2016. október 11., kedd

tudtam eljön ez is..:-(

Senki ne értsen félre...csak az én szemüvegemen nézze, amit írok.
Tudtam, hogy el jön ez az idő, és tudtam, hogy majd mennie kell, mert én is hallom a cs-s betűket fordítva ejti, de ha figyel, javítja magát. Nem jól éli meg, már a felmérést sem jól élte meg, én sem. És ez még "csak" a logopédia, mi lesz az iskola érettséggel.:-( Már utálom, meg azt is, hogy egyen gyerek egyen felmérésébe, nem lesz egyen gyerek a gyerekem. Egyik gyerekem sem egyen gyerek. Szenvedtek is általános iskolába emiatt, míg itt ahol most vannak, végre nem egyen gyerekek..
És akkor kezdjük már a nagycsoportba..
Beszélgettem imént egy anyukával, ő igenis helyesli ezt, és ő már járatja a gyerekét iskola előkészítőre, meg minden máshova, mert a gyerek már szokja a sulis életet előre.
Én meg? Miért vesznek el az oviból erre egy évet, miért nem lehetnek gyerekek még...kicsi ovis gyerekek, nem előiskolások. Persze semmi baja nem lesz azzal az egy órával a gyereknek ott, hiszen foglalkoznak vele, kicsit kinyílik, hiszen az volt a baja múlthéten a logopédusnak az óvónéni szerint, hogy Csenge nagyon izgulós, és ez nem lesz jó...izgul mert jól akarja csinálni, izgul, mert nagyon család központú, és abban is inkább én, szoros a kötelék köztünk, és nehezen enged magához közel bárkit is. De mellette nagy a megfelelési kényszere, óvónő szerint egy jó gyerek, de nem úgy, hogy szófogadó, hanem olyan jó gyerek.
És akkor jön a suli..megpróbálom mosolyogva megtenni mindent amit kérnek....Így a szép sima füzetét Csengének jövőhét hétfőre, szépen kicicomázzuk, hogy örömmel vigye, és menjen is örömmel..:-)

Amúgy nem vagyok jobban, így lemondom a mai sulit..így nem lehet ott ülni a padban..végig brahogom, és folyik az orrom...még a végén megfertőzök valakit.

12 megjegyzés:

  1. Furcsa, de mégis ezt éreztem én is, hogy féltem a legkisebbet az iskolától, ami még az első gyereknél izaglmas kihívásnak számított az nagyon is átalakult. Tudtam, hogy nem azzal lesz gond, hogy elég okos-e, hanem azzal, hogy talán nem lesz neki ott jó, mert szeret otthon lenni! Igazából sokkal könnyebben beilleszkedett mint vártam, sőt az első naptól/pillanattól vannak barátai. A fiúkkal és a kislányokkal is jól kijön, mivel már "mindent tud" szerinte... sokat segít a körülötte ülő két-három kisfiúnak, de ezt nem bánja a tanítónéni sem szerencsére. Amit nem szeret, az a tesióra ahova folyton sietni kell és labdát pattogtatni, mert az nem megy neki és ki nem állhatja az ordibálós délutános tanítónénit( ő az egyik tesitanár is ), aki miatt szorong, hogy leordítja a fejét ha hibázik. Pl. tegnap elfelejtette hazahozni az üzenőjét amibe alá kell húzni, hogy kérünk-e a szünetre napközit és én ezért külön papírt írtam, hogy NEM kérünk, mire ő sírva fakadt, hogy emiatt E. néni kiabálni fog vele. Persze szerintem nem, de az, hogy ő ettől tart pont elég! Azt gondolom Csengének is hasonló gondjai lehetnek majd... a cs-vel ne foglalkozz, az elsősők kétharmada durván beszédhibáas, majd a helyére kerül az a hang is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan hálás vagyok, hogy megértesz, és ezt leírtad! Mert igen ettől rossz nekem is. Már attól ki van borulva, hogy rászóltak, hogy aludjon délután, ne sutyorogjon a paplan alatt a barátnőjével...persze nem védhetjük meg mindentől őket, és még jaj mennyi mindenen mennek majd át..
      Nem aggódok a logopédián, hiszen tudom nincs nagy baj, vagyis remélem, hétfőn beszélek a logopédussal.

      Törlés
  2. Szia! A logopédia nem olyan,mint a suli,szeretni szokták a gyerekek.Zalán is szívesen megy.A cs betűt meg szerintem pikkpakk helyre tudják rakni. Amiatt ne aggódj,jó dolog.:-) Sok verset tanulnak,játszanak, dolgoznak a tisztább beszédért. Hasznos,no. Nem értek hozzá, de talán most könnyebb is korrigálni, mint majd suli mellett...Jobbulást! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, jó lesz. Én tudom, nekem nem is azzal van a bajom, játszanak itt, csak maga a sok minden más! :-)

      Törlés
  3. Ne sértődj meg kérlek, mert nem bántásból írom, de szerintem túlaggódod és túlfélted őt. Neki az hasznos lesz, az én fiamnak az r és l betűkkel van gondja, én örülök, hogy foglalkoznak vele. Az iskola és az óvoda között nagy a szakadék, ezért az utolsó évnek az oviban felkészítő évnek kell lennie, én ezzel egyetértek. A gyerekek nem tudják, hogy mi a jó nekik. Ezért vagyunk mi a gondviselőjük, hogy eldöntsük helyettük. Tudom, hogy sokan nem értenek velem egyet, de szerintem amíg ,,ítélőképessége birtokában" nincs egy ember, addig a véleményét ki kell kérni, de dönteni másnak - ebben az esetben a szülőnek - kell helyette. És a szülőséggel mi vállaltuk a felelősséget. Pethő Annamari

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem sértődök meg, vannak különböző vélemények! :-) Ezért vagyunk sokfélék..
      De nem mutatom előtte, sőt biztatom őt, segítek, én akkor is olyan véleményen vagyok, hogy nem kellene az oviból egy évet elvenni...Itt még arról kellene szólni az ovinak, hogy játszanak. És persze tudom, hogy a logopédia, egy játék! És nekik a suli is..de az elsőnek kellene arról szólni, hogy hű de jó sulisok vagyunk, és zárkozzunk egymáshoz fel.

      Törlés
  4. Egyébként értem én, hogy mire gondolsz. Az oviban olyan egyformák a gyerekek, ha érted, mire gondolok. :) Aztán a suliban ez már nem egészen így van, mert piros pont, ennyi és annyi, csillag ennyi és annyi. Kitűnő és erős négyes. Bár mindennek igazából nincs jelentősége, tudjuk jól. Olyan szempontból, hogy ki mennyire lesz sikeres, boldog felnőtt. Egyébként hogy kinek milyen eredményű a logopédiai szűrése, annak aztán a világos semmi jelentősége.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen és ha egy olyan gyermeked van..akit foglakoztat, hogy a legjobb legyen...de nincs hozzá önbizalma...féltem őt! Tény és való!

      Törlés
  5. Bár azt kérted, hogy a te szempontodból nézzük a dogot, valahogy mégis az ember a saját életéből tud példát venni... Én az vagyok, aki magától korábban elkezdte hordani a gyerekét egy logopédushoz (az más kérdés, hogy elsőre nem jól sikerült választani, de legalább felálltam egyik napról a másikra és faképnél hagytuk a nőt). És mivel Ákosnak több hanggal is problémája volt, úgy éreztem, hogy muszáj rászánni az időt, mert neki segítek ezzel, főleg, hogy olvastam, milyen problémákat okozhat a dolog. (Végül egyébként nem az óvodai vagy iskolai csoportos logopédiai foglalkozás segített, hanem az a magán, ahova egyedül jártunk pénzért). Igen, nehéz elfogadni, hogy kötelezettségek jönnek, de talán éppen az átmenet segít kicsit felkészülni a későbbi időszakra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Értelek, itt nem is a logopédia foglalkozásra gondoltam, ez egy hasznos, jó dolog. Inkább az érzés..hogy már októberben...az agyalunk milyen sulit válasszunk, és már erre irányítsuk a gyermeket.

      Törlés
  6. Anikó nagyon jó könyv, ajánlom figyelmedbe ez is egy kis segítség lehet számodra otthon.
    Montágh Imre: Mondd ki szépen

    Montágh Imre magyar gyógypedagógus, logopédus, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense 1973-tól haláláig.

    VálaszTörlés