2015. május 8., péntek

Én

Hogy én mit kívánnék magamnak?
Érdekes, egy ideje, annyira foglalkoztat a kérdés. Persze talán azért, mert nem egy könnyen lehet megvalósítani. Vagy mert az embernek mindig kell, hogy legyen egy álma, egy vágya.
Buta gondolat volt, azt kérnem tőletek, hogy kapásból vágjátok rá, mire gondoltok, hiszen azért az ember jól átgondolja, hiszen csak egy vágyat lehetett leírni. És, hogy leírtátok, megtiszteltetek vele, nagyon hálás vagyok nektek! ((()))

Hogy én mire gondoltam, mire vágynék, ha egy kérésem lehetne?
Gondolkodom, így:- fekszem a kanapén, Csengét altatom, akkor tudok olyan tisztán gondolkodni. És jött ez a gondolat, kinyújtóztam, ellazultam, még talán el is mosolyodtam. Először arra gondoltam, nagyobb ház...nagyobb nappali, konyha, +fürdő, mosókonyha, még két félszoba a gyerekeknek...jó jó...de mégis, ez lehetetlen...legalábbis a jelen állás szerint. Persz ez egy vágy, miért ne lehetne, gondolkodom tovább....de mit ér a nagy ház, ha esetleg betegek leszünk?
Majd arra gondoltam (na itt elbuktam a kapásból vágjam rá mit szeretnék) annyira szeretnék egy pár napot ,csak Zsoltival kettesben lenni..pihenni, egymásra figyelni, kéz a kézben...és akkor elszégyelltem magam. Mert igen, a legjobban azt szeretném, ha mindegyikünk egészséges legyen. ez a legfontosabb! Ezek nem közhelyek, mert olyan jól leírtátok, a boldogság, az idő és az erő is nagyon jól megmutatja, ha ezek nincsenek, semmi sincs, semmi. És akik azt kívánták, hogy teljesüljön minden kívánságunk, nagyon nagy ölelés!!!!
NEKEM VANNAK A LEGJOBB OLVASÓIM! Köszönöm!
És itt járt egy angyalka, elolvasta a kívánságainkat, higgyétek el...kacsintott mikor vitte a kívánság listát!:-)
(kép:net)

2 megjegyzés:

  1. Mikor olvastalak hogy írjuk meg mi lenne az egy vágyunk! Nekem is egyből az egészség jutott eszembe, de lehet hogy ez már a korommal is összefügg. Bár a jó egészség minden korosztálynak a leglényegesebb !!

    VálaszTörlés
  2. Biztos vagyok benne, hogy az az angyalka itt időzött a legtöbbet. :) ;)

    VálaszTörlés