hú, de boldog leszek. De már így is az vagyok.❤😁

2021. február 18., csütörtök

Vacak..😔

 Annyira nem szeretem, hogy ilyen érzékeny vagyok ,lelkileg. Kicsit más,  negativ dolog van, ami velem kapcsolatos rosszul esik. Mikor azt hiszem 110%-kal csinálom és szerintem jól csinálom,  mondanak egy olyat ,ami ezt az érzés romba dönti.  Tudom, tudom...nem ez számit és nem vagyok már óvodás....de rosszul esett.  

Mindenesetre most azt fogom csinálni,  hogy nem lesz semmi hozzászólásom, csak csinálom. Se negatív, se pozitív...pedig pont ilyen nem akarok lenni. De azt látom, aki bólogat az a szupermen. 

Értem én,  hogy ilyen világ van...nemszeretem. 

Lehet amúgy kicsit én túlzom most el .

Hagyjuk is...😔

2021. február 16., kedd

Van ilyen nap is..

 Ma tipikusan olyan munkanap volt, amire emlékezni fogunk. Most nem megyek bele a részletekbe,  de nagyon érdekes volt. Sokat tanultam az emberek egyenességéről , tulajdonságaikról....

És tipikus volt, szerencsére nem én hibáztam....de azért....na. 

Rébuszokba írok,  de személyes dolgok, így nem írom le.

Volt jó is, örültem,  hogy már tudtam csípőből olyat mondani,  ami kicsit szakmai. Ennek azért nagyon örültem,  látszik hogy több mint három éve dolgozok itt. 

Munkáról ennyit, korog a hasam. Gyümölcsnapom van.😂 Davíd pedig finomat főzött,  na majd holnap ehetek.🙃

2021. február 15., hétfő

Napsütés 🌞

 Csodaszépen süt a nap, reggel fél nyolckor éppen vakítóan. Azért hideg van, de mennyivel jobb érzés nem?

Vagyis nem nagyon tudom,  mert bár nagyon örülök, hogy még világosba jövök el, de hamar lemegy a nap.

Ennyit az időjárásról.😊 Csenge náthás,  nekem fel sem merült,  hogy suliba küldjem,  de kaptunk e-mailt a tanárnéninktől,  hogy ne is merüljön. Ezek szerint mások viszik....

Mindegy, írtam e-mailt a gyermekorvosnak. Még nem tudom, hogy tudok elmenni az igazolásért,  de megoldjuk.😊 



2021. február 14., vasárnap

Elbuktam..😁😁😁

 Elbuktam...tegnap este. Nem bírtam tovább ,ettem Bencéék által készített,  tortillat. 

Nem bántam meg....ma többén mondták,  mennyit fogytam...ment a hasamból is le. Azt még nem mondták,  jól is nézek ki 😁😁😁😁

Keményítő nap van, zöldséget és rizst eszek.

Holnap szénhidrát nap. SZERETEM.🤩

Szofi ma édesdrága volt.

Csenge meg náthás , jövőhéten itthon lesz. De csak ennyi bajunk legyen.😊

 

2021. február 13., szombat

Bírom!!!!????

 Ez kínzás 🤣🤣🤣🤣 

Gondoltam kis naív,  ma itthon vagyok, csinálok víznapot. Mert ugye nyugi van, tudok pihenni...ja! 

 Csak arra nem gondoltam, hogy reggel ugye, nagybevásárlás a hétre, persze a nagy okosok azt tanácsolják,  joggal, ne vásárolj éhesen,  mert többet vásárolsz,  -oké. 

Aztán itthon felrakod az isteni finom házi füstölésű csülökből a bablevest és ha már hideg van a jó kis kocsonyát.  Aztán Bencéék kitalálják, hogy ők délután tortillat csinálnak és browniet...

És iszonyú éhes vagyok a gyümölcsnap után...

