2017. május 24., szerda

Együtt, egyedül...:-)

Igazság az, hogy nagyon élvezem, hogy nincs suli...Nézegetem az angolt, mert az a legnehezebb, úgy gondoltam, azzal kezdem a tanulást, de minden mást szívesebben csinálok. Például, tegnap előtt ki ne ment volna az IKEA-ba délután? Bevittek a gyerekek, kevesen voltak. Fájt a szívem, mert álmaim konyhájában voltam éppen, és úgy csináltam mintha éppen főznék benne..jaj de jó volt.:-) És büszke voltam magamra, mert nem hoztam újabb bögrét haza, és minden egyéb "nagyon fontos" dolgot is ott tudtam hagyni. :-) Vettem egy polcot a fürdőbe, mert a szárító és mosógép fölött szabad helyet ki kellett használni. Tegnapi napom ezzel telt, Dáviddal Mesi szerelmével, felfúrtuk közös erővel a polcot, ó de szép lett! Majd egyedül a konyhába felfúrtam, még egyszer írom EGYEDÜL a konyhába az új csempe közé, a fugába a sínt, amire akaszthatok ezt azt..irtó jó érzés volt ténykedni. :-)

Ma elmegyek vásárolni, és sütök is valamit, hiszen fontos esemény van ma, 20. házassági évfordulónk.Ugyanilyen nap volt, 20 éve is...Nem igaz,hogy nem lehet 20 év múlva is szeretni valakit. Mert lehet!!! Én ma is úgy szeretem Zsoltit, mint 20 évvel ezelőtt, és boldog vagyok, hogy 20 évvel ezelőtti álmunkat megvalósítottuk, EGYÜTT!:-)

25 megjegyzés:

  1. Még sok sok szép évet nektek együtt! Azt gondolom, hogy én is ugyanúgy szeretem, vagyis inkább sokkal jobban Gy-t, mert azóta vannak gyerekeink és látom, hogy milyen jó apa és férj és nélküle el sem tudom képzelni az életemet, az életünket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem tudom elképzelni nélküle az életemet...

      Törlés
  2. Nekünk már a 23. évfordulónk lesz júliusban. Annyi mindenen vagyunk túl közösen és még annyi minden van előttünk közösen....! Soha nem adnám ezt oda egy másikért. Egyszer meghülyültem és máshogy gondoltam. Megbocsájtotta.ó hogy bánom ma már azt a soksok évvel ezelőttit. Hihetetlen erős kapocs van közöttünk.
    GM

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nektek is gratulálok! Erős kapocs a fontos!!!:-)

      Törlés
  3. Ó, de szép ez :). Sok boldogságot Nektek! :)

    VálaszTörlés
  4. Sok boldogságot kivánok nektek, és még sok-sok évet együtt :))

    VálaszTörlés
  5. Még sok-sok évet együtt boldogságban! :)
    Popianyu

    VálaszTörlés
  6. Boldogságot, további szép éveket és szeretetet kívánok Nektek kedves Anikó!!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon boldogot Nektek!!!!
    Nagyölelés Boszi

    VálaszTörlés
  8. Ez aztán tényleg nagy esemény és milyen szép kerek évforduló :)! Sok-sok ilyen boldogságos, szeretetteli éveket kívánok még Nektek :)!!!

    VálaszTörlés
  9. Anikó, még párszor húsz évet kívánok! És akkor is ugyanezekkel az érzésekkel! :-)

    VálaszTörlés
  10. Anikó először is gratulálok, nagyszerű dolog, amit eddig is letettél az asztalra, az iskola terén, és a családodban is!)

    Más - olvastam, hogy vettél szárítógépet, és jó dolgokat írtál róla már, nekem is szándékomban van venni, nézegettem szárítógépeket, de mivel nincs tapasztalatom ebben, ezért tanácsodat kérném, hogy melyiket érdemes megvenni, én pld. egy Electrolux EDC2086GW3 kondenzációs szárítógépet nézegettem. Köszönöm válaszodat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Andi!:-)
      Elektrolux van nekem is, csak hőszívattyús. Legjobb döntés volt.. imádom, keveset fogyaszt gyűrődésmentes, illatos ruhák...nekem napi szinten megy, van hogy kétszer. kicsi a fürdőnk, de nagyon hasznos kis gép...leghasznosabb a mosogatógép mellett...ma már nem luxus.

      Törlés
    2. Anikó köszönöm a válaszodat, tovább nézegettem, mivel fontos volt a tapasztalatod számomra, és ezzel szemezek - Electrolux EDH3676TDW Hőszivattyús szárítógép - de lehet Neked is ez van.
      További szép napot kívánok nektek!

      Törlés
    3. Anikó ma meg is rendeltem ezt a szárítógépet - Electrolux EDH3676TDW Hőszivattyús szárítógép, 7kg, A+ Energiaosztály - jővőhéten már szállítják is ki, a lányoméké lesz. Mégegyszer nagyon köszönöm a segítségedet ezügyben.

      Törlés
    4. Nagyon fognak örülni neki a lányodék, drága Andrea!!! Nekem is hasonló van...imádom!

      Törlés
  11. Picit megkésve de annál nagyobb szeretettel, kívánok még nektek sokszor 20 évet!♥ :)

    VálaszTörlés