CSALÁD.:-)

Olyan érzésem van mintha le kellene írnom milyen hálás vagyok a sorsnak.
Hálás hogy ilyen nagy családom van, mégha tele van sokszor nehéz feladattal. Mindennapi megoldással, sok sok nehéz feladattal. Ha sokszor mérges is vagyok, vagy reményvesztett, elgondolkozom, milyen szerencsés vagyok, hogy van nekem egy szerető férjem, és négy gyermekem.
Ma délután anyósom jött le hozzánk, panaszkodott, hogy ez az év milyen rossz, minden csak lefelé huzza, apósom kórházban van, de reméljük nincs nagy baja. Ahogy mondta, rámnézett és kérdezte, ugye milyen rossz ez az év? És én annyira bánom hogy nem mondtam neki, nem, nem rossz ez az év, mert nekünk csupa mosoly, kacagás...Mert bár éjszaka mikor már nem tudom számolni, hányszor bújik hozzám a Királylány, és mindenre gondolok, akkor(főleg arra, mekkorát fogok aludni délután, hozzáteszem sosem szoktam) érzem az illatát, a puha bőrét, és minden feledésbe merül, az egész világ, mert a fiúk elolvadnak minden reggel mikor meglátják Csengét, és még kamasz Mesi is imádja dögönyözni, puszilgatni. Apukája meg ellágyul a pici lányától. Annyira más most Csengével Zsolti, mint a többiekkel volt, nyugodtabb bensőségesebb.
És ahogy hozzám mászik panaszkodva, majd kapaszkodva ruhámba feláll és rámnéz, na ennél jobb érzés nincs is a világon...na jó van, mikor a Bence belebújik az ölembe akit alig birok már el, Mesi rámnéz és a (majdnem)felnőtt arcával mosolyogva mondja ANYA, vagy Dávid újra és újra elmeséli részletesen hova ütötte be a lábát...ezek egy-egy pillanatok, de olyan jó pillanatok.

Remélem még sok ilyenbe lesz részem!:-)