Végem,  hibernálom magam és csak karcsún akarok felkelni. 🤣🤣🤣🤣

2021. február 10., szerda

Szerda

 Ma már kicsit jobb volt a kedvem. Pedig holnaptól cudar időt mondanak.  Remélem azért nem lesz nagyon gáz. 

Ma negyed órával hamarabb jöttem haza és egyből volt kedvem lángost sütni,  nekem csak csurog a nyálam,  zöldsegnapom van, És hiába csináltam kelbimbót, és édesburgonyát éhes vagyok, nagyon. 😁😁😁😁kibírom....

Holnap farsang Csengėnek, várja nagyon.

Utolsó alsós farsang...

Abba kell hagynom az írást,  összefolynak a betűk..durva.😔

2021. február 9., kedd

Kedd

Feszült vagyok napok óta.
Utalom az időt,  reggel szakadó ónos esőt, hazafelé minden esett,  egy nagy karambol is volt. Előttem egy kocsival. Nagy kátyúk amit nem lehet látni,  mert tele van vízzel. Sötét,  csillogó vizes vezetés,  fújjjjjj.  
Sajnos a hét kicsit sűrű lesz,  de nem baj megoldjuk , ma is ötig voltam, csütörtökön egész nap és pénteken is délután leszek.  Nem baj....meg tudjuk oldani a munkahelyen.
Rosszul alszok éjszaka is. Sokat fent vagyok, pedig nincs baj? Akkor?
Tudom a frontok....
Eszek valami finom husit 😁




2021. február 7., vasárnap

Ma, vasárnap

 Juhéj..., tegnap Mesieknel voltunk. Úgy szeretek menni hozzájuk. Megcsinálta a körmömet,  olyan kedves Mesi, hogy mindíg szán rám időt.  Most olyan meggyszínű lett, nekem nagyon tetszik🍒 Szofi még mint egy kis szobacirkáló olyan ügyesen mászik. ❤

Közben ma reggel elszaladtunk cipőt venni tesire Csengének, közben főtt a finom marhahús leves, csináltam rántott csirkemellet, krumplipürét ÉS FÁNKOT sütöttem legnagyobb örömömre. 😂 ma ugyanis szénhidrát napom van. -5 kg szupi nem? 

Persze a családom szerint minek? Kollégáim sajnálnak...ne sajnáljanak,  hiszen nem kötelez senki erre...magam miatt csinálom 😁

Délután néztem egy kis sorozatot,  sajnos mindjárt vége...Brilliáns barátnőm. 

Ágyneműt húztam, virágokat zuhanyoztattam le, és vége a hétvégének...

Pénteki sztorihoz hozzátartozik,  ma apóson ki akarta fizetni a kocsi javítását.  Persze nem engedtük.  Nem veszekszem már,  csak egyett kértem,  ne rongáljon, se a miénket,  se másét. Nem ez a megoldás,  járda közterület,  az áll meg aki akar kocsival,  lehet morogni,  de szándékosan rongálni nem.

Nekem már siker ,  hogy talán belátta,  hibázott., tanul-e belőle????? Na ezt nem tudom.

2021. február 5., péntek

Szívás

 Mai mementó....este fél kilenckor várjuk az automentőt a saját udvarunkba. Miért?

Mert drága apóson úgy gondolta,  úgy betolja a visszapillantó tükröt,  hogy soha többet ki se nyissuk.

Kedves idősebb autòmentős úr,  bár hivatalból csak elvitethetné a legközelebbi szervizbe a kocsit,  mégis másfél órát magánba ránk szánt,  így éppen megcsinálták Zsoltival, nehéz szülés volt. El tudtam volna képzelni nyugodtabb estét is.

Este tízkor viszont kész lettek....ez jó. 

2021. február 4., csütörtök

Csütörtök, Csenge nap❤

 Megfájdult a fejem estére.  SZOFI is nyűgös volt, nem csoda, de olyan édes. ❤ 

Csenge névnapját ünnepeltük,  sütöttünk sok palacsintát,  és nem ettem belőle...😒 gyümölcs napom van.🙃

Holnap péntek,  juhej...es háromkor eljövök. 

Ennyi ma...

2021. február 3., szerda

MINDENKINEK😊

 Ma a fiatalokat sajnálom.. nagyon.😒

Már a türelem végen járnak,  jogosan.

Bencén látom,bármit megadna hogy újra dolgozzon. Nem akar kompromisszumot kötni,  ő vissza akar menni a szállodába dolgozni. Szerencse a szerencsétlenségben ,  hogy még tanul, és még nem kell eltartania magát, családját. 

Oké, hogy sokat segít itthon, sokat takarít,  de már nem sokszor érez késztetést,  ûgy sajnálom őt, is.

És ott van Dávid,  talán lesz munka az itteni KFC-be.Nem az álmai netovábbja,  de muszáj...se tb, se semmi. Az egy dolog, hogy mi segítjük...de....MEDDIG?

És mennyire hiányzik nekik a BULI? A csak céltalan városi menős csatangolás? Barátokkal való buli, mozi...

Elegünk van nekünk is...de én most őket sajnálom. 😒

Kitartást kívánok nekem, neked,neki, nekünk,  nektek, nekik, MINDENKINEK ...❤

2021. február 2., kedd

Egy kedd...

 Nyüzsi ma is kitartott, sőt fokozódni látszik. Ez van.

Ma negyed hatig voltam, ez azt jelenti pénteken három körül végzek.  

Jól elfelejtetten a Csenge névnapját....igyekezhetek majd.

És a mai legjobb hír,  megjött a hiperszuper csinos piros kis táskám. ❤ 

És lassan kész a pörkölt tarhonyával....

2021. február 1., hétfő

Képzeljetek ma...

 ...olyan nyüzsgő napunk volt, mint covid előtt. 

Egyedül annyi volt a furcsa, hogy hőmérőztünk,  maszk volt rajtunk...

Reggel nyolcra mentem ,mert csúsztattam 2 órát. Azt sem tudtam hová kapkodjak. Rendelés volt, úszás,  egyéni terápia,  lesz csoportos is később ...hűha. 

Délután kicsit nyugisabb volt, kicsit de este hatkor mikor a lidlbe beszaladtam kenyérért már komolyan azt éreztem, visszamentem egy évet az időbe? Annyian voltak a boltba.

És már este van...ja ma fehérje napom van...husi salátával. Nyami....

Ja, és annyit rötyögtem Szofin,  könnyem kicsordult, látnátok,  hogy teper,  leül,  kis mini cirkáló ❤

2021. január 31., vasárnap

Ma..

 ...a szundimérőm kiakadt.🤣🤣🤣

Na jó, nem aludtam egész nap, de pihentem a kanapén.mert megérdemlem.

Amúgy is gyümölcsnapom van. Tudjatok milyen akaraterő kellett,  hogy a székelykáposztába ne egyek bele? Vagy a gyorsan összedobott rakott csirkemellet messzire kerüljem, pedig órákig éreztem a finom füstölt illatot a kezemen, mert vágtam bele a tegnap vett finom füstöltcsülökből ...😉 De nem, megálltam.mostmár a tegnapi aranygaluska maradékát kell mellőznöm,  minek hagyják a tálban azt a finom sült dió maradékot a vanília sodóba?🙃

Szóval, ha mindez megy, csak a holnapi ebédig kell kihúznom,  hogy egyek a csirkemellből salátával.😁😁😁

(Ja és rendeltem egy piros táskát,  olyan régen szemeztem vele)

2021. január 30., szombat

Na ma...

 ....igazi örömnap volt. Reggel sokáig aludtunk,  majd elmentünk a piacra, két dolgot szerettem volna. Maszkot venni,nem volt, ruhát nézni. Az volt.vettem is egy felsőt. Akkor már ha ott voltunk vettem sok savanyúságot, még káposztát is, hirtelen ötlettől vezérelve székelykáposzta főztem. Bementünk egy helyi henteshez,  hát picit volt csak drágább mint a hiperbe, és minden olyan guszta.

Hazasiettünk,  feltettem a húslevest,  káposztát, gyorsan csináltunk még aranygaluskat is...mert jöttek Mesiék.  Annyira öröm volt együtt lenni, Szofi teljesen kinyílt, olyan jól érezte magát.  Szépen evett már Mami húsleveséből,  higgyétek el csudajó érzés ám ez. Kicsit pihenek...majd összepakolok még...

Jó nagycsaládban lenni épp. 🥰

2021. január 29., péntek

Arra gondoltam...

 , hogy minden nap próbálok pár sort írni. 

Hogy mit érzek épp..vagy nem tudom, alakul majd.


Kezdem azzal ma, hogy iszonyú unalmas nap volt. Nyomott volt a fejem, álmos voltam, semmi kedvem nem volt semmihez.  Dübörögnek a hormonok,  minden rossz velejárójával. De legalább nem volt erős migrénem, annyira. Aztán 4- ig dolgoztam, hazajöttem Zsoltnéért, majd elmentünk bevásárolni a lidlibe.  Már álltunk be a kasszához mikor az évek óta nem látott " barátainkkal " találkoztunk. Azért raktam idézőjelbe mert már nem azok,  pedig együtt nőttünk fel, együtt voltunk fiatal szülők, majd....nem tudom. Fájt látni, hogy megörültek nekünk, közben...évek óta nem -beszéltünk. Visszakerestem..4 éve is én kezdeményeztem a -beszélgetést. Gyerekes tudom....kicsit rossz most,  majd elengedem.


Más,  elkezdtem egy diétát 25 napja. Szétválasztó 90 napos diéta. És most a legnagyobb testezésem a plank. Senki ne gondoljon semmi nagy dologra, irtóra éhes vagyok...de nem állapot amit látok a fotón és a tükörbe. Fogytam e? Biztos, de olyan jó mérlegünk van, annyit mutat mindíg, hogy biztasson.😁😁😁😁

És hurrá,  hétvége...reggel kicsit tovább aludhatok. 🙃😉😊

2021. január 24., vasárnap

Mi lenne, ha ....

...ha, azt tennéd amit tehetnél,  hol lennél, mit csinálnál most???

Érdekel,  nagyon, de először elmondom én.

Aki régóta olvas,  sejti. ☺


Igazság az, nem lennék sem fiatalabb,  sem idősebb. Most jó a kor, ráncokat elfogadtam, tokámat is (éljen a maszk, vagy mégsem) súlyomon dolgozom, (remélem sikerrel). Amúgy jó a kor,  idősödő,  nem fiatal.🙂

Hol lennék? Hát ott a dombon,  a lakáson, a szőlő és a olajbogyó fák mellett Toszkánában,  egy nagy hideg kőházban. Ott a család,  én lennék a Mamma. Szoknyába lennék,  fapapucsban mezítláb,  lenne a hajamba kendő.  Meleg van,  én szép barna lennék, kicsit jobban látszanának a ráncok,  de sebaj.🥰

Mit csinálnék? Főznék,  sütnék..a családnak. Mint most,  csak az a sok finom házitészta, házi kenyér, s


ok olívaolaj,  limoncello...érzem a szél illatát,  talán a tenger felől jön. Finom bor,  vörös,  azt szeretem,  vagyis ott szeretném...,szeretném veletek,  mind ott lennétek velem.

Idő lassú,  nagyon lassú,  szinté végtelen...

De jó volna!💜

2021. január 10., vasárnap

És tényleg...

 Megkérdezte ma Zsolti , hogy lekarácsonyítottam a lakást? És tényleg,  fájó szívvel...

Micsoda szó....