2015. október 2., péntek

Kérdések, magamnak..

Ez lesz az a bejegyzés amit azért írok, hogy megértsek valamit magamban.
Mert mostanában eléggé nehezen viselem a sulit. Nem mondom, hogy nem szeretek ott ülni, tanulni. Mert