2010. december 22., szerda

Helyzetjelentés!:-)


Kicsit jöttem helyzet jelenteni!;-)

Álmomban sem gondoltam volna hogy pont Csenge babbal lesznek gondok cici terén. Na, nem ő volt a hibás, de megjártam....begyulladt a mellem. Vagyis felülfertőződött. Volt egy kis repedés és fel húzódott a gyulladás. Nem segített semmilyen kenőcs rajtam. Ilyen, olyan hűtés, melegítés. Zuhany alatt volt a legjobb. De felkúszott a lázam majd 40 fokosra. Nagyon aggódott Zsolti. De két nap után helyre jöttem. Csak rossz volt így éjszakázni. De minta baba volt Csenge.
Ma már nem annyira, gyötri a hasa...pedig semmi olyat nem ettem ami bánthatná. Mondjuk lehet hogy most jön ki a lázam hatása a tejen? Nem tudom....

Közben készülünk a karácsonyra, gyerekek ma nagy egyetértésben csomagoltak, ma még az utolsó dolgot is elintéztük, a fontos a csillagszóró vásárlást!:-))))
Holnap sütünk, bejglit és hatlapost, majd pogácsát is.
Mivel tegnap itt voltak kedves barátaink és halászlé parti volt:-))) így szenteste, tyúkhúsleves lesz és és Zsolti fogta, süllő, rókagombával. Fincsi lesz.

És igen, ma rábólintottam hogy huszonötödikén felmegyünk anyósomékhoz ebédre. Bár úgy jött le, hogy meghív minket, de ha nem, akkor mondjam meg és akkor nem! Számon volt hogy akkor nem! De én hülye nem akartam balhét (pedig igen akartam) de most nem az én érzelmeimmel foglalkoztam, hanem a kiscsaládoméval. De nem lesz jópofizás a részemről tuti, inkább mélyen hallgatok. És Zsolti és a gyerekek miatt, elviselem a helyzetet.

De nincs bennem indulat!
Tegnap kedves barátink, akik Csengét és engem hazahozott a kórházból, velük szoktunk kirándulni, Őrségben is együtt voltunk, jöttek hozzánk. Olyan jó volt. Kaptam orhideát. Mesinek mondtam, milyen jó lenne ha valaki meglepne Csenge születésre egy ilyen szép virággal. Van egy, de nem sikerül újra virágzásra bírnom. És erre kaptam egyet Katiéktól, nem véletlen hogy pont tőlük....
Kedves netes barátaimtól képeslapot karácsonyra, Csenge születésére keresztszemes hímzéssel öltött köszöntőt, ami örök emlék lesz. Karácsonyi díszt ugyan úgy Zsuzsától. És ezek mind mind annyi energiát adnak hogy teljesen fel vagyok töltve tőlük. Innen is nagyon szépen köszönöm mindenkinek!:-)

2 megjegyzés:

  1. Nekem Málnától /3. a sorban/ kezdve begyulladt minden kicsivel a mellem:S és lázas voltam és rázott a hideg és nem segített semmi.

    Gyönyörű a jányka:)

    Boldog karácsonyt nektek!

    VálaszTörlés
  2. Akkor együtt érzel velem, sajnos!:-(Most már jól vagyok...
    Köszi a dícséretet a jánykára!

    Nektek is nagyon boldog karácsonyt!
    Anikó

    VálaszTörlés