2017. május 7., vasárnap

Hálás vagyok!

Általában is több szálon futnak az események nálunk és csak sodródok az eseménnyel, de mostanában hatványozottan így van. Újdonság ebben, hogy mind fontos, így koncetráltan menni kell vele, egyik sem fontosabb a másiknál. Nyilván tudom melyik a legfontosabb, a család.  Ők nem lehetnek semmi mögött, még az érettségim sem. Én ezt eldöntöttem, és ez így van jól. Alapvetően segítenek a maguk módján itthon. Most is Zsolti van a konyhában...én kicsit itt pihenek, és majd még összegzem a fejembe a magyart..
De azért pénteken kicsit kiborultam, akkor engedtem el, ezt a görcsös osszam be az időmet dolgot...ez annyira jól sikerült, hogy tegnap már csak délután hat órakor ültünk le Mesivel angolozni.
De ezt másképp nem is lehet, pénteken ballagás volt, ahhoz képest, hogy nem akartam most készülni, este 10 után mentek el a vendégek, jól érezték magukat...Mesi is tündéri volt, és olyat kaptunk a gyerekeinktől meglepetésnek, hogy elállt a szavam. Erről írok majd később...mert ez megérdemel majd egy külön posztot. :-)
Szóval készülgetek, ballagunk, tegnap Zsolti szülinapját ünnepeltük, délután lángosoztunk, fagyiztunk a városban, tortáztunk..és ma idáig tanultam, kaptam gyönyörű orgona csokrot, ja és meglepődtem, mert mindenki gondolt rám is, hogy ballagok:-), és gyönyörű virágokat kaptam én is, Mesi ballagásán. Megható volt nagyon.:-)
Sokat gondolok rátok ám! Hihetetlen belegondolnom, mennyien drukkoltok! Hálás vagyok érte!

10 megjegyzés:

  1. Holnap szoritok értetek! meg persze az összes érettségizős napon! Örülök, hogy kicsit sikerült lazitanod, és hogy ilyen jól sikerült a ballagás, meg a Zsolti szülinapja is. Egy kalappal holnaptól!!!

    VálaszTörlés
  2. Sok szeretettel gondolok majd én is holnaptól Rátok, szorítok és várom majd a híreket!! Egy kalappal!!

    VálaszTörlés
  3. Szorítok Anikó ! :)

    VálaszTörlés
  4. Gondolok Rád/tok én is.
    Annyit beletettél,aminek meg is lesz a gyümölcse!

    VálaszTörlés
  5. Én is drukkolok mától neked, nektek!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szorítok értetek én is, ma és a többi napon is :)! Ölellek!

    VálaszTörlés
  7. Gondoltam rád reggel 7 óra :) :)
    Popianyu

    VálaszTörlés
  8. Szorítok Anikó!!!!!!!♥♥♥

    VálaszTörlés