2017. március 13., hétfő

Őszintén az iskoláról

Most megpróbálom megfogalmazni  érzéseimet az iskolához.
Bizonyára írtam már, miért nem fejeztem be 25 évvel ezelőtt be az iskolát. De leírom újra, talán akkor bennem is jobban össze áll az egész.
Általános iskolából középiskolába mentem, itt nagy dolog volt, mert nem voltam valami jó tanuló, na meg abban a rendszerben nem is igazán lehetett. Nem voltunk valami gazdagok, szegények voltunk. De soha nem éheztünk. Szóval nagyon örültem neki, hogy felvettek az egészségügyi szakközépiskolába. Büszke voltam magamra, de két év után nem éreztem jól magam. Nem túl jól ment, ofönk ezt lépten-nyomon jelezte felém. Volt akivel jóban voltam, de az kevés volt a maradáshoz. Leültünk megbeszélni a családdal, senki nem marasztalt. Utólag ez fáj, akkor ott kicsit niszogatni kellett volna, de nem, az volt a kikötés csak menjek el dolgozni. Örömmel mentem, először egy strandra, igen takarítani, majd 17 évesen egy oviba dajka néninek. :) Jól éreztem itt magam, gyerekekkel, fizetést is kaptam... De ott a felnőtt munkatársaim elkezdtek piszkálni, fiatal vagyok, tanulnom kell. Noszogatásukra jelentkeztem egy levelező tagozatra be Budapestre közgazdasági szakközépiskolába. Elvégeztem négy évet, majd negyedik év végén megbuktam matekból nem mehettem érettségire, közben már beteg lett öcsém. Újra kezdtem az évet.. De öcsém halála 21 évesen nagyon megviselt. Közben megismerkedtem Zsoltival, elkezdtek dolgozni az akkor éppen bejövő szupermarketbe. Az akkor még más volt 1996-ban...szetettek, szerettem ott dolgozni, nem hiányzott az iskola. Pénztáros voltam, szerettem a munkámat. Majd összeházasodtunk, jöttek a gyerekek sorban. Zsolti soha nem vont felelősségre, miért nem csináltam meg a sulit. Majd három éve gondoltam először, kéne valamit tanulni. De ugye az alap az érettségi. Mikor ott vagyok a suliban, vagy ide írok, vagy itthon beszélgetünk természetes, hogy én most érettségizek mikor a legnagyobb gyerekem. De ha idegennel beszélgetek, olyan ciki néha megemlitenem én most 43 évesen érettségizek. Ilyenkor max. Második diplomát szerzik meg. Vagy befutott a szakmájukban...én meg, néha úgy érzem lógok a levegőbe. Mit tanulsz? Mit dolgozol? Ha mondom, látom a szemükben, ja... Szegény!
Tudom foglalkozzak azokkal akik értékelik a mostani erőfeszítésemet... Persze értékelem!
Ez az én kis történetem. Jó lenne azt mondani, ó, ha vége az érettséginek, megyek főiskolára.. Előttem az élet! De igazság... Nem így érzem, és ez nem jó érzés így! :(
Tudom rajtam múlik minden, tényleg minden??? 

6 megjegyzés:

