2016. június 23., csütörtök

jaj ez a meleg..:-(

Hú, ez a meleg...:-( Migrénnel keltem....pfffff
Pedig amúgy minden rendben. Ma is elintéztem valamit, amit már régóta el kellett volna intéznem, haladni kell a korral. És ez majd azt eredményezi, hogy lesz valami, nagyon nagyon szép dolgom, amit majd kipipálhatok a bakancslistámon. :-)
Voltunk délután beiratkozni Bencével a suliba. Hát izgultam, nagyon, de az igazgató helyettes tanár, akit 11 éve jól ismerek, megadta a lehetőséget is Bencének a szakgimnáziumba, oda ahova Dávid is jár, És Bence megígérte, hogy odateszi magát, és megígérte nagyon igyekszik majd. Ez lesz a tanárnőnek az ajándék, a köszönöm, hogy lehetőséget adott. Bence a kocsiba hazafelé, csak annyit mondott, milyen szerencsések vagyunk...igen azok vagyunk! Én meg mondtam neki, a többi rajtad múlik! Azt mondta, tudja...bízom benne, bennük!
Hát ezen is túl vagyunk..
Biggyesztettem gyorsan milánóit.

Olyan bajban vagyok szegény nyuszinkkal is. Igaz én hoztam a házhoz, valahogy azt gondoltam cica pótlék lesz. Nem harapós, mégsem lehet szabadjára engedni, mert mindent szét rág, kábel, papucs, paprika palánta...és szökik, megy jobbra, balra, félek kiszökik a kerítés alatt, vagy apósom kertjét gajra vágja. És mellesleg, kapar,, hangosan, unatkozik. Állandóan büdös az alma, sokba kerül megvenni mindent neki, széna, forgács, kaja. Nem lehet babusgatni..Zsolti nem szereti, Csenge nem tud vele mit kezdeni.. És mindenki bocsásson meg, én elajándékoznám. Mesi tiltakozik...gyorsan ki is takarította..nekem meg bűntudatom van miatta. :-(

4 megjegyzés:

  1. A malacok alá teszek ásványi macskalmot és arra kerül a forgács. Így csak hetente egyszer kell őket kitakarítani. Napközben kint vannak a teraszon, vagy a kertben és a betonon a körmük is kopik, a kertben meg legelnek az árnyékban. Nem tudnak neki a fiúk a kertben egy kifutót csinálni? De ha kikerül oltassátok be,mert ha megcsípik a szúnyogok nagyon beteg lesz! Nekünk a nyuszink kint lakott ilyen időben, csak télen volt bent.... Bence szuper ügyes lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Malacok NEM pisilnek annyit mint a nyulak.:-( Nem tudom,ha legalább ki lehetne engedni, de kiengedjük, és állandóan terelni kell, ezt ne rágja, azt ne rágja..:-(

      Bence....remélem, bár most naaaaaaaaaaaaaaaaaaaagyon kamasz!

      Törlés