2016. augusztus 30., kedd

Ma nem..

Na, a mai nap nem csinálok semmi házimunkát. (dehogynem). Jó, pontosan nem igaz ez így, mert főznöm kell, meg a kenyér sütés, meg valamit sütök is...de nem fogok nagymosásba kezdeni, vagy a többi...
Tegnap kitisztítottam öt nagy szőnyeget. Már egyszer sikáltam a nyár elején szőnyeget, de nem lett valami jó. Viszont kölcsönbe kaptam magasnyomású mosót, hát csillivillire sikerült kitisztítani a szőnyegeket. Szinte negyed annyi vízzel, energiával, idővel, mintha kézzel sikáltam volna, ráadásul sima vízzel..:-) Meg is száradtak tegnap, úgyhogy apró örömök.:-)

És még ma és holnapvakáció és suli..Csenge csak hétfőn megy, de már be van zsongva, számol mennyit kell aludni, végre mehet oviba, és közben mondogatja, hogy hiányozni fogok neki..Nem is írtam, hogy a nyáron beszélgettünk az oviról, majd szomorúan közli, hogy nem akar oviba menni, mert ő emlékszik mikor kirángatták őt a kezemből, és az neki mennyire rossz volt! Ó, istenem, tudná nekem is mennyire rossz volt.Pedig már két éve volt ez...
Két dolgot bántam meg vele kapcsolatban, mikor magzatvíz vizsgálatot csináltak, és hasba szúrtak, azt nagyon, nagyon bánom..., és ezt az ominózus kitépést a kezeim közül beszoktatási időben..nem lett volna mindegy fél nap még..?:-(
Viszont olyan nagy lány lett, okos, olyan mindenbe részt akar venni. Érzelmes, belebújik sokszor az ölembe, de már nagyon önálló. Segítőkész, nagyon szeret mindenkit..és mindig mosolyog, jókedvű...
Teljes ellentéte, a három tüskés kamasznak.:-D Ha Csenge kamaszkorában ezek a tulajdonságok fognak előjönni, szuper kamaszkora lesz! :-)))

Ma tanulok is egy kicsit, törit. Angolt minden nap gyakorolok..de még milyen messze vagyok a tudástól...és nálam, csak jövőhéten kezdődik a suli. 

14 megjegyzés:

  1. Anikó,az amniocentézist miért bántad meg? Én azt kívánom, bárcsak elvégezték volna ezt a vizsgálatot a második terhességem idején('csak' 33 éves voltam, és ugye 35.évtől javasolt), mert akkor sokkal korábban kiderült volna, hogy baj van a magzattal- egy élettel össze nem egyeztethető genetikai betegsége volt-, és nem kellett volna félidőn túl húzni azt a terhességet, és akkor befejezni(ami, ugyebár akkor már szülésnek számít). Egy magzat elvesztése mindenhogy kisebb fajta tragédia, minél későbbi terhesség,annál inkább. Aztán egy évvel ezután, amikor a második gyermekemet vártam, már én magam kértem ezt a vizsgálatot. Talán a saját esetem miatt, de én mindenkinek csak ajánlani tudom az amniocentézist, akármennyi idős is a leendő anyuka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert amikor már csináltak, mozgott, és már erős volt a kötődésünk, lehet meglepő, de így volt, én nagyon szerettem volna Csengét. Akármi lett volna az eredmény, megtartottuk volna. Nekem, nagyon ijesztő, és sokkoló beavatkozás volt. Akkor megbantam, mikor támolyogva kijöttem a vizsgálatból. És nem győztem bocsánatot kérni Csengétől. Ez az én esetem volt... De biztos van olyan eset mikor kell ez a beavatkozás.

      Törlés
  2. Látod, ezért jó egy kései gyermek. Én is úgy szerettem volna, de nem lehetett már. Pedig a két fiú után örültem volna egy kislánynak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod amilyen most a három kamasz, hálát adok, hogy van Csenge, ő olyan helyrebillentő... :)

      Törlés
  3. Én nem értem. Mi a baj Csengével?

    VálaszTörlés
  4. Nekem is volt mindkét fiúnál, és - bár bele sem gondoltam, mi van akkor, ha bármi problémát kiderítenek - számomra megnyugtató volt mindkét esetben az eredményt megkapni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindekinek más, és az a jó, hogy van ez a lehetőség. De nekem egy nagyon rossz élmény, tapasztalt volt. Inkább azért bántam meg, mert mi változott volna meg ha kiderul valami, vagy ha nem csináltatom meg? Semmi! Valaki mondta utána, hogy vervizsgalatbol megcsinálták neki, ezeket a vizsgálatokat... Szerintem azért ez egy elég drasztikus beavatkozás ahhoz, hogy futoszallagon csináljak, mert a korod indokolja..

      Törlés
    2. Mi változott volna meg,ha kiderül valami? Mondjuk az,hogy a magzatnak nincs nyelőcsöve,nem fejlődött ki a szája,a köldökzsinór nem teljes,azaz folyamatos oxigénhiányban szenved,és vagy még méhen belül elhal a magzat 8-9 hónapos kora körül,vagy születés után 1-2 hónappal. Ez a vizsgálat nemcsak a Down-szindrómát szűri ám...Azt írtad,mindenképpen megtartottatok volna a magzatot. Ilyen eredményekkel is? Nekem ugyanis ez volt a leleten-és még sok egyéb, amit itt nem részletezek

      Törlés
    3. És ez 35eves kor előtt nem lehetett volna? Mesivel konkrétan 1uh volt elmosódott feketefeher... Én nem azt írom más ne menjen, én megbántam..nekem drasztikus beavatkozás volt... És ezt úgy hogy minden leletem jó volt előtte. De persze ha rossz eredmény van... Az más, de mivel nem volt, nekem így nehéz volt feldolgozni. Minden jó lelettel is lehetett volna tragikus... Sajnálom ami veled történt!

      Törlés
    4. Pontosan ezért mondtam én is,hogy ez nem korhoz kötõtt,bármelyin korú kismamàval előfordulhat,én mindenkinek javaslom. Azt is elhiszem,hogy neked rossz volt,talán az orvos nem értette úgy a dolgát,ahogy kellett volna;nekem fel sem tünt a beavatkozás.És igazad van, egy negatív amniocentézis is csak bizonyos dolgokat szűr ki,nem mindent. Én próbáltam később a jó oldalàt felfogni:ha nem így törtènnek a dolgok,a kisebbik lányom már nem szūletett volna közénk...

      Törlés
    5. És ez 35eves kor előtt nem lehetett volna? Mesivel konkrétan 1uh volt elmosódott feketefeher... Én nem azt írom más ne menjen, én megbántam..nekem drasztikus beavatkozás volt... És ezt úgy hogy minden leletem jó volt előtte. De persze ha rossz eredmény van... Az más, de mivel nem volt, nekem így nehéz volt feldolgozni. Minden jó lelettel is lehetett volna tragikus... Sajnálom ami veled történt!

      Törlés
  5. Nálam is fontos volt az amniocentézis amikor Flórát vártam, mert rossz lett a kombinált teszt eredménye, de ami igazán megviselt az nem a beavatkozás volt, hanem hogy annyira soká lett eredmény. Az a várakozás egy iszonyat, azt nem kívánom senkinek, főleg nem egy olyan bonyolult terhességnél , amilyen az enyém volt az elején...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És persze az internet "jótékony" hatása, minden szart elolvas ilyenkor az ember...

      Törlés