2014. november 2., vasárnap

Őszinte

Ez a poszt most őszinte lesz. A többi is az, csak most ez nagyon.
40 éves múltam. És ha őszinte akarok lenni, nem érzem azt, hogy 20 évesnek látszok, és 20 évesnek érzem magam. Pont 40-nek érzem magam. néha többnek is.
Sokat gondolok, arra is, hogy eddigi életemmel elégedett vagyok e? Kb egy évvel ezelőttig, azt hittem minden rendben. Sőt, hogy példaértékű, minta család vagyunk. Boldog anyuka, apuka, gyerekek. Aztán történt valami, amit ma sem tudok megmondani mi. Talán a legnagyobb gyermekünk kamaszsága? De olyan mélységeket élek meg mostanában, vagyis az elmúlt évben, hogy nem hiszem, hogy lelkileg van fájdalmasabb dolog, mint látni gyermekedet rosszul megélni a kamaszkort. És állandóan keresem magamban a hibát, hol rontottam el? Miért nem lehet olyan mint a másik kettő. Hiszen ők is kamaszok, de mégis. Van morgás, van dörmögés..és mégis, 100%-ban megbízok bennük.
Hiányzik e valami az életemből?
Igen is, meg nem is, hiányzik az önfeledt nevetés, a sok elismerés, valami plusz az életben. Tudom sok minden anyagihoz kötött, például az is, hogy nem tudunk kettesben elmenni valahova Zsoltival. Pedig mostanában fontosabb lenne ez, mint bármi más.
Rá kell jönnöm arra is, hogy ami emészt, nem megoldható probléma. Hogy a gyermeket csak ki időre kapjuk meg, azután, az élet nagyobbik részét, nélkülünk élik meg. Hogy amit tesz, azt ő teszi, és nem nekem kell majd, amiatt a hátamat tartani, bizonyos kor után. Hogy, ha nem tanul és megbukik, akkor nála, nem én vagyok a hibás. Ami ebben az esetben nem igaz, mert 100%-ig biztos vagyok benne, hogy  felnőtt korában orrom alá fogja dörgölni majd, miért nem tettem valamit azért, hogy jobb tanuló legyen. De mit? Kérdezem, semmi lecke. Kérdezem, felmondod a leckét? NEM! Ő azt utálja, már általánosban utálta. Változni kell, szerinte inkább nekem, mert én vagyok a gonosz, aki nem engedi "bulizni", a héten két napot nonstop volt, amúgy minden délután. Be volt ígérve a hétvégén full tanulás..segítés, ja tegnap egész nap a szobájában volt, ma fél 11-kor szóltam neki, hogy ugyan felkelhetne már, és már sehol nincs:haverok, buli, fanta...ígéret, szép szó...csak nem a kamasznak. Nem minden kamasz ilyen, látom, hiszen a másik kettő nem ilyen, és Csengének sem vagyok "szaranya".
Nézem az ő oldalát: oké..most a haverok fontosabbak, ők az iránymutatók. Ők sem tanulnak, akkor meg minek tanulnék én..szülők csak arra jók, hogy korlátozzanak, és otthon üljek, mint ők. A szülők öregek már, mit tudnak a fiatalságról, hiszen mit nekünk jövő, ők sem tudják mit csináljanak holnap...nemhogy én tudjam, mit fogok majd dolgozni, az még olyan messze van. Család az addig jó, míg fizetik a telót, meg a kaját, és a meleg vizet, vagyis csak folyik a csapból nem? Mert a juss az jár, a többi meg úgyis lesz valahogy..

Oké, változok. Elment bulizni, vagy valahova. Menjen, már nem izgulok. Hogy aztán az sokkal jobb lenne neki, ha még izgulnék...azt majd, vagy megtudja egy pár év múlva, vagy soha nem fogja megtudni.

Ez kikívánkozott belőlem. A szeretet, az bennem van, hiszen én vártam őt, akartam...és mindent megtennék most is, hogy olyan örömteli, jó kapcsolatunk legyen. Hogy átöleljük egymást, hogy meséljen, hogy meséljek...de valami mélyen gyomorszájig hatoló, fájdalom van bennem, amiért ez nincs. Hogy lesz e? Nem tudom, azt hiszem, ez nem csak rajtam múlik. Én úgy érzem változtam..

14 megjegyzés:

  1. Jó hogy mindezt kiírtad magadból. Tanácsot ebben szerintem senki nem fog tudni adni és hidd el biztos vannak mások is akinek ilyen problémája van, jó tudod van olyan is akinek minden ok. Nagyon sajnállak hogy emészted magad ! Magadat egy percig sem szabad hibáztatnod ! Úgy érzem valahogy megkel szervezned férjuraddal kettecskén egy mozit vagy valami más kikapcsolódást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Azt tudom, hogy másnak is vannak problémai, van mikor ez nem vigasztal. El kell ezt fogadnom, és így élnem tovább.

      Törlés
  2. Annyira szeretnék valami tényleg vigasztalót írni, de amit most érzek, az leginkább a félelem, hogy olyan közel vagyok én is, hogy lehetséges, ezt én is, mi is megéljük... és én nem akarom! ez olyan nehéz... annak is, aki jó anya, de ugye az ember állandóan marcangolja magát, hogy jó anya-e.... Szóval lehet, hogy inkább csöndben kellene csak itt jeleznem, hogy olvastalak, és együttérzek....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Krikszi! Igen ez nem általános dolog, ne félj!
      De azért tudod megszakad a szívem mikor látom a korabeli gyereket, anyukájával beszélgetni, vagy neagyisten kézenfogva, megölelve menni...

