2010. december 14., kedd

rózsaszín büfi!:-)))))

Van egy pici időm. Ezért gondoltam írok egy kicsit!

Sokat gondolkoztam rajta hogy majd mit írjak? Írjak egy szüléstörténetet? Valahogy nem megy! Pedig minden percről be tudnék számolni. De nem illene a sok szenvedést leírni, mert minden elmúlt mikor megszületett Csenge. Csak azt teszem hozzá, hogy indított szülés volt, négyféle indítással, hét óra volt a vajúdás, minden egyes perc fájt, mert egy műtét miatt, nem tágultam. Mire már erőtlenül semmi fájdalom kiesés után könyörögtem EDA-ért, amit persze a császáros kismamák miatt nem sikerült bekötniük az orvosoknak, utólag csak nyugtatott a tudat hogy negyedszerre is sikerült saját erőből, fájdalomcsillapító nélkül megszülni a gyermekünket!Kislányunkat!!!!Kis puha, meleg gombóc volt. Én csak azt láttam Zsolti könnyezik, én könnyezem, és meg sem nyikkan a kis Csenge, csak nézett anyára nagy szemekkel, hahó, itt vagyok, ekkor már nem érdekelt a sok szenvedés, minden elmúlt. Azóta rózsaszín büfiben telnek a percek.:-)))Mikor hazajöttünk megköszönte Zsolti, Csengét. És én olyan büszke és boldog voltam. Ma én is nagyon megköszöntem kicsilánynak hogy anyukájának választott, aki annyira, de annyira várta!!!!!!

Na mennem kell, a rózsaszín büfibe!;-)

3 megjegyzés:

  1. Én is megkönnyeztem!:-)
    Gratulálok Csengéhez!Nagyszerű szülei vannak!:-)
    Puszillak, vigyázzatok magatokra!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok!!!
    Jó egészséget, minden szépet és jót kívánok!
    Gyönyörű baba!:)))

    Isten áldja Csengét és családját!!!!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm Lányok a gratulációt!:-)
    Nagyon jólesik!
    És az áldást is köszönöm!!!!!!

    VálaszTörlés