2017. június 6., kedd

Ezt is tudom!

Most nem lenne szép nem beszélni róla.. Hiszen annyi mindent köszönhetek nektek.
Ma lehetett megnézni az írásbeli érettségi feladatokat.
Igazság az, jó lett, olyan mint amilyennek kellett lennie. Hogy, ha hallanátok a hangomat, éreznétek azt a kicsit szomorkás pikírt a hangomba. :(
Lényeg a lényeg semmi csoda nincs benne. Matek kettes, angol kettes, két nagyon erős tantárgy, matematikailag meglehet belőle a négyes, magyar, matek.. Előbbi tanár csalódott.. Ettől én is az vagyok.
De a végére jó érzés, biológia tanárnő büszke rám, és boldog ettől ötösre írtam a bioszt. :) kettőnknek lett ötös. :) ez az egy boldogság van ma!
Tehát semmi csoda nem történt, vannak bennem mások iránt csalódások ezeket nem írom le. Lényeg a lényeg már csak szóbelire megyek a suliba be. És majd nem fogok így érezni, pár nap múlva... Ugye már mindenkinek nyilvánvaló, semmi extra főiskolai álmok nem lehetnek.. Egy sima érettségi 43 évesen, teljesen kifáraszt. :)  És ugye, nem is kitűnő! Persze tudom, tudom nem ez számít.
Lényeg, kicsivel jobb írásbelire számítottam! 

13 megjegyzés:

  1. Anikó, s hol fogják megkérdezni hányas lettél? Meglesz, ez a lényeg. Legyél büszke magadra!

    VálaszTörlés
  2. Ó, Anikó, én nagyon büszke vagyok rád! Nagyon nagyon nehéz család mellett ennyi év kihagyással tanulni. Becsületesen végigcsináltad, szerintem nagyon sokat is adott neked a tanulás, új embereket ismertél meg, szuper vagy! Tarts ki még egy kicsit, aztán indulhat a nyári szünet! Nagyon drukkolok továbbra is!

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok!Hidd el ez nagyon szép eredmény,légy nagyon büszke Magadra! És nem szabad feladni azt, hogy tanulj még tovább.....Hinned kell magadban!!!

    VálaszTörlés
  4. Extra főiskolai álmok nem lehetnek? Miért is? Gratulálok!:-)

    VálaszTörlés
  5. Még ha "csak" kettes is, akkor is ez nagy teljesítmény, ahogy Dominika írta, család mellett, ennyi év kihagyás után. Mi büszkék vagyunk rád! :-) A főiskolát én azért nem vetném el... vagy egy felsőfokú szakképzést... hmmm?

    VálaszTörlés
  6. :) Hatalmas gratula innen is. A többiek mindent leírtak fent előttem, igenis légy büszke magadra.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon-nagyon gratulálok Anikó! Büszke lehetsz magadra, szerintem is nagyon nagy teljesítmény ez, de nagyrészt mindent leírtak az előttem szólók. Bár, amit kiemelnék, mert ezek ugrottak be nekem is egyből, hogy nem fogja azt tőled soha-senki megkérdezni hányasra érettségiztél, a lényeg, hogy megvan, sokat kaptál tőle, mert rengeteg új benyomás ért és miért is ne tanulhatnál tovább, akár főiskolára is, ha kipihented a fáradalmakat :) !!! Hidd el, hogy nagyon büszke lehetsz magadra :)!!!

    VálaszTörlés
  8. Anikó,nagy-nagy gratuláció!! Jók a jegyeid, párhét és rózsa szín lesz az iskolás évek.Nagy szerű Anyuka vagy!! Ősztől pedig ott van a pici lágy aki iskolás lesz.

    VálaszTörlés
  9. A többiekkel együtt NAGYON GRATULÁLOK!!!!
    Ez nagyon nagy teljesítmény - és nem csak kettes - hanem megvan!
    És ha nem akarsz fősulit, (bár akarhatsz is :D - mert képes vagy rá) OKJ-s képzésben is gondolkodhatsz.
    És egy ilyen nagy család, 3 kamasz és egy kicsi + férj + meló mellett (leírni is milyen sok volt ugye?) bizony nem akármi ez!!!
    Nagyon büszkék vagyunk Rád itt mindannyian!
    És kitartás, már nagyon kicsi van hátra!!!!
    Nagyölelés Boszi

    VálaszTörlés
  10. Fantasztikusak vagytok! Akkora erőt adtok, el sem hiszitek! :-)

    VálaszTörlés
  11. Bizony Drága Anikó Büszkék vagyunk rád és légy Te is az magadra!!!♥ Család és munka mellett hatalmas dolog végig csinálni!!!♥ :) Ölellek!♥

    VálaszTörlés
  12. NAgyon nagyon büszke vagyok rád és legyél te is magadra! És ha akarsz főiskolára menni, akkor menj! Nincs mindenütt matek, gondolom nem matek-angol szakos tanár akarsz lenni:) Szóval keress valamit amit akarsz, szeretnél tanulni és csináld! A cukrászat pl okj-s:)) Hajrá!

    VálaszTörlés
  13. Szia! Eddig csak olvastalak, de most muszáj szólnom. 53 éves vagyok és most járok főiskolára. Nem mondom, hogy könnyű de kivitelezhető. Merj belevágni soha nem késő! :-)

    VálaszTörlés