2016. március 20., vasárnap

vasárnap esti gondolatok...

Eltelt a hétvége. Jó volt, meg ...jó. :-) Azt akartam írni, meg olyan semmilyen. Na, de az nálunk jó, a semmi különös, az jó! :-)
Olyan vagyok már mint az öregek.:-) Nézem magam, hogy alszom, tegnap reggel úgy keltem, mint már nagyon régen nem, eszméletlen jót aludtam.
Hormonjaim változásai havonta megvisel mostanában. Migrénnel szokott társulni. De ebben a hónapban nem volt így. Sajnos nem úsztam meg gyógyszer nélkül, és erős gyógyszert vettem be. de végre rendesen elolvastam a cataflam használati utasítását. Mely szerint migrénre is jó, de ennek inkább megelőző, kísérő tüneti kezelésre jó, mint a probléma kiküszöbölésére. Összesen a két nap alatt, hármat vettem be, mikor éreztem, hogy valami készülőben van, de ez most arra is jó volt, hogy a hátamat, nyakamat ellazítsa, és én ennek tudtam be, a nyugodt alvásomat. Persze a legjobb ebben, a migrén hiánya volt, hosszú évek óta mindig gyötör ekkor, hiába veszek be gyógyszert, csak csökkenti a fájdalmat, de meg nem szünteti, most nem volt semmi! Juhéjj!!! Kis üröm az örömben, a három cataflam. :-( Pont délután néztem apósomat, aki megelégedett fejjel vette be a kis gyógyszeres dobozkájából a marék gyógyszerét, egyszerre...pfúj...biztos, hogy bizonyos kor után marék számra kell szedni a gyógyszert????:-( Naponta háromszor??? Van egy gyógyszer valamire, annak a mellékatására még egy, annak mellékatására még egy...majd még egy...
Nálunk most azért volt itthon véletlenül cataflam, mert múltkor a dokinéni Mesinek felírta a megfázására, de nem vette be. Apósom gyógyszeres doboza, kisebb gyógyszertár.:-( Mennyi pénz...

Szóval ezek vannak, itt ülök csendes magányomban, tervezem, holnap nyuszibeszerző túrára megyek, mert holnap van az az idilli állapot, hogy van ebéd, mindenki dolgozóban, Csenge délutánig oviban. Kedden délig van, mert el kell hozni a gyerekeket értekezlet miatt az oviból, szerdán lehet már nem viszem, és utána tavaszi szünet, juhéjj...:-))))

4 megjegyzés:

  1. Én is Cataflámot szedek a migrénemre, vagy az egyéb bajokra havonta, és tényleg használ. Azt hittem eddig, te is azt veszel be, és már az sem segít. 13 éves koromtól küszködök a migrénnel, de úgy, hogy nekem még a menzai túrós tésztától is megfájdult a fejem :) Ma szépen süt a napocska, biztos felétek is. Jó vásárolgatást mára, jó kis csavargós idő van :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Andi, ha már fáj a fejem, nem használ a cataflam sem. :-(
      Igen, jó idő van, de a szél még mindig hűvös...

      Törlés
  2. Én Flectort és No-spa-t szedek a migrénre együtt, nekem ez jön be. A Cataflamtól kikészül a gyomrom. itt i nyugi van, bár én dolgozom... A szünetet alig várom én is, mert szabin is leszek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No-spa nekem sajnos nem jó, laktózt tartalmaz..
      De jó szabin leszel? Mentek kirándulni???

      Törlés