2015. május 14., csütörtök

Jéééé????

Tegnap tudatosult bennem, hogy két hét, és vége az ovinak! :-O Legalábbis nekünk, mert ha megyünk is, akkor esetleg még addig, míg a suli van. Az is négy hét. Ahogy szaladnak a napok, mindjárt vége annak is. Pedig éppen hogy belejöttünk az oviba is. Kinyílt Csenge nagyon. Köszön, mesél..mesél, kivel mi történt, élvezi. De mivel én GYET-en  vagyok,így nem vihetem nyáron oviba Csengét. Nem baj, a nyár is hamar elmegy ,azután már középsősök leszünk..:-)

Suliban is olyan boldog voltam. Másodikra megírt törim, 5-ös lett.:-) 38 pontból 36-ot értem el. Az előző sem lett olyan rossz, 3-as. Azt mondta a tanár, hogy aki nála ötöst ír, mehet emelt szintre tőriből, büszke vagyok, mert azért nem sok ötös lett! Dehát már nem dacból tanulok, tök érdekes a töri is...jó tanárunk van.:-)
Ma nem kell menni, mert délután van a földrajz érettségi, és csak útban lennénk.:-)

Így ma biggyesztek, meg kenyeret sütök, meg takarítok, meg összegzem a fejemben, meg a naptárban( míg csönd van), a sok évvégi teendőt.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon fontos a tanár személyisége, azért lettem töri tanár(is), mert gimiben fiatal, dinamikus, jófej volt a tanárunk. Mai napig tartjuk a kapcsolatot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meli tényleg töri tanár vagy? De jó! :) és irodalom? Biztos nagyon jó és kedves tanár vagy! :)

      Törlés
  2. Örülök,hogy jó napjaid vannak, furcsa volt,hgy nem írtál:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) tegnap dolgoztam, kedden meg szaladtam magam után! Mint általában ;-)

      Törlés
  3. Le a kalappal előtted én már úgy érzem nem bírnék tanulni. Utoljára 6 éve tanultam fősulin, elég is volt :) Gratulálok az ötöshöz!! Nagyon kitartó vagy <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Bele jöttem, most szeretlek tanulni...

      Törlés
  4. Igen töri(is), magyar helyett van kommunikáció(is). Szakterületem a sajtótörténet, ezen belül a reformkori női lapok:)
    Fiúk előtt gimiben tanítottam törit, voltam ofő(is), OKJ-s képzésben és fősulin.

    VálaszTörlés