2010. június 28., hétfő

Nyár!:-)

Na igen, mennek a napok, szép egymásután. Ma csendesebb volt, valamikor mint a tornádó. És olyan kis mindennapok. És mindig úgy érzem hogy erről nem érdemes írni. Pedig lehet hogy jó lenne. Meg is próbálok majd sűrűbben jelentkezni. Tegnap nagyot strandoltunk. Még mi is jól éreztük magunkat Zsoltival.:-)
Reggel a fiúkkal a kertészboltba siettünk. Két dolog volt amit szerettem volna sürgősen megvenni, a barackfára permetszert, és a szúnyog invázióra valami csodaszert. Szegény barackfa nagyon tetves, van pár db barack a fán, de nem lehet megmaradni a fa alatt, a környezetében lehulló tetvek miatt!:-( Hihetetlen a gyümölcsárak, az egekben van. Úgy sajnálom hogy nem rakom el büszkén a sok barackot, lekvárnak....kevés meggyet is tettem a fagyasztóba. Talán pár kiló barackot azért veszek, mert nem vagyok hajlandó, a műbaracklekvárt megvenni a boltba.
Megérett mára az avokádó, és olyan friss avokádókrémet csináltam belőle.
Avokádókrém:
2 nagyobb avokádó,
1 nagyobb paradicsom,
1/2 citrom leve,
1 vöröshagyma,
4-5 friss fokhagyma,
só, bors, oliva olaj, kb fél deci
Nagyon finom lett, én összedaráltam az egészet. És jó vastagon megkenve a kenyeret avokádókrémmel, úgy az igazi;-)
Már érik a következő kovászos uborka is. Mindenhez tudom enni.:-)
Én is jól vagyok, várom már a szerdát hogy mit mondanak a genetika uh. És jövőhéten magzatvízvizsgálat....azon is túl leszünk majd:-) Nem izgulok csak egy minimálisat, de tényleg. Annyira kedves volt egy közeli ismerősünk, felajánlotta hogy bevisz kocsival. Nem engedi hogy be BKV-zak. Teljesen meghatott. Persze a sógornőm csak"aggódik", segíteni nem nagyon akar. Zsolti szerint biztos csak azért, mert nem tudják hogy megyek...Gondolom, de nem is kérdezték! Na mindegy! Nem is érdemel szót.
Mesi a héten táborozik de nem ott alvós, élvezi nagyon. Fiúk meg holnaptól medencézhetnek. Szerintem elég meleg lesz a víz hozzá a medencében.
Ja és állandóan éhesek a srácok....Nem sokat esznek(még), de folyamatosan....Törnöm is kell a fejem mit főzzek, és legyen itthon mindig ennivaló. De azért ezt nem panaszból írom.:-))))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése