Na, befejezem a suvickolást a konyhában, még jó hogy Zsolti délutános, már mérges lenne rám, hogy pihenés helyett, a konyhában szöszmötölök. :-) Bár engem most kikapcsolt kicsit.
Biztos nem vagyok ezzel egyedül, hogy van azon a napon egy mondat és rágom magam rajta, majd egyre jobban mérgelem magam miatta. Ma így volt. Dühít a mondat, és tudom hogy nem úgy kellene foglalkozni vele, de mégis...
Délután amúgy is nehéz volt megint. Nehéz volt tanulni Bencével. Megérdemelné hogy csak egy órát vele foglalkozzam. Nem megy, mert Csenge ölemben van, mert duruzsol Dávid, és Mesit is szemmel kell tartanom. Hogy ma is kiakadtam rajta, és nem a tudása miatt, hanem a hozzáállása miatt, szégyellem. Nagyon bánt a dolog, és most az sem vigasztal, hogy Zsolti érti és mellém áll ebben a témában.
Úgy bánt ez a dolog, holott tisztában vagyok vele, hogy csak az amerikai sorozatokban tud az anyuka, pl. hét gyerekkel mindig mosolyogva, flottul megoldva a problémákat élni. Én nem tudom látszik e rajtam a kétség sokszor? Remélem igen, mert én is emberből vagyok.
Annyira szeretem őket, de állandóan megfelelni, minden nap nehéz. Míg pici a baba, csak a cicin van el, vagy csikizzük és együtt kacagunk, addig a legjobb, meg mikor együtt fedezzük fel a világot. De, mikor bekerül az oviba, jön a sok "megfelelés"....mikor az iskolában hozzák a jegyeket, és olyan sok múlik rajtunk szülőkön is. És állandóan azt érzem miért nem lehetne elbújnom a kiscsaládommal, egy csendes kis zugba. Egy kis faluba...Őrségbe....de jó volna....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése