2016. január 6., szerda

végre..

Azért, ma délután már azt mondom magamra, hogy oké Anikó, örülök, hogy nem adtad fel..
Tegnap sem, és ma sem...sokkal jobb így, testileg is, lelkileg is.
Pedig nem voltam valami jól hétfő délután óta, rázott a hideg, fájt a hasam, szédültem...kicsit a torkom is fájt. Nem sokon múlt, hogy nem mentem suliba tegnap..de összeszedtem magam. Jó is volt, pedig annyira feszített a fejem, hogy nehezemre esett koncentrálni. Aztán aggódtam az út miatt, nem szeretek így vezetni..De hála, nem esett ónos eső, csak ami ráesett az autóra meg is fagyott, de kicsit melegítettem a kocsit és minden rendben volt este hazafelé. Jó hangulat volt, úgyhogy jó volt a suliban...nehezen aludtam el a fejfájástól, kimerülten keltem, és mentem dolgozni, fent a hegyen az út csúszott, vissza kellett mennem csomót kocsival, majd felgyalogoltam inkább...sok volt a dolog, de csodával határos módon elmúlt valamikor a fejfájásom, és kezdtem jobban érezni magam..Úgyhogy fél négy után, vidáman mosolyogtam, ahogy mentem az autóhoz, és a hópelyhek mindig az orrom hegyére szálltak..:-) Különben mennyi mindent lát az ember meg, ha gyalog megy...madár lábnyom a hóban, szép kerítés, mérges kutyus, kacskaringós út, szép fenyőfa..szóval amit az autóból nem láttam soha. :-)
Holnap két doga lesz minimum, angol, töri, és matek az kétséges...
De ezen sem aggódok, végre élvezem, hogy jobban vagyok.
Bár Csenge azzal fogadott, hogy neki is fájt egész nap a feje...:-(
De ez sem baj, mert most nagyon jókedvű, nagyobb bajunk sose legyen.
Megyek, mert az én fürdőszobámat, és a konyhámat senki nem tette rendbe...Pedig Csenge a nappalit most amortizálja le...:-D Nem baj,majd összepakolok, ahogy szoktam, és segítenek majd a nagyok is, mindig szoktak (egy kis morgással;-)

4 megjegyzés:

  1. Anikó, én évekig jártam ki a házhoz busszal, szerettem, mindig akadt új ember, akivel beszélgethettem, stb. Mióta uram és autónk van, bezárult ez a világ, s hiányzik. Látod, lépni kell!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó volt sétálni. Néha nézek ki az autóból, akik gyalog mennek valahova, látszik, hogy céllal mennek, ilyenkor mindig elgondolkozom, hogy éppen hova mehetnek...:-)

      Törlés
  2. Annyira,de annyira tisztellek! Olyan sokat erősödtél lelkileg, olyan jó,ahogy meglátod a nehézségben a jót!
    Minden elismerésem.:)♥

    VálaszTörlés
  3. Éreztem, hogy valami nem oké, örülök, hog yelmúlt. A gyerekeim fejfájása engem is aggaszt szokott mindegyiknek fájni a feje, de hogy már hat évesen is ezt kelljen átélnie szörnyű!

    VálaszTörlés