Először is, köszönöm a sok választ! Most nem reagálok mindegyikre külön, külön, hanem egyben.:-)
Nekem a nyaralás furcsa volt, anno régen mikor megismerkedtünk Zsoltival. Gyermekkoromban, nagyszülőkhöz jártam, vagy a panelba a hatodik emeletre, vagy egy gyönyörű kertes házba, ami nekünk sosem volt, a klasszikus értelemben. (káosz az volt). Mentünk azért kirándulni néha, meg volt, hogy sátorozni is, mondjuk azt nem önszántunkból, munka miatt. Mikor életem első IGAZI nyaralására mentem, mert elvitték a kis vidéki szerencsétlen, a nagynénimék, Velencére kaptak beutalót és valahogy odakeveredtem én is, na szóval, az nagyon menő volt számomra. Nem panaszkodom, mert amúgy irtó jó nyaraim voltak, otthon. Azután megismerkedtem Zsoltival, első nyaralásunk Szelidi tóra vezetett, eszméletlen jó volt, minden pillanatára emlékszem;-)
Majd megismételtük, és azt hiszem utána már "csak" gyerekes nyaralásaink voltak. Eleinte egy baráti családdal voltunk, Balatonon is majd újra Szelidi tó, meg volt Tisza tó is..de nem volt az igazi, mert különböző volt a két család napirendje. Míg én ha nyaralunk nem pakolok, annyit, meg suvickolok, meg nem vagyok olyan kötött a napirendben, mint itthon. Mikor nyaralunk, csúszik az ebéd, a mosogatás, az esti fürdés is, de hát nyaralunk nem? Na akkor lassan elmaradtak a közös nyaralások, és jött a magunkban nyaralás. Ami elsőnek három gyerekkel stresszes volt, mert kicsik voltak, de kaptunk egy nagyon kedves gesztust a Kereszt anyukáméknál, így Fonyódon, "lógathattuk a lábunkat". De nagyon jó volt, a kimozdulás, a környezet. Majd nőttek a nagyok, úgy lett egyre könnyebb a nyaralás. És ahogy annak lenni kellett, a most két és fél éves, megint megmozgatja az embert, nehogy már csak a parton heverésszen az ember..:-))))
Én úgy vagyok a nyaralással, hogy nem várom olyan nagyon lelkesen, (a rossz tulajdonságom, már írtam, sokáig él bennem a rossz) mert belegondolok, négy gyerek ott van, ők éhesek, szomjasak, pisilniük kell, meg amúgy is nyaralunk mindenki érezze jól magát, mondom MINDENKI..Zsolti még inkább, abban a két hétben kell, míg itthon van, kipihennie magát.
De azután rám ragad a többiek izgatott, nyaralás várása. És akkor már nem stresszelek(annyira) az úttól, mert Meli én is élvezném a tájat, de hát nekem kell vezetnem...és akkor az útra koncentrálok, meg úgy minden másra. De mikor odaérünk, megkönnyebbülök, és élvezem a nyaralást. Amennyire lehet, persze. Mert ugye itt sem az van, hogy én ülök a parton kezemben a könyvvel, és napozok. DE nem főzök, klasszikus értelemben, mert egy lecsó jólesik, vagy egy rántotta, vagy palacsinta. Így nem mosogatok folyamatosan. És sokat segítenek a nagyok már a pesztrában, a főzésben, a mosogatásban is. És együtt vagyunk, máshol vagyunk, élményeket gyűjtünk, EGYÜTT! Majd megyünk haza, valahogy hazafelé, mindig rövidebb az út:-)))), és mikor beérünk a kapunk, olyan jó....
És közben történik jó is, és rossz is, de csak több a jó...és akkor lehet újra várni a következő nyaralást!
