2017. június 26., hétfő

Érett lettem! :-)

Bizony, bizony szombaton! És azért csak most írom meg, mert tegnap agonizáltam a migréntől, és az utóbbi napok , hetek gép előtti tanulás után, nem volt kedvem ideülni a számítógép elé. Na, de majd most elmesélek mindent. :-)
Iszonyú feszült voltam már az utolsó napokban, olyan kusza volt a fejem, 100 tételt kellett ugye megtanulni. Komplett tételek voltak...péntekre azt éreztem semmit nem tudok, ez az érzés egészen addig tartott, amíg be nem mentem vizsgázni. Végén már azért voltam nagyon ideges, meg feszült, mert szombat reggelig nem volt biztos, hogy melyik nap vizsgázunk. De mindenkinek be kellett menni reggel. Korán megtudtuk ki mikor fog, volt aki örült, hogy még két, három napja van, volt aki csalódott volt, aki nem szombaton, és voltunk mi 10-en, akik örültünk, kétségbe estünk, hogy aznap vizsgázunk. Én annyira örültem neki, bármilyenre is sikerül, akkor sem érdekelt. Végre a családom is felszabadul. Különben a legaranyosabb Csenge volt. Türelmesen várta, míg ebédelünk, vagy felvágok gyümölcsöt, mikor azt mondtam neki, pillanatot várjon, míg elolvasom, megnézem. De mindenkinek sok mindent köszönhetek!
Rátok is gondoltam, ennyi szeretet biztatást amit adtatok, itt is, facebookon is, és olyan őszintének éreztem, pedig tudom nem egy nagy dolog ez..mégis az volt!
Szombaton lassan elmentek a többiek, akik nem aznap vizsgáztak, az ünnepélyes megnyitó után. Maradtunk egy páran, intéztük a büfét, kicsit tanultunk, csak addig míg ki nem jött egy tanár, és azt nem mondta, tegyük le a tételeket már.:-) Második körben jöttem én, tehát délelőtt elment, volt, hogy könnyesre nevettük magunkat, kijött a feszültség.:-) Negyed egykor húztam ki az első tételt magyarból. És akkor jött az első megkönnyebbülés, Kafkától húztam az Átváltozást, nyelvtanból a hangtant. Nem volt olyan tétel amit nagyon szerettem volna, inkább volt olyan amit nem szerettem volna annyira. Mert nem tudtam volna róla annyi mindent mondani. Egy óra felé feleltem belőle. Nem volt olyan rossz, hülyeséget nem mondtam, irodalom jól ment, nyelvtanban volt olyan amit nem tudtam...(nyelvtan tételek nehezen mentek a fejembe) Összességében nem volt rossz szerintem. Majd kimentem inni, visszamentem a terembe, kihúztam a törit. Rákosi rendszert húztam. Ez is egy nagyon, nagyon jó tétel volt nekem, szerettem kidolgozni, mivel nem olyan messze volt, lehetett róla sokat beszélni. Itt egy-két mellékes dolgot nem tudtam...de úgy ment, hogy a végén rám szólt, már túlbeszéltem, Hruscsovnál járok. :-)))) Azt mondta tanár úr,  szépen lendületesen beszéltem. JÓ volt na...utána megint kimentem, majd be, biosz vér képeket húztam, szeretem, de a tanárnőt még inkább...Nagyon, nagyon jó felelet volt. Projekt munka bemutatásával ért véget. Kicsit már fáradt voltam, fél négy felé járt az idő, kimentem, inni..és még jött az angol...Ettől nagyon, nagyon féltem,de erőt vettem magamon, mert volt olyan osztálytársam, akinél eltört a mécses ott angol előtt. Én próbáltam a legjobbat kihozni magamból, azt a picit elmondani...segített a tanárúr nagyon sokat, zavaró volt, hogy akkor már minden tanár bent volt, és a vizsgabiztossal együtt 7 tanár nézett engem. Kizártam ezt, csak az angol tanárt néztem...jól kikérdezett, volt képes, párbeszédes kérdés is..Ment e? Nem nagyon...de mikor azt mondta, thank you ...és mosolygott, felálltam és kiporoszkáltam, senkire nem nézve, nem akartam, hogy az elnéző mosoly maradjon meg bennem, ami a tanári arcokon láttam volna.:-) Felszabadultam. :-)
Legfontosabb az volt nekem, hogy a vizsgabiztos megdicsérte az irodalmamat, az igazgatónő kiemelte, a büfénél, hogy a töri tanárunk megdicsérte a feleletemet. És a biosz tanárnőn is láttam az elégedettséget! Mindegy már, a jegy milyen lesz...Alapvetően mindenből magam számára legjobb tételt húztam, amit húzhattam volna. Tényleg mennyit számít ez! Láttam pár osztálytársam olyan vizsgáját akik kicsit szenvedtek, mert nem a legjobb tételt húzták...És aki még ma, vagy csak holnap vizsgázik, milyen idegesek még...olyan jó volt túl lenni rajta.
Persze szombat estére jól megfájdult a fejem, gondolom a stressz, és még mindig fáj..sajnos. De szombat este az egész családdal együtt ünnepeltünk, hát ez volt a legjobb az egészben! Imádom őket!!!:-)
Furcsa hogy nincs elől egy tétel sem...ha nem fájna a fejem tökéletes lenne minden, de ez is el fog múlni...Holnap bankett, közben drukkolok a többieknek. Szerdán lesz bizonyítvány.
Lassan fogom fel a dolgokat, végigélem minden feleletemet, újból és újból...Hogy megcsináltam, vége!
Azért nem volt annyira könnyű a szóbeli, kikérdeztek mindent alaposan, de segítettek, kedvesek voltak...de tényleg ez egy nagy megmérettetés. Büszke vagyok Mesire is...érettségi miatt is. És azért is, mert meg sem száradt a tinta az érettségi bizonyítván, péntektől elhelyezkedett, dolgozik. Bence is elment dolgozni...Büszke vagyok mindenkire én is, nagyon!!!!

28 megjegyzés:

  1. NAgyon nagyon örülök, hogy megcsináltad és látod jól sikerült, most élvezd a nyarat és a nem tanulást, aztán "találd ki magad" őszre! Gratulálok!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok ügyes vagy! Mesi lányodnak is nagy gratula! Mielőbb múljon el a migréned a nyár előtted pihenjél sokat most ne is görcsöljél semmin minden megoldódik meglátod:) Puszillak!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok, Anikó! Nagyon büszke lehetsz magadra, ez csak a te érdemed, minden elismerésem a tiéd. Puszillak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Büszke? Majd lehet lesz ilyen érzésem, most olyan jó érzés, hogy megcsináltam! :-)

      Törlés
  4. Ez igen!Büszke lehetsz magadra! Gratulálok!
    Hogyan tovább?
    Mesi nem akart már tanulni?
    Még egyszer gratulálok és jó pihenést,feltöltődést!
    Üdv,Edina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Edina, de akar Mesi tanulni, virágkötő akar lenni...meg még majd kitudja..:-)

      Törlés
  5. Emlekszem, amikor meg csak arra biztattunk, h kezdd el a sulit. Gyorsan elteltek az evek... Szivbol gratulalok Neked Kedves Aniko, tiszteletremelto es peldamutato volt vegig a hozzaallasod. Kivanom h talald meg a jovoben azt a munkat, amit ugyanilyen szivvel-lelekkel tudsz csinalni. Nagyon ugyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, remélem előbb utóbb összejön! :-)

      Törlés
  6. Anikó, gratulálok! Tudtam, hogy meg fogod csinálni! Legyél büszke magadra, család, munka mellett szép teljesitmény!

    Mesit próbáljad rábeszélni, hogy tanuljon tovább valamerre, egy érettségi csak a belépő egy jó munkához.
    Te pedig pihenjél egyet!
    Ölellek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anna, köszönöm! :-) Mesi tovább fog tanulni, csak most még a vágyakat kell finanszírozni, és az iskolát is ő szeretné. :-)

      Törlés
  7. Anikó, szívből gratulálok!
    Akkor jöhet az a kávézás? :-)

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok, nagyon ügyes vagy. :)

    VálaszTörlés
  9. Hatalmas gratuláció, nagyon örülök neki hogy sikerült az érettségid, sok boldogságot kívánok Neked kedves Anikó!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm!! Nektek is köszönhetem!!! :-)

      Törlés
  10. Gratulálok! Nagyon büszke lehetsz magadra, és a családod is rád, na, meg te a családra. Igazi csapatmunka volt!

    VálaszTörlés
  11. Nagyon-nagyon-nagyon hatalmas óriási nagyölelés!!!!!!!
    Boszi

    VálaszTörlés
  12. Hatalmas gratuláció Anikó!!! Nagyon-nagyon büszke lehetsz magadra, minden elismerésem a tiéd!!! A család és Mesi előtt is le a kalappal, szuper ügyesek vagytok! Még egyszer gratulálok és ölellek :)!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Vivi! Nem tudom milyen érzés magamra büszke lenni..de olyan jó érzés...:-))))

      Törlés
  13. Szívből,szeretettel gratulálok mindkettőtöknek! <3 Egy csendes,de hűséges olvasód: Vica :-)

    VálaszTörlés
  14. Büszke vagyok rád druszám, tudtam, hogy sikerül!

    VálaszTörlés