2015. november 19., csütörtök

kusza...

Ezt most kifejtem miért kusza minden a fejemben. (angol szavak tanulása helyett)
Kusza, mert azért nem kis dolog amibe már belevágtam. Idő, előkészítés, idő, idő...
Na itt dől meg minden, az idő. Mert bár úgy látszik nem csinálok semmit, mármint nem vagyok rendes ember, mert nem járok el nyolc órát dolgozni,(eddig kéthetente egyszer megyek) még sincs időm. Nem panaszkodom, ezek tények.
Hiszen, ma reggel is, mire a konyhát rendbe tettem, és kicseréltem az asztal terítőt, legalább fél napig úgy nézzen ki, mintha étkező asztal lenne, nem valami műhely asztal. Tudom azt is, sokan vagyunk, sok a kamasz, állandóan esznek, na de ugye elpakolni, azt már nem. Azt majd én. Jó, majd én elpakolok, hiszen amúgy miért vagyok itthon nem?
Na, és az állandó lelkiismeretfurdalás? Tegnap kihozott Csenge úgy a sodromból, én nem tudom, mi ez az állandó napi hiszti...öregek vagyunk már ehhez, látom Zsoltit is, ő már élné a klasszikus ebben a korban élő életet, meg is értem. Nyolc óra, kemény munka után, van, hogy nézne ki csak a fejéből este, vagy éppen csinálna valamit, amit kitalált, és nem lehet...mert a kis Akaromka, két embert is kíván sokszor. Én sem olyan vagyok, mint tíz éve, van amiben sokkal türelmesebb vagyok, van amiben nem. És akkor itt van a három kamasz, amiből kettő, változó felállásban mindig, úgy megy el reggel, hogy rád vágja az ajtót. Tök jó érzés.:-( Pedig amúgy nem valami eget rengetőt mondasz neki, de megsértődik. Délután nem látom őket,csak ha éhesek, estefelé megjelennek, kezükben a telefon. Ha kérem, megcsinálják amit mondok, ez az egy szerencséjük, mert különben....Úgyhogy nekem ne mondja senki, hogy keveset beszélgetünk a gyerekkel, mert kamasszal ez is sok, szerintük. És persze, hiányoznak, nagyon is, és nem értem miért haragszik rám. vagyis ez így hülyeség, tudom, mert a hormonok..és tudom, hogy majd lesz másmilyen is. De egyszerre kettővel, hárommal nehéz mindig megérteni. És akkor itt jön a mini kamasz..:-D:-D

Akkor a suli is. Idén sokkal nehezebb, állandó dolgozat hegyek, feszített a tempó.
Akkor legyen itthon elég kaja, legyen mindig friss ebéd, legyen mindennap kenyér sütés, és a nasiról se felétkezzek meg.
Ezután jön az én kis vállalkozásom. Amit szeretnék nagyon csinálni...
És valahol még legyek feleség is, közben, közben magamra is gondoljak.
És mikor elmélázok, ezek a szálak párhuzamosan futnak az agyamban. És néha összekuszálódnak..

9 megjegyzés:

  1. "Úgyhogy nekem ne mondja senki, hogy keveset beszélgetünk a gyerekkel, mert kamasszal ez is sok, szerintük"- jajaj, örülök, ha méltőztatik szóbaállni velünk:) Teljesne érthető, hogy nem tudod utolérni magad. Én sem tudnám. Legyen napirended,amit betartasz -pont mintha munkahelyen dolgoznál- és akkor kicsit könnyebb lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbálok, persze tudod sokszor tervezek és borul.
      Meg olyan hülye vagyok, ha sulinapom van, és dogát írunk, mint ma pl. (szinte minden sulinap) olyan gyomoridegem van egész nap. Pedig most is tudom a szavak kb, 90%-át, mégis.:-(

      Törlés
  2. Én most a hárommal vagyok itthon... Grrrr. Nem haladok szinte semmivel, mármint a munkával, én nem is tudok itthonról érdemben dolgozni, jobb szeretek az irodából, mert akkor nem szakadok szét nyolc részre.
    Kitartás, biztosan lesz könnyebb is, legalábbis remélem.
    Én már nagyon várom a karácsonyi két hét lustulást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is várom, mert addig még...
      Neked is kitartást! ((()))

      Törlés
  3. Én meg 3 hét múlva egyedül leszek, havat lapátolok, begyújtok, rohanok ide, intézem ezt, ha elromlik valami egyedül oldok meg mindent, ha történik valami egyedül fogom a fejem és ráadásul még valószínű én is belevágok egy új iskolába, valami másba, mert én meg unom a mostani munkám és hátha sikerül váltani. Pécsről fogok járni Pestre és fogalmam sincs még hogyan oldom meg, mert akkor fogok végezni az iskolával, mikor a férjem ismét itthon lesz. Nehéz ez, nekem meg de jó lenne otthon lenni. Látod, sose jó semmi se úgy ahogy van :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, értem én. De azért mert sokan vagyunk, az én feladataimat nem oldja meg más.;-)
      Látod ezért írtam, jó itthon lenni, de azért nem cukormáz.:-)

      Törlés
  4. Hát, én négy gyerekre vágytam mindig (már nem lesz...:( ) - de valahogy nem így képzeltem el....! :D
    Kitartás, vagy nemtom...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cukik is tudnak lenni...:-D De egyszerre a dackorszak és egyszerre a kamaszkor kiborító tud lenni..:-)

      Törlés
  5. Anikó, elhiszem, hogy nehéz egyszerre ennyi felé szakadni. De ha komolyan gondolod a kis vállalkozásodat, akkor el kell mondani a családnak, hogy heti x napon, naponta y órában , amikor azt csinálod, az akkor olyan mintha munkahelyen lennél, mást nem tudsz közben elvégezni. Neked magadnak is igy kellene ránézni. Nem lesz egyszerű bevezetni, valamit lehet, hogy le kell adni (minden napi nasi ??).
    Viszont ha sikerül és van bevételed, akkor abból lehet egy ünnepélyes lakomát csapni vagy közös mozizást, mit tudom én, de amiből érzik, hogy ezt te hoztad össze.

    VálaszTörlés