Drága Blogom!
Rájöttem tegnap este mi a bajom a blogolással mostanában. Igen, igen..
Mondjuk az, hogy más lett az életem, mint kb öt éve volt. Felnőttek a nagyobbacska gyerekek, róluk sokszor azért nem írok, mert ők már szakadnak le rólam, (persze, közben meg nem), de mégis már nem a klasszikus értelembe véve gyerekek. Hanem, fiatal felnőttek.
Itt van Csenge, a maga öt és fél évével, annak minden cukiságával. Róla lehetne sokat írnom, de ha róla írok, olyan mintha a többi három nem lenne nekem éppen ugyan olyan fontos.
Aztán, ha már család, írhatnék a férj feleség kapcsolatról, de ez meg személyes. Mondjuk azt leírom, nehezen viselem Zsolti és Dávid (ők egyformák nagyon, és most együtt is dolgoznak) állandó zrikálását. Nem tudom, nekem egy ponton nem vicces. Én rágódom rajta, nincs humorom, és bevallom sokszor rosszul is esik. Persze ők ezen is nevetnek, mert szerintük csak húznak vele..ha meg nem nevetnek, megsértődnek. Mert én is visszaszólok, az meg már nem humoros.
Mindegy, van az életben ennél sokkal nagyobb, fontosabb dolog. Majd túllépek ezen is. Azt meg már ne várjam, ami eddig sem volt!
Magamról írhatok mint eddig is tettem, de sokszor olyan szomorú, hogy ide menekülök, írni, olvasni...Olyan furcsa tásrsas magányos lettem...
Persze senki ne gondoljon nagy dolgokra, az élet ugyanúgy megy tovább...csak éppen többször érzem mostanában ezt, mint nem!
Rájöttem tegnap este mi a bajom a blogolással mostanában. Igen, igen..
Mondjuk az, hogy más lett az életem, mint kb öt éve volt. Felnőttek a nagyobbacska gyerekek, róluk sokszor azért nem írok, mert ők már szakadnak le rólam, (persze, közben meg nem), de mégis már nem a klasszikus értelembe véve gyerekek. Hanem, fiatal felnőttek.
Itt van Csenge, a maga öt és fél évével, annak minden cukiságával. Róla lehetne sokat írnom, de ha róla írok, olyan mintha a többi három nem lenne nekem éppen ugyan olyan fontos.
Aztán, ha már család, írhatnék a férj feleség kapcsolatról, de ez meg személyes. Mondjuk azt leírom, nehezen viselem Zsolti és Dávid (ők egyformák nagyon, és most együtt is dolgoznak) állandó zrikálását. Nem tudom, nekem egy ponton nem vicces. Én rágódom rajta, nincs humorom, és bevallom sokszor rosszul is esik. Persze ők ezen is nevetnek, mert szerintük csak húznak vele..ha meg nem nevetnek, megsértődnek. Mert én is visszaszólok, az meg már nem humoros.
Mindegy, van az életben ennél sokkal nagyobb, fontosabb dolog. Majd túllépek ezen is. Azt meg már ne várjam, ami eddig sem volt!
Magamról írhatok mint eddig is tettem, de sokszor olyan szomorú, hogy ide menekülök, írni, olvasni...Olyan furcsa tásrsas magányos lettem...
Persze senki ne gondoljon nagy dolgokra, az élet ugyanúgy megy tovább...csak éppen többször érzem mostanában ezt, mint nem!
Anikó nincs ebben semmi különös lehet hogy most kicsit elfáradtál! Pihenjél és majd mikor úgy érzed megosztod velünk ami éppen foglalkoztat legyen az bármi akkor írd ki magadból ismét! Kellemes napsütéses "migrénmentes" napokat kívánok sok szeretettel!
VálaszTörlés