2017. július 21., péntek

kicsit zizi..

Megjöttünk már a vásárlásból, anyósomat is elvittem. Lidlbe voltunk, olyan hamar végeztünk, régen ha volt időm szerettem kutakodni...de egy ideje nem. Nincs semmi jó kincs, mindig ugyanaz ruhákban is, egyebekben is. Így gyorsan összekaptam a mai és a hétvégi ezt azt, majd jöttünk is. Elpakoltam, és nyugtázom nem vagyok jól. Tegnap reggeltől nem, vagyis még előző estétől. Úgy fájt a talpam mint mikor begörcsöl, majd a karjaim is fájnak, meg szédülök, meg a közérzetem is rossz..persze felül akarok ezen lenni, nehogy már, itt a jó idő, nyár, én meg kilegyek. Csak tudnám mitől van...mert amúgy rémisztő. :-( Zsolti azt mondta, jaja öregszünk, na de nehogy már!:-)

Sulival kapcsolatban meg az az igazság...még nem jutottam dűlőre. No, most az van, hogy ez ingyenes helyben két éves, meg van Pesten egy hét hónapos fizetős , előbbi heti két alkalom két évig, meg van a utóbbi szombatonként , hét hónapig. Ha arra gondolok, jövő nyáron már lenne egy szakmám, jobb lenne, ha arra gondolok mennyi pénz...MEGÉRI? Nem tudom, nem tudom...

Más! Tegnap úgy fájt a szívem, mikor láttam a Balatoni nyár műsort, imádtam ott Révfülöpön sétálni, volt mikor két hetet mentünk arra nyaralni...HIÁNYZIK a Balaton!

Megpróbálom összeszedni magam, Csomó zöldséget vettünk, csinálok brokkolikrém levest, és rántok ki cukkinit meg karfiolt. Jó kis biggyesztés, nem? :-)

10 megjegyzés:

  1. De nagyon jó kis biggyesztés:)!
    Én a helybeli ingyenes sulira szavaznék:) De csábító a szombat is... nagyon drága?

    VálaszTörlés
  2. Kezdd el a helyi sulit!

    VálaszTörlés
  3. Hát a Balaton nekem is!!
    MENÜ remek, jobbulást!:-)

    VálaszTörlés
  4. A lidl-lel kapcsolatban ugyanilyen èrzèseim vannak, mint neked. Règen amilyen jó volt ott vásárolni, mostanában már annyira nem.
    Az nem lehet, hogy pont a dilemmáid miatt nem vagy jól? A talp (lábak) a továbblèpèst szimbolizálják szerintem, a karok pedig a tettvágyat.
    Èn az ingyenest választanám most, fizetősre bármikor lehetősèg van elmenni, amikor belefèr.
    Rántott cukkini nálunk is lesz jövő hèten, az biztos.
    A Balatont sajnálom, de gondolj arra, milyen jó lesz az a wellness. 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mennyire elgondolkodtatott ez most Dius, lábak, karok... Milyen igazad van!

      Törlés
  5. Kedves Anikó! Én is az ingyenes helyit választanám. És még ezt sem kell azonnal elkezdeni, megérdemelsz egy év pihit, kell is, megérdemled. Nem fog történni semmi, csak nagyobb kedvvel és több energiával indulsz majd újra tanulni saját tapasztalatból mondom :-) A diploma dologhoz pedig annyit fűznék hozzá, hogy ne hagyd hogy a gyereked lemaradjanak róla. Igenis, ha van rá tehetségük, csinálják meg. Mondhat bárki bármit, sokkal de sokkal könnyebb életük lesz diplomával a kezükben mint anélkül. Én mindig azt mondom itthon, amíg én élek lesz diplomája a gyerekeimnek. Mert egy orvos, vagy óvónő :-) bármikor mondhatja azt, hogy nem vagyok boldog, meggondoltam magam, kukásautót szeretnék vezetni inkább mert arra vágyom. Megteheti. És visszafele? Minden jót és szép nyarat kívánok nektek. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen egyetértek veled! Mennyire igaz... Mennyire tud választani. Tanulást én is csak támogatom!

      Törlés