  1. Jaj, de jó,hogy írtál erről...mi majdnem egyidősek vagyunk(én azért 5 évvel idősebb), ezért nem igazán értettem,miért nem sikerült befejezned annak idején a sulit, de megkérdezni nem akartam, mert valami hasonlót sejtettem mögötte,mint amit most elmeséltél.Az én szüleim is nagyon egyszerű emberek,szakmunkások voltak, számukra már az is furcsa volt,hogy én gimnáziumba mentem,ők egy szakközéppel is elégedettek lettek volna. De az soha nem volt kérdés, hogy tanulni kell; a gimi miatt inkább attól féltek,hogy mi lesz érettségi után, szakma nélkül? Én 1987-ben érettségiztem,ha emlékszel,ez már eléggé a szocializmus vége, és a vadkapitalizmus korai kezdete volt, a munkanélküliség fogalmával ekkor kezdtünk megismerkedni. Abban bízni sem mertek,hogy egyetemre megyek. Az egyetemi évek alatt éreztem,micsoda különbség van az(esetleg többgenerációs) értelmiségi családokból jövő diákok és az olyanok között, mint én. De azt is ott tapasztaltam meg,hogy minden pótolható: az első év végére az értelmiségi diákokat már magam mögött hagytam. És ezért vagyok én nagyon büszke rád ismeretlenül is, Anikó, hogy te 40 éves korod körül döntöttél úgy, hogy tanulsz, család mellett, ami nagyon nagy dolog. Közhely, de amit megtanulsz, az a tiéd; soha, senki el nem veheti tőled, azzal mind több leszel. Azt gondolom, felnőtt korban a bizonyítványban sorakozó érdemjegyek egészen más értékelés alá esnek,mint diákkorban: itt már benne van az is, hogy mellette dolgozni kellett, főzni, mosni, lázas gyereket ápolni, bevásárolni stb. Úgy könnyű, hogy egész héten csak az a dolgom,hogy tanuljak és mindent(ételt, tiszta ruhát, meleg otthont) elém-és alám tesznek! Na, de ha nekem kell megteremtenem még ezeket is a tanulás mellett! Hát az az igazi!Úgyhogy legyél nagyon-nagyon büszke magadra( azt gondolom, a családod is az), nem mindenki merte volna ezt bevállalni,hogy változtasson a beállt dolgokon. Sok sikert kívánok Neked még ahhoz,ami előtted van, és ahhoz, ami ezáltal ki fog nyílni számodra! (Csak ne légy türelmetlen magadhoz!). Szeretettel ölellek virtuálisan is
    Pave

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, hogy ezt leírtad. Te is tudod milyen volt abban az időben iskolásnak lenni...azért neked milyen tartást adhatott az egyetem. Látod nekem ez hiányzott, hiányzik. Jól érzékeled, türelmetlen vagyok...Pedig azért ebben is változtam, de nem eléggé.

      Törlés
  2. Szia, én egy zugolvasó vagyok és úgy hiszem, legyél nagyon büszke magadra! Amint Pave is írta, igenis nagy dolog család és munka mellett tanulni. Tudom, mert én is ezt csináltam, 42 évesen döntöttem úgy, h. megvalósítom az álmom és óvónő leszek. Nem volt egyszerű, gyerekek, munkahely, ja és a tandíjat kigazdálkodni a kettőnk minimálbéres fizetéséből, de megcsináltam, mostmár negyedik éve dolgozom, mint óvó néni. Szóval kitartás és legyél elnéző és türelmes magaddal szemben :) Üdv: Monika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy írtál..
      Tudod, megértelek, neked volt egy álmod! Nem mondanék igazat, ha én azt mondanám nekem van.
      Őszinte írásomra, őszinte választ adok, mérhetetlenül fáradt vagyok! De ez nem az olyan fáradtság amit pár óra alvással kipihenek..

      Törlés
  3. Valóban nagy dolgot viszel véghez és a fáradtságod is teljesen érthető, de ezzel esélyt adtál magadnak, hogy azt csináld amit szeretnél. Az egyik kolléganőm most munka mellett heti 3x megy cukrász suliba. Neked ilyesmi nem jutott eszedbe? Vagy dajka képző? Még addig előtted egy nyár és pihennél is, szeptemberben már hiányozni fog a tanulás és ugye az első két szakma ingyenes! Főiskola, egyetem persze lehetne az is, de szerintem először ki kellene találni, hogy mit szeretnél és ha ott az kell akkor elég bevállalni, vagy ha te magad nagyon vágysz a diplomára, akkor csak "hobbiból". Én egy pocsék élelmiszeripari szakközépiskola után választottam fősulit, amit aztán ott is hagytam - és sneki nem mondta, hogy ne tedd!:( - , majd munka mellett szereztem több diplomát is. De ott akkor nem is volt számomra kérdés, mert az előmenetel feltétele volt és ki akar keveset keresni, ha a tanulás árán többet is lehet és tanulni, előre lépni, többnek lenni jó:) - persze nem mindig volt, hogy azt mondtam, hogy azzal a tankönyvvel üssenek agyon amit a legközelebb a kezembe veszek-, de most pl megint hiányzik:) Szóval találd ki magadnak, hogy merre tovább és csináld bátran az ERŐ veled van:)!

    VálaszTörlés
  4. Pedig szerintem bőven lehet még bármi Anikó :), főiskola is! Mert amit végigcsináltál, az nagyon nagy dolog család mellett, szóval szerintem csak rajtad múlik, hogy mit szeretnél :), puszillak :)!!!!

    VálaszTörlés