2015. július 19., vasárnap

Csenge


Rég írtam csak Róla. Pedig mostanában nagy változásom ment át. Nagylány lett!
Szeretetem mind a négy gyermekemmel kapcsolatban, egy és ugyanaz, mindig erős, és jelen van.
De a kicsi az kicsi, nem a szeretem kevésbé, vagy jobban őt, mint a másik hármat, hanem máshogy. Mindegyiknek van szeretet nyelve. Csenge mind a négyük közül a legjobban kifejezi  a szeretetet. Mondja, ölel, bújik...DE lassan lassan már kevesebbet teszi. Vagy jobban eloszlik, mert hol egyik tesó ölében van, hol a másik...hol apja, hol a mama...aminek én nagyon örülök, de kicsit furcsa is. Hiszen eddig én voltam a MINDEN! Nem baj ez, jól van ez így. A nyáron kinyílt teljesen. Külsőre is változott, persze nagyobb lett, olyan jó, kis husis, étvágya általában nagyon jó. Belsőre még többet változott. Kérdez, beszél, énekel, de állandóan érdeklődik. Ebben semmi meglepő nincsen ebben a korban, csak nekem furcsa. Mesi nagyon zárkózott volt kicsi korban is, Ő mindig mindent jobban tudott, nem érdekelte amit mesélünk neki, majd ő el olvassa a mesét és megtapasztalja...ma is így van!
Fiúk, soha nem értek rá kérdezni...mert folyamatosan együtt el voltak, eljátszottak...ma is így van!
Csenge más, néha olyan mintha egyke lenne, kor különbség nagy, emiatt. Amúgy meg nem, mert nyüzsgés van, édesség elosztás, beosztás...stb.
Érdeklődése meglep, emiatt sokkal több ragad rá, néha olyanokat mond, hogy meglepődünk.:-) Mesét imádja hallgatni minden este, belekérdez, érdekli.
Általában megcsinálja amit kérünk, ha nem, akkor is lehet vele kompromisszumot kötni. Viszont néha nagyon nyafka, addig nyünnyög, míg valakit nem tud ugráltatni..:-D
Empatikus, nagyon is!
És a legjobb tulajdonsága, mindig mosolyog!!!! Remélem ez mindig így lesz, mert így bearanyozza a mindennapjainkat!

3 megjegyzés:

  1. Csenge egy Tündérlány :) ! Mindig mondtam... Puszi Nektek :)!

    VálaszTörlés
  2. Furcsa dolog ez a legkisebb gyerekeinkkel:) Minden nap hálát adok érte, hogy van és mindenki így van ezzel a családban az első pillanattól:) Így van ez nálatok is és ez annyira jó:) Mindegyik gyermekünk kincs külön is, de ők tették a családot teljessé!

    VálaszTörlés
  3. Aranyos Csenge kis cserfes lehet!

    VálaszTörlés