Különben, én általában így vagyok, baromi nehezen szánom rá magam a kimozdulásra. Mikor ott vagyunk, nagyon élvezem, de nagyon szeretek hazajönni is...:-D
Nekem a nyaralás furcsa volt, anno régen mikor megismerkedtünk Zsoltival. Gyermekkoromban, nagyszülőkhöz jártam, vagy a panelba a hatodik emeletre, vagy egy gyönyörű kertes házba, ami nekünk sosem volt, a klasszikus értelemben. (káosz az volt). Mentünk azért kirándulni néha, meg volt, hogy sátorozni is, mondjuk azt nem önszántunkból, munka miatt. Mikor életem első IGAZI nyaralására mentem, mert elvitték a kis vidéki szerencsétlen, a nagynénimék, Velencére kaptak beutalót és valahogy odakeveredtem én is, na szóval, az nagyon menő volt számomra. Nem panaszkodom, mert amúgy irtó jó nyaraim voltak, otthon. Azután megismerkedtem Zsoltival, első nyaralásunk Szelidi tóra vezetett, eszméletlen jó volt, minden pillanatára emlékszem;-)
Majd megismételtük, és azt hiszem utána már "csak" gyerekes nyaralásaink voltak. Eleinte egy baráti családdal voltunk, Balatonon is majd újra Szelidi tó, meg volt Tisza tó is..de nem volt az igazi, mert különböző volt a két család napirendje. Míg én ha nyaralunk nem pakolok, annyit, meg suvickolok, meg nem vagyok olyan kötött a napirendben, mint itthon. Mikor nyaralunk, csúszik az ebéd, a mosogatás, az esti fürdés is, de hát nyaralunk nem? Na akkor lassan elmaradtak a közös nyaralások, és jött a magunkban nyaralás. Ami elsőnek három gyerekkel stresszes volt, mert kicsik voltak, de kaptunk egy nagyon kedves gesztust a Kereszt anyukáméknál, így Fonyódon, "lógathattuk a lábunkat". De nagyon jó volt, a kimozdulás, a környezet. Majd nőttek a nagyok, úgy lett egyre könnyebb a nyaralás. És ahogy annak lenni kellett, a most két és fél éves, megint megmozgatja az embert, nehogy már csak a parton heverésszen az ember..:-))))
Én úgy vagyok a nyaralással, hogy nem várom olyan nagyon lelkesen, (a rossz tulajdonságom, már írtam, sokáig él bennem a rossz) mert belegondolok, négy gyerek ott van, ők éhesek, szomjasak, pisilniük kell, meg amúgy is nyaralunk mindenki érezze jól magát, mondom MINDENKI..Zsolti még inkább, abban a két hétben kell, míg itthon van, kipihennie magát.
De azután rám ragad a többiek izgatott, nyaralás várása. És akkor már nem stresszelek(annyira) az úttól, mert Meli én is élvezném a tájat, de hát nekem kell vezetnem...és akkor az útra koncentrálok, meg úgy minden másra. De mikor odaérünk, megkönnyebbülök, és élvezem a nyaralást. Amennyire lehet, persze. Mert ugye itt sem az van, hogy én ülök a parton kezemben a könyvvel, és napozok. DE nem főzök, klasszikus értelemben, mert egy lecsó jólesik, vagy egy rántotta, vagy palacsinta. Így nem mosogatok folyamatosan. És sokat segítenek a nagyok már a pesztrában, a főzésben, a mosogatásban is. És együtt vagyunk, máshol vagyunk, élményeket gyűjtünk, EGYÜTT! Majd megyünk haza, valahogy hazafelé, mindig rövidebb az út:-)))), és mikor beérünk a kapunk, olyan jó....
És közben történik jó is, és rossz is, de csak több a jó...és akkor lehet újra várni a következő nyaralást!
Különben, én általában így vagyok, baromi nehezen szánom rá magam a kimozdulásra. Mikor ott vagyunk, nagyon élvezem, de nagyon szeretek hazajönni is...:-D
Pontosan így gondolom ahogy te, meg ilyenek is vagyunk, itthon nem engedem pl. hogy kimaradjon a délutáni szundi, de nyaraláskor valahogy nem érdekel, vagy itthon mindkét gyerek uzsonázik rendesen, olyankor belefér uzsira mondjuk egy fagyi is. És nem zavar, itthon frászt kapnék ettől, ez azért érdekes nem, hogy tudunk ilyenek is lenni, akkor itthon miért nem megy, pedig sokszor mennyivel könnyebb lenne, vagy nem?
VálaszTörlésAzért én bevallom, Csengével sokkal lazább vagyok, mint a nagyokkal voltam.:-)
Törlés:( kicsit letörtem, jöttem elolvasni válaszodat, és látom, még az én megjegyzésem sincs...valami szépet írtam neked, meg azt, hogy majd én is mesélek...remélem, nem vagyok kitiltva...
VálaszTörlésNagyon szép nyarat nektek, pihentetőset:)
Hogy gondolod Júlia, hogy kitiltanálak??:-( Dehogyis!
TörlésKöszönöm, még bő egy hét addig...várjuk már.:-)))
Megnyugodtam, s akkor már csak az elveszett megjegyzést kellene megtalálnom:)
TörlésNem véletlen írtam a mottómban,hogy "mindenütt jó,de a legjobb otthon".Én is szeretem a készülődést,a várakozást,és fáj ha vége,mégis olyan jó hazajönni:))Mi elég sokat ingázunk az ország két vége között,és a másikat is az otthonomnak tekintem,mégis nehéz elindulni és jó megérkezni.Aztán fáj visszaindulni és jó hazaérni.
VálaszTörlésEgy másik bejegyzésednél olvastam,hogy jobban alakul a nyár,mint gondoltad.Kívánom,hogy így teljen az egész.És,látod mégiscsak jól csinálod...a kamaszokkal nem könnyű,és nem gyakori,hogy ilyen sokat segítenek,és nem "unatkoznak"folyton.
Olvastam, megjöttetek! Kell is ez a fajta élmény, feltöltődés.:-)
TörlésRemélem tényleg jól csinálom......Köszi!