2010. szeptember 1., szerda

Becsöngettek:-)

Becsöngettek ma!
Reggel ismerős volt a rutin, mégis furcsa, csak eltelt két és fél hónap. Egy szendvics, kettő, három.:-D Majd müzlit mellé sorakoztatni. Tea, innivaló mindenkinek. Majd a dacos kamaszlányommal veszekedni, ugyan vegyen már fel még egy pulcsit. Persze nagyon nem akarodzott felvenni. De MÉG én győzök.:-) És ekkor rádöbbentem, semmi nem változott a nyáron.:-) És én nemhogy kihasználtam volna a csendet és a nyugit, mint a mérgezett egér, gyúrtam be a kakaós kalácsnak a tésztáját negyed kilenckor, vasalni és főzni kezdtem egyszerre, és még abban a négy órában meg akartam próbálni a nagytakarítást is.:-) Persze nem ment, sorban csörögtek valami "fontos" dolog miatt az anyukák, hol innen, onnan....hol a sógornőm ugrott be egy kávéra....én meg leragadtam. De a lencsefőzelék délben az asztalon gőzölgött, utána a kakaós kalács is készen volt. És a vasalás is. Délután meg a lakás takarítása is belefért, meg a gyerekek elmaradt cuccainak a bepakolása. Holnapra elvileg rend van, ebéd is maradt. Mit fogok én a délelőtt csinálni???????:-D Unatkozni biztos nem!;-)
Nagy élménybeszámoló volt az ebéd közben. Egymás szavába vágtak úgy meséltek. Aranyosak voltak nagyon. Nekem meg már a tegnapi évnyitó után is úgy zsongott a fejem hogy alig bírtam elaludni! Mi lesz majd jövőhéten, mikor három szülői lesz????:-O
És elfelejtettem lefotózni az első reggelt!:-( Vagyis a szívemben lefotóztam, azt a félszeg integetést, amit minden reggel kapok a kapuban!:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése