2016. március 8., kedd

ma már..

Persze, a délután már közel sem volt olyan nyugodt tegnap, mint a délelőtt. El kellett mennem Dávidnak a szülőiére, mert ugyanis előbb utóbb minden szülő keresztül megy azon, hogy a gyermek éli át azt, amit a szülő szeretne nagyon.:-) Megnyert a Dávid egy pályázatot, ahol az iskolából 32 társával kiutaznak Erdélybe. Mikor? Pünkösdkor, hova, Székelyudvarhelyre, és Pünkösd hétfőn? Igen, igen Csíksomlyóra. Baromira örülök neki, hogy legalább ő elmehet. Mindezt úgy, hogy csak a költő pénzt kell állni, és a biztosítást, öt napra! Mindig mondtam, jó ez az iskola, kell az ilyen iskola nagyon, nagyon. Erősen gondolkodom, hogy Bencét is a szakközép iskolába íratjuk be, ismerősöm az igazgató helyettes, nagyon jóban vagyunk, támogatja az ötletünket. :-)
Szóval ott lesz Dávid a búcsúban. Nekem meg, hogy fog hiányozni Dávid, 600km, sok. De nem baj, menjen...:-)

Ma már megmozgattam a hegyeket, is, csak a posta volt zárva, meg a gyógyszertár, ahova mentem volna.. Bablevest megfőztem, remélem marad holnapra is, nagy krumplis kenyér sül, meg kész már a krumpli pogácsa, sok krumplipüré maradt, a hétvégéről.:-) Fürdőt rendbe tettem..
Ja és tegnap olyan szép árvácskákat vettem, végre egy kis színes virág az ablakokban..Már vártam.
És ma suli, holnap meg korán megyek egy helyre dolgozni. Még sakkozom, az idővel, Csenge oviba menetelével..na majd megoldódik ez is, mint minden.:-)
Szép napsütéses napot Nektek!!!

7 megjegyzés:

  1. Biztos jól fogják érezni magukat a srácok a kiránduláson, de az kizárt,hogy én oda elmennék Pünkösdkor,nekem ijesztő az a hömpölygő tömeg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viszont azt az érzést amikor olyan emberekkel vagy együtt, akik hasonlóan éreznek, felejthetetlen.:-) Nem egy zárt helyen vagy..szerintem felemelő lehet...(ezt sem fogom megtudni)

      Törlés
    2. Móni, pedig nyugodtan mehetnél..:)én sem gondoltam volna, de az a fegyelem, ahogy az a több százezres tömeg mozgott és segítette egymást, igazán figyelemre méltó volt. Itthon tanulhatnának belőle egy-egy rendezvény szervezői. Rendőrt sehol nem láttam, csak a város határában, ott is csak azért álltak,hogy az autókat eltereljék, mert ilyenkor le van zárva a város az autós forgalom előtt

      Törlés
  2. Anikó, ott a búcsú(a mise fenn a Nyeregben) mindig pünkösd szombatján van,nem hétfőn, az 1567-es csata emlékére....ami egyébként tényleg nagyon szép, nekem tavaly volt szerencsém hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, hétfőn mennek, vagy szombaton. Még nincs meg a program, de ha nem is misére mennek, csak a hely maga is egy csoda..

      Törlés
  3. Az biztos, hogy felemelő, de a tömeget én sem szeretem.

    VálaszTörlés