2016. február 29., hétfő

ja, ki így, ki úgy..

Nagyon jól megkavarták a mai napunkat az iskolák. Egyik hetekkel ezelőtt közölt valamit...majd semmi konkrét dolog, Másik semmit nem mondott így, bement ma, és haza küldték. Harmadik határozottan jelzett, hogy ne menjen, nem ment! Negyedik, oviban..
Hát sok beleszólásom szülőként NINCS!

Amúgy tegnap már jó kis napunk volt, Zsolti, hála istennek. csak fáradt volt, én főztem, majd a teraszt raktam rendbe, olyan jó lett,  és olyan jó lenne, ha így maradna, most már csak sok virágot szeretnék venni, hogy még az is feldobja egy kicsit. Azután délután mentünk a játszira, annyira élvezte Csenge. én meg jól megdöbbentem mennyire tudja magát lökni. Zsoltinak mondtam sürgősen valahova fel kell szerelni a hintát, mert az van, csak a váz már nagy, és nem is biztos, hogy fel tudnánk tenni, meg hova is tennénk...:-(
De azért nem adom fel, valahol keresek neki helyet majd.:-)
Jöhetne már az igazán jó idő, olyan meleg, illatos..



10 megjegyzés:

  1. Hát engem a mai tanítási nappal kapcsolatban csak ès kizárólag a saját vèlemènyem az, ami befolyásolt. Itthon vannak.:)
    Ès igen, jöhetne már valami szívderítő időjárás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nálatok volt miből gazdálkodni, nálunk már elmentek a napjaink... amiből sáfárkodnék. Én azt mondom, ezt vagy határozottan minden iskola felvállalná, vagy ne, mármint igazolás szempontjából. Mesiéknél nem vállalta fel az igazgató, az igazolást!

      Törlés
  2. Nem az iskolák kavartak, Ez egy szülői kezdeményezés!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor az iskola miert küldte haza a gyermeket? És a szülő miért nem mondta nekem is meg miért ne menjen ma iskolába a gyermek...semmiről nem tudok, pedig városban lakom. Mindegy jót fociztak a gyerekeim ma, én ennyit tudok...

      Törlés
  3. Haza nem küldhették volna. A pedagógusoknak ebben semlegesnek kellett (volna) maradniuk Nem befolyásolhattak senkit. Mindenki el tudja dönteni elégedett-e a rendszerrel.
    Én is tanítok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagyok elégedett a rendszerrel, de én nem ezt a megoldást tartom a helyes megoldásnak, hogy ne menjen a gyerek iskolába, ez nem megoldás, mint látjuk!

      Törlés
  4. Hát mit?
    Egységben az erő. Sok lúd disznót győz. Stb.
    Ez is egy megoldás, támogatás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmiképpen nem úgy, hogy a gyerekek többsége jó bulinak tartja, hogy nem megy iskolába. Bemennek, és a tanárokkal közösen megbeszélik, hogy na gyerekek, ma nem tartok matematika órát, mert én ezért és ezért tiltakozom! Tarts velem te is, bedzélgessünk arról miért szép a matematika a mindennapokban! :-) és én tudomásul veszem, hogy aznap nem volt matematikaóra, mert a tanár tiltakozik, és vele együtt a gyerek és a szülő is!

      Törlés
  5. De ze nem tanári kezdeményezés volt, hanem szülői és a szülőknek nem volt/van/ és lesz más eszközük. De nálunk is a gyerek döntött, az iskolában meg szépen megtartottak minden órát, mintha mi sem történne... Így az aki még orvosi igazoással maradt otthon, bár mehetett volna ha akarom, jól pórul járt, mert hat óráról lemaradt, holott azt ígérték, hogy nem marad le semmiről :( Szóval köszike tanítónéni:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem meg az a véleményem, hogy ez egy szülői kezdeményezés, amivel mondom nem értek egyet, mert attól, hogy nem engedem a gyerekemet iskolába, nem hiszem, hogy megoldást jelent a problémára. Ha ez meg egy szülői kezdeményezés, akkor miért haragszunk a tanárokra mert megtartották az óráikat? Hiszen ők is bizonytalanok voltak, mit kellene tenniük, volt akik hazaengedték a gyerekeket, volt akik megtartották az órát, pontosabban nem is ők döntöttek, hanem az igazgatóság! Én akkor is azt megoldás, hogy nem engedem a gyereket az iskolába. Itt nagyon félre lett értve minden! És még egyszer mondom, nem értek egyett a tanárok túlterhelésével, de azt is mondom, nem ez a káoszos szülőkezdeményezés volt a megoldás. Na most akkor jól megbélyegzik a gyerekemet mert beküldtem? Milyen gonosz szülő vagyok? Vagy ha nem akkor vállonveregetem magam, mert micsoda szolidáris vagyok?? Csak a gyerek pont lemaradt hat óráról? Hiszen nem a szülő tanít az iskolában, hanem a tanár, nekik azt mondják tanítson, tanít..

      Törlés