2017. szeptember 25., hétfő

Őszintén, nehéz...

Aki mostanában keresett, vagy keres, vagy a környezetében éppen keres munkát, nagyon nehéz.
És ezzel még nem is mondtam túlzó kifejezést. Pedig baromi nehéz.
És itt szerintem iskolai végzettségtől független a dolog.
Amit észre vettem, férfi szakmunkást nagyon keresnek, tudjuk nem véletlen.
Szerintem az alsó rétegben (nem degradálóan említem), nagy a folyamatos csere, ott is nagy a pörgés.
Nagy igény van a nyelvre, angol, német, francia...
Én még nem panaszkodom, mert itt Budapest vonzás körzetében rengeteg munka van hirdetve, de nem egyszerű így sem, mert azért aki itt él, tudja a bejutás, és a haza út napi 3 óra is lehet, kb. a húsz kilométer, és kocsival sem egyszerűbb a bejutás, és a hazamenetel.
Amit elvárnak a szakmai tapasztalat. És a hosszú önéletrajz.
Amit nem nagyon szeretnek, válaszolni a beérkezett jelentkezésre. Persze amíg nem válaszolnak, van remény. Remény meg életet menthet sokszor. De a tovább lépést nem segíti.
Ha olyan ki naiv, jól megrágom, alkalmas lennék e erre a feladatra, emberke keres állást mint én, sokat válogatok, és napi egy, max kettő állásra jelentkezem.
Ugye az én esetemben annyira összetett minden. Mondjuk szerintem minden esetben.
Szerettem volna bizonyos fokig emberekkel foglalkozni, igen gyerekekkel is.
Szerettem volna a közelben munkát, ne kelljen csomó időt utazással tölteni.
Szerettem volna adminisztratív munkát, nem azért mert leesik a gyűrű az ujjamról, hanem azért mert a nap minden pillanatában ezt csinálom itthon, mármint a takarítást, stb.... Jó lenne kipróbálnom magam máshol is.
Szerettem volna olyan helyre menni dolgozni, ahol alapvetően jókedv van,  családias...olyan nekem való, gondolom értitek.
És akkor egy hete rátaláltam erre a munkára, hihetetlen, de interneten keresztül. Ami azért valljuk be elég csoda számba megy. Mert ugye azt is mindenki látja, ha nem vagy valakinek a valakije...szinte a lehetetlen kategória.
Szombaton találtam ezt a munkát, elküldtem az önéletrajzomat, és hétfőn hívtak, szerdán már állás interjún voltam. Majd ugye azt ígérték, héten még hívnak. Nem hívtak.
Mire gondolsz ilyenkor? Ennyi, nem kellesz, na jó biztos  pénteken elfelejtették, majd hétfőn...de egész hétvégén benned a kisördög, nem jött mégsem össze, az álom meló...mégsem kellesz. Persze biztatnak, hívjam fel őket, hétfő délelőtt, de úgy van ilyenkor az ember, és ha tolakodásnak veszik? Mindegy, eldöntöttem, délután, lesz ami lesz hívom őket, minden telefon csörgésre össze rezzensz, és mikor meglátod a család tagod nevét rajta a kijelzőn, kicsit mérges is vagy. :-) Persze állandóan keresed a többi munkát, és mindig összeszorul a szíved, mert az a munka neked való,semmi más...Majd, kis idő múlva, ott a szám, a telefon kijelzőjén...összeszorul a torkod, nyugtatod magad, semmi pánik akkor sem, ha azt mondják, sajnos...

Végül is, szerdán fél tizenegyre megyek próba napra, és beszélni az orvos igazgatónővel.
Örülök, hálás vagyok, ha sikerül  bizony el fogok egy könycseppet morzsolni...
És ilyenkor olyan nehezen megy az idő, lelked dúl..
Mindezt azért írtam ilyen részletesen le, ha esetleg a környezetedben van hasonló aki munkát keres, legyetek vele türelmesek, biztassátok, szeressétek nagyon, nagyon sokat számít ez, ilyenkor főleg! :-)

12 megjegyzés:

  1. Anikó, ez már sokat jelent! :-)
    Nem akarok előre inni a medve bőrére, de van ok a bizakodásra.:-)
    Mi meg itt drukkolunk neked!

    VálaszTörlés
  2. Megy a drukk továbbra is 😊🌹🐝🌷
    nagyon izgalmas 😉🤗

    VálaszTörlés
  3. Én nagyon drukkolok neked. Még élénken él bennem az a pár évvel ezelőtti kálváriám, amikor elküldtem száznál is több önéletrajzot, és összesen két vagy három helyre hívtak be csak. Elkeserítő volt nap mint nap szembesülni a kudarcélménnyel, amikor nem érkezett sehonnan semmi visszajelzés. <3

    VálaszTörlés
  4. Juj, de jó :) ! Nagyon szorítok majd Neked, hajrá :) !!!

    VálaszTörlés
  5. Anikó, megy a drukk holnapra! ☺

    VálaszTörlés
  6. Hálás vagyok nektek! Köszönöm!🌻🌷🌹💛💚💙❤️

    VálaszTörlés
  7. Gondolok rád egèsz dèlelőtt.

    VálaszTörlés