2015. július 23., csütörtök

Talán le tudom zárni...

Ebben a posztban semmi olyat nem írok, ami vádló, vagy személyeskedő, vagy remélem semmiképpen nem bántó!
Csak inkább magamnak, írom le, hogy meglegyen, mikor majd néha olyan pillanatom lesz, hogy mást gondolok.
Igen, talán nem is a jelen fáj ebben, vagy a jövő, hiszen nem is az fáj, hanem, hogy annyi mindent megéltünk együtt.
Nem voltunk osztály társak, mert egy évfolyammal felette jártam. De majdnem egy utcában éltünk, minden nap találkoztunk. Felsősök voltunk, mikor egy nap, az ovi udvarán labdáztunk többen, jót szórakoztunk. Bandázva mentünk szánkózni, vagy szilveszterkor trombitát fújni. Majd együtt kamaszodtunk. Imádtuk a bicós gatyót, ő a feketét, én a rózsaszínt, fehéret, én festettem az ő haját feketére, ő szőkére az enyémet! :-) Szüleink nem annyira szerettek minket, de kamaszkorban ez megbocsájtható. Mi annál többet voltunk együtt. "futottunk" ez első buszmegállóig, Majd ott pöfékeltük a cigit, majd a dunaparton csináltunk sok lányos baromságot, és pózoltunk, mint most a kamaszok, csak akkor nem volt fb, nem tudtuk felrakni.;-) Mentünk Szentendrére bulizni, volt minden, de együtt voltunk! Mentünk Balcsira "pasizni" barátokkal, majd elszöktünk Bicskére egy testvér párhoz...(pssssszt...), majd ...majd megismerkedtünk a férjeinkkel, majd volt eljegyzés majd volt sok közös program négyesben, volt házasság (külön, külön:-), közben csillogó szemmel elmesélni, hogy babát várunk, volt közös baba várás, izgulás, sorban, hármat, közös karácsony, szilveszter, volt olyan mikor megkért, hogy menjek be vele a lánya születésére. Életre szóló élmény volt..Aztán jöttek a sok boldog évek, fél szavakból értettük egymás gondolatát. Volt, nyár, megint tél, közte sokszor csak gyerekes buli...Aztán felnőttek a gyerekek, változott ő is, változtam én is. ...gyerekek is, kamaszaim, viselkednek ahogy viselkednek..nem tudom, csak sejtem, ott történt valami. ...Mindegy mi, már mindegy! Régóta nincs jelen, jövő már nem lesz, bánt, hogy így lett vége....legalább vesztünk volna össze...

10 megjegyzés:

  1. ezt most nagyon megkönnyeztem, sőt, jól kis is sírtam magam, és hidd el, baráti öleléssel küldöm együttérzésem... tudom, mit érzel, pedig még nincsenek is tini gyerekeim, csak hát változtunk... és a mai napig érzem hogy mivel nem lett megmagyarázva, nem lett vita, csak egy hanyag, érthetetlen búcsú, ott maradt a kérdés és a heg, örökké :/ jaj, annyira megértelek... sok év kell majd hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De sok évig meg együtt voltunk...hirtelen mi történt? Pedig közben is változtunk....Persze mindegy már, olyan nem lesz mint volt.., sajnos!

      Törlés
  2. Nekem is van hasonló lezáratlan kapcsolatom kettő is. Nem gondolok rá és akkor nem fáj:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan nincs, hogy sosem gondolsz rá...évek teltek el, mégis vannak pillanatok, mikor azt nézem, írt e sms-t....(én már többször megtettem)

      Törlés
    2. És nem ir???? hogy lehet ezt megtenni valakivel, hogy nem válaszolok egy sms-re? amúgy nekem is van hasonló, közel 25 évig voltunk ovoda/iskola/padtársak, barátnők, egymás gyerekeinek keresztszülei - és majd ennyi... ma sem tudom miért, de igy kellett lennie, ez van, soha nem tudom megérteni, de igyekszem elfogadni, hogy már nem kiváncsi rám...

      Törlés
    3. Nem írt vissza soha. Legutóbb a szülinapjára üzentem, állítólag átadták neki...mert tudod, ilyenkor azt feltételezed megváltozott a száma...és nem kapta meg az sms-t. Persze nem igy van, mégis bizakodik az ember...

      Törlés
  3. Jaj, jaj... nagy sóhaj ... nekem is van :( talán mindenkinek, csak valakinek jobban fáj. Úgy mint Móni, igyekszem nem gondolni rá, néha azonban elöntenek az emlékek és akkor piszok rossz. ((()))

    VálaszTörlés
  4. Nekem is van ilyen barátnőm. Méghozzá talán minden idők két legjobb barátnője. Egyikkel sem vesztem össze, egyszerűen eltűntek. :(((

    VálaszTörlés