      Törlés
  3. Én is pont mint krikszi, mert most épp nekem nem nehéz Márkóval, de az is lehet,hogy csak éppen most nem és az is lehet,hogy csak vele nem, mert ugye ott vannak még a lányok. Szóval én is leginkább csak figyelek és tanulok és félek is egy kicsit - nagyon-...
    Meg én is emlékszem,hogy még nem is olyan régen, együtt sütögettetek Mesivel, sőt a barátnői is ott voltak nálatok és arra gondoltam, hogy mennyire jó fej vagy már, hogy megengeded... Nem gondolom,hogy te szúrtad el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fiúkkal nekem sem nehéz, tudom, lesz majd nehezebb korszak is, de mégis más...
      Most is bármikor megengedném, sőt...mondjuk már nincs igény rá, részéről.

      Törlés
  4. Szerintem, aki marcangolja magát, hogy elég jó anya-e, az biztosan jó anya. Ismerek olyan nőket, akit nem érdekel, mit tesz a gyerek, nem is tudja hol bulizik, vagy kivel. Persze ez nem vigasztaló. Örök félelem, hogy a rossz társaság elviszi kamaszainkat másfelé, mint ahova mi szeretnénk őket terelgetni. Nekem is van kamasz gyerekem, szerintem hasonló korú, mint a tied. Tudom, hogy nagyon sok rossz befolyás éri őket, akár a médiából, akár a társaiktól. Én is hisztiztem már vele, tudom milyen nehéz. Valahogyan le kell hántani róluk ezt ellenkedő, ellenséges réteget, mert még sok mindent nem értenek a világból, könnyen befolyásolhatók. Mennek a többiek után. Sokszor beszélgettünk mi is a gyerekemmel, hogy nem gonosz vagyok, ha veszekedek vele, csak terelgetem a jó irányba, vagy amit én annak látok. Mindezt azért, mert nagyon szeretem, mert a legjobbat akarom neki. Te is ilyen vagy, szerintem, kedves Anikó. Egyszer majd a nagylány is így fogja látni. Remélem hamar eljön ez az idő.
    Nagy igazságtalanság, hogy most a lázadozásuk idején kellene a legjobban teljesíteniük a tanulásban, pedig most még önmagukat keresik. Én úgy érzem egyre többet követelnek tőlük, egyre nagyobb a megterhelés,a stressz.

    Köszönöm, hogy ilyen őszintén írtál. Átérzem és átélem ezeket én is.


    Anna, a zugolvasó.

    Anna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anna, hogy írtál! van igazság abban amit írsz, és én megértem őket, hogy most keresik magukat, meg nehéz nekik..meg stressz..de azért a többség veszi az akadályt. És mit kellene még tennem, hogy jó legyek(n)????Megtenném akármi..csak ne éljek meg több ilyen nehéz korszakot.

      Törlés
  5. Kedves Anikó!

    Sajnos ezt, hogy mit kellene tenni, tennünk senki nem tudja, tudta nekem sem megmondani. Ha sikerül rájönnöd, oszd meg velünk is. A gimnáziumunkban az egyik tanárnő ( egyébként nagyon okos, de nem tanul) fia ( osztálytárs) is ebben az általad olyan jól leírt kamaszkórságban szenved, és az erre a korosztályra kiképzett pedagógus anyuka sem tud semmi hatásosat tenni. Tudom, nem vigasztal.

    Anna

    VálaszTörlés
  6. Kedves Anikó, van egy javaslatom: írd le a gyermeknek levélben, hogy mennyire szereted őt, mennyire hiányzik Neked a szeretete, és kérdezd meg, hogy mire vágyik, mitől lenne boldog. Most ne említsd a tanulást, és ne ígérj neki semmit, csak adj neki lehetőséget és inspirációt, hogy megfogalmazza, mit érez - mert a választ is levélben kérd, így talán nem csúsztok rá a szokott vágányokra, hogy de te miért..., de te miért nem stb. Utána lehet gondolkodni azon, hogy hogyan juthattok újra közelebb egymáshoz.

    Remélem, beválik, és ezek a levelek egyszer bekerülnek a szeretettel őrzött emlékek közé.

    Ja, és kérlek, ne tedd zárttá a blogot, mert sokan olvasnak olyanok is, akik nem kommentelnek rendszeresen, de figyelemmel kísérik az életedet, mert jó fej vagy, és sokszor a magunk örömeire-gondjaira ismerünk a tieidben.

    Sok türelmet, és lásd továbbra is az élet szép dolgait, biggyessz finomakat! Üdv. Judit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát Judit! Nagyon igazad van! És nagyon köszönöm ezt a hozzászólásodat most. Mert tényleg így van, ha beszélünk...vakvágányok vannak..
      Megteszem a levelet! Talán sikerül így megoldanunk!
      Még egyszer köszönöm!:-)

      Törlés
    2. Örülök, Anikó, ha megpróbálod, majd írj róla, ha sikerül kicsit előbbre lépni!

      Törlés
    3. Bevallom nem lesz könnyű, most elzárkózás van... De írok mindenképp.

      Törlés