2017. augusztus 28., hétfő

Így jártam!

Azért nem írtam eddig, mert azt hittem majd jól kiörömködhetem magam ma nektek.
Hát nem, de szomorú sem vagyok, jobb volt ma elmenni megtspssztalni mint a telefon másik feléről izgulni mi van. Semmi nincs!
De múlt hét végén felpörögtek az események. Láttam egy irodai munkát, jó is volt minden beszéltem egy csajjal, megadta a főnök számát... Beszéltünk, minden oké, hétfőn vagyis ma menjek be. Eddig minden oké. Kicsit hátráltatott, hogy kicsit messze van 1 óra tömegközlekedés oda, egy óra vissza. Ez napi 10 óra, persze tudom mindenki így csinálja. Fizetést jól feldobták.. Gondoltam, túl szép is, hogy igaz legyen, hogy csak az Excel táblázatot kell tudni hozzá. Túl szép is volt.
Ma be mentem tömegközlekedéssel ezt inkább hagyjuk, pedig nem is a belváros. Oda értem, épp két autoszerelő is jött munkafelvételre. Blabla mekkora megahipetszuper cég ez, és így és úgy... Tudnék még mit írni, nem teszem. Az iroda ahova mentem volna egy csöpp zsúfolt hangos (közvetlen mellette négysávos út) 5-en lennénk egymás könyökét csapdosva. Amit már észre vettem egymást egyből kibeszelték, valahogy nem is tudom....
Majd jövök el, mondja a főnök egy pár próba napra menjek be, (természetesen azt nem fizeti, majd utána kiderül hogy tudunk együtt dolgozni, mennyit tudok. Persze megértem öt (is) de olyan furcsa volt ahogy arra a kérdésemre mikor kezdenék 1-én, azt mondja rohanok. Ha a bérletet levonom, minimálbér lenne. Budapesten.. 10 órát távol a családtól...

Akkor arra gondoltam inkább keresek takarítást, biztos van... És itt helyben, és azt én osztom be... Meg amúgy is lehet lesz majd valami, úgyis. Lehet 12-én. Elmegyek beiratkozom a tanfolyamra. Lehet...
Így jártam! :) 

8 megjegyzés:

  1. Hát, ez csak az első próbálkozás volt, de szerintem is menjen oda az, aki közel lakik:) Szóval ez így sokkoló lenne a családnak az tuti, a + 1-2 takarítás nem lenne akkora teher és te gazdálkodnál az időddel+ a tanfolyam:) ... na majd látod!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Talán még sosem írtam. Bíztatni szeretnélek. Ne add fel, ez valószínűleg nem a Te munkád. A párom 8 hónap intenzív keresés után most kapta meg azt a munkát amit mindig szeretett volna. Váratlanul jött a lehetőség, már nagyon a végét jártuk a tartalékoknak! Magam részéről a tanulásra is biztatlak, biztos lesznek nehéz napok, de új embereket ismersz meg új élmények érnek, új kapcsolatok. Szeintem nem fogod megbánni! Bocsánat, hogy így ismeretlenül! Adrienn

    VálaszTörlés
  3. Ilyen helyre, akik nem fizetik ki a próbanapot, nem szabad elmenni dolgozni. Olvastam már sokszor, hogy igy oldják meg a munkaerőhiányt. 1 hetet ledolgoztat ingyen, utána jöhet a következő delikvens, akit bepaliznak ugyanezzel a szöveggel :((( Jól tetted, hogy eljöttél.

    VálaszTörlés
  4. Kezdd el a tanfolyamot, vallalj meg helyben munkat, aztan majd kialakul meglatod.

    VálaszTörlés
  5. Anikó, elsőre ritkán jönnek össze dolgok. Ne bánd.

    VálaszTörlés
  6. Emlékszel még, hogy mennyi ilyen kudarcélményem volt? Ne add fel.. az ilyenektől csak még inkább kikristályosodik előtted, hogy mi az, amit szeretnél, és mi az, amit semmiképp sem. Ingyen pedig -ahogy szokták mondani- Krisztus koporsóját sem őrizték. ;)

    VálaszTörlés
  7. Nálunk spec. az az alap, hogy a próbanapra is jár fizetés, szóval nem is értem....
    Az álláskeresésről meg fentebb minden elmondtak a csajok. :)
    Volt, hogy első interjú sikeres volt, de nem az volt a top állásom. :) :)
    Én elkezdeném a tanfolyamot, az első osztály még nem olyan gáz (mármint Csengének), a nehézségek később jönnek, úgy harmadikban kb...illetve iskolája válogatja.
    Popianyu

    VálaszTörlés
  8. Szia! Próbanapról irodai munkában még nem hallottam :-) Ilyen helyekkel ne is foglalkozz. Nem emlékszem milyen suliba mennél, de ha nem haragszol a kéretlen tanácsért, olyan munkahelyet keress ami a tanulás témájába vág. Úgy sokkal könnyebb lesz a tanulás is meg a munka is :-) Fog ez menni neked.

    VálaszTörlés