2016. július 29., péntek

Kamaszok

Kamaszokat nevelni...nos, teljesen más mint mondjuk az ötévest. Na most nekünk mind van. Három kamasz, vegyesen ugye egy lány ,két fiú, és van egy öt éves is, lányformájú..:-)))
Mivel már évek óta tart a folyamat, nem olyan viharosak a mindennapok..csak néha néha..

Az tuti, hogy előbb, utóbb  vége lesz. Mondjuk néha szeretném ezt az időszakot átaludni, vagy ha azért ilyenek, mert le kell válni rólunk, tőlem nem kell ez a cécó évekig, mehetnek..:-D

Pedig jó gyerekek, szófogadóak, megcsinálják amit kérek tőlük, kisebb stiklik vannak csak, dolgoznak. nem követelőznek, velünk vannak ha kell, MEGBÍZHATÓAK.

Csak a stílus...most a fiúk inkább, tő szavakat intéznek hozzám, nem is szavakat, tő betűket, rakjam össze mondatban, ha érteni szeretném. Ja, ha nem értem, szerintük akkor én vagyok az értelmetlen. Szerintük, amúgy is valami súlyos elme betegségem van, ha nem értek velük egyet, ez úgyse sűrűn van, vagy esetleg neagyisten igazam van valamiban. (soha, szerintük).
Mindegy, a végén én vagyok úgyis aki megsemmisülve jövök ki ezekből az esetekből.
De már nem vagyok elkeseredett szomorú ezek az esetek miatt, hiszen tisztában vagyok azzal ez is csak egy állapot...azt nem mondom, hogy szó nélkül tűröm, mert azért melyik az az anya, aki elviseli, meg is simogatja a kamasz, éppen teli pattanásos, vagy zavart mosolyú arcocskáját, nem baj, hogy a kért jégkrémet csak úgy ledobja elém az asztalra, na azt már én sem mosolyogva tűröm. DE nem rágódok annyit rajta, mint régen Mesinél. Hiszen látom, ő is mennyit változott, mennyire meg akar felelni nekem, és a világnak is. Persze szerelmének leginkább.
Jön majd a fiúknál is ez a szakasz az életben. Csak bírjuk ki...:-)

1 megjegyzés:

  1. Hú, de ismerős szitu. Nagyon nehéz. Én fel is adtam. Felnőttek, önállóak, legalábbis kettő és nem értem őket.

    VálaszTörlés