2010. október 27., szerda

Karrier...

Napokban sokat gondolkoztam az életemről. Nagyon ritkán gondolok magamra. Mert aki nagyobb családban él, mindig előrébb valók a többiek. ;-) Nekem ez sosem volt probléma. Na jó voltak pillanatok mikor a fiúk kicsik voltak, hogy nagyon szeretnék egy társaságban meginni NYUGODTAN egy csésze kávét, a patakparti sétánkon élvezni az adott évszakot, és nem a vödrön való veszekedésben, eldönteni a vitát. Eljött az idő is, mikor élvezhettem ezeket a dolgokat. És éreztem egy nagy hiányt. Nem nekem való ez a szerep. Én szeretem ha "nélkülözhetetlen" vagyok. :-))) Persze élvezem a sétákat, a kávét is....csak az a hiány ne lett volna.
Tavaly ilyenkor éreztem egy hatalmas vágyat egy pici babaára, egy kiséletre, aki közén jöhetne még. Akkor még csak körvonalazódtak bennem a dolgok. Nem is mertem megfogalmazni magamban nehogy elrepüljön az a varázslat, az a hiány. Beszélgettünk Zsoltival, voltak álmatlan éjszakáim, volt hogy sírtam is. DE sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot amikor azt éreztem közös döntésünk után, Zsolti azt mondta, ha jönni akar közénk egy kisember akkor jöjjön. Én olyan hálás voltam, boldog. És most....itt mocorog a kisember, egy picilány, a pocakomban. Nem sok már egy röpke hónap és itt lesz közöttünk. Nagyon várjuk, de nem sietek, jó ez az állapot.
Ami miatt eszembe jutottak ezek a gondolatok, mert a hétvégén Mesivel beszélgettünk, hogy értse meg, a sok elvárás, morgolodás vele szembe, nem a szeretet hiánya, hanem éppen az ellenkezője. Persze ebben a korban "kell" a szülőket utálni, én is emlékszem mi mindenen mentem át ilyenkor. És eszembe jutott a tinikorom. Ne tessék kinevetni, én azt képzeltem hogy van egy képzeletbeli családom, várom haza a gyerekeimet, a férjemet. Főztem, takarítottam otthon, mint egy rendes családanyának kell.:-) Most nem térek ki milyen gyerekkorom volt, sosem szoktam nyavalyogni miatta. Volt amilyen, volt. Azt nem tudtam befolyásolni, a mostani életemet igen. Persze mivel jó alapokon van, nagy változás nem kell,kellett csinálnom.;-)
Szóval Mesinek is meg kell találni az útját. Ki kell taposni. Nem tudjuk ezt helyette megcsinálni, csak támogatni tudjuk. Lesznek még nehéz pillanatai, de szeretném ha ő is megtalálja az útját. És hogy én megtaláltam, 36 éves fejjel döbbentem rá. Mert eddig mindig ott volt egy kis kétségem hogy én "csak" egy anya vagyok és feleség...Pedig nekem ez volt az életcélom, és ebben remélem jól teljesítek. Mert rájöttem hogy nem csak a munkahelyen lehet karriert csinálni, hanem a családban is. És ettől nem ér kevesebbet az ember.

2010. október 21., csütörtök

Kicsi hétköznapi boldogság....


Már egy hete nem írtam. Pedig minden olyan jó most! Mocorog Csenge baba, Mesi lelkesen vesz részt az iskolai ünnepségekben, a fiúk most éppen fociznak, (majd morognak ha tanulni kell). Várom mindig a hétvégét. Olyan jó együtt, tervezzük a decembert, kisasszony fogadására. És lelkileg és testileg is készülök a szülésre.
Szép őszi napok vannak, potyognak a levelek, sárgák, pirosak, zöldek. Csudaszép színesek.
Jó lenne most az erdőben rúgni a friss avart. Na majd jövőre.:-)
Sokat sütök süteményt. Minden nap várják a gyerekek mi az ebéd. Ebbe is nagyon belejöttem. Délre meleg ebéd van. Bár nagyon ritkán jut másnapra. De mindennap van legalább friss ebéd. Tanulásba is belejöttünk, persze hol nagyobb kedvvel, hol kisebbel. Azért a délutáni két óra megvan. Még én is frissítem az agyamat vele.:-)))
Szóval a hétköznapok és mennek rendületlenül....

Ja, és kezdek elfogadóbb is lenni....majd erről később írok.

2010. október 14., csütörtök



Végre a beígért fénykép! 33 hetes pocakfotó, és kiscsaládom, nélkülem kirándul.:-(

anya!?....

Most azért írok hogy ne úgy tűnjön nekem nincsenek problémáim. De vannak. Megfelelni minden nap mint ANYA és feleség. Tegnap mint ANYA mondtam csődöt. Igen, így van. Persze megmagyarázhatnám a bizonyítványom, de nem fogom. Azért nem, mert ha a gyerekeimtől elvárom hogy teljesítsenek, akkor nekem is oda kell figyelnem. Persze nem fogom megdicsérni egyiket sem a rossz dolgokért. Nem megyek most bele min akadtam ki tegnap, de nagyon. Remélem picit értették a gyerekek miért buktam ki. De ez nem mentség arra ahogy viselkedtem. Rossz passzban vagyok, remélem voltam, a napokban. Kicsit besokalltam. De megígértem magamnak sokkal türelmesebben fogok viselkednem, és jobb kedvű leszek. Nem megy egyik percről a másikra. Nekem is nehéz a változás, ugyan úgy mint a gyerekeimnek. Most nagyon kell figyelnem rájuk, biztosítani őket a feltétlen szeretetemről. Mert ha megszületik Csenge, biztos kevesebb időm lesz mindenre. Pedig mindegyiket annyira szeretem....és olyan büszke vagyok hogy én vagyok az anyukájuk. De kifelé is kell ezt mutatnom mert nem lát bele senki a lelkem legmélyébe. Ők sem. Tehát fel van adva a lecke nekem, élnem kell a lehetőséggel........

2010. október 13., szerda

befelé fordulás....

Egyre többet gondolok rá, hogy már nincs két hónap december 4.-ig. Hogy el fog repülni ez a pár hét. Kicsit szomorú vagyok miatta, mert olyan kiváltságos állapot ez. Mikor simogatják a hasamat, minden puszi után, a gyerekek, és köszönnek Csengének is.

Közben most olyan befelé forduló lettem, van ilyen, sokszor az embernek. Csak akkor nehezebben veszi a nagycsaládos mindennapokat. Most én is ezt éltem át a napokban. Kicsit már jobb a lelkem, nem is lehet másképpen, mert kicsilány a pocakomban jelez hogy anya, ne legyél szomorú. És akkor ráeszmélek milyen jó is nekem most! Még CSAK az enyém Csenge, még nem kell osztozni rajta senkivel.:-))) És milyen jó, hogy képes vagyok rá hogy egy kis életet hozzak a világra. Nagy szavak ezek, pedig nem is.
Közben még rendületlenül, szép őszi napok vannak. Olyan jó ez így!;-)

2010. október 8., péntek

Őszi napok

Kicsit csalódott vagyok magammal szemben, mert azt hittem sokkal sűrűbben fogok írni a blogra. Akiket szívesen olvasok minden nap írnak. És olyan jó olvasni a soraikat. Én meg azt érzem, ma sem történt velünk olyan nagy dolog, hogy megérné leírni. Pedig ez így nem igaz. Minden napot megélünk. Hol jobban, hol kevésbé... Nem kell minden nap olyan nagy dolog..., ugye?;-)
Kivasaltam a kis ruhákat Csengének, szépen bepakoltam az új szekrénybe. Állandóan azon kapom magam, hogy kinyitom és gyönyörködöm benne. Egy éve nem hittem hogy részem lesz még ilyen csodában. És a kiscsaládom is annyira várja Csengét. Bence kibontott egy kisrugit, majd nézegette, méregette, majd közölte, bele fog férni Csenge.:-)) Mesi elővette a szekrény mélyéből a rejtegetett kisruháit. Nem is tudtam róla hogy elrakta, első kis cipője, hazahozós rugija, és még jópár kisruha. Úgy örültünk neki...Zsoltinak mutattam, emlékszel mikor ebben volt Mesi?
Közben sokat tanulunk, látom Bencén a fejlődést, olvasásban is és a matekban is. Környezetet is egyre jobban szereti, bár a könyvük nem sokat ér. Pl. egy mondat:- A madarat toll borítja..PONT! ennyi a madárról..?????
Foci is elkezdődött a héten. Remélem tetszeni fog nekik, mert nagy focisok.
Mesiben meg tobzódok, olyan szereplős, határozott. Na ebben nem hasonlít rám. Én sosem szerettem szerepelni. Volt most a városi ünnepség, az Aradi vértanukra emlékeztünk. Verset mondott, énekelt. Nagyon ügyes volt. De ami nagyon jólesett, az, mikor azt mondta mióta így szerepel a rendezvényeken, jobban érti az ünnepek lényegét. És milyen jól van ez így. Bár Zsolti mindig elmeséli, de az nehezebben ragad meg a kis buksijukban.:-)))

Olyan szép őszi napok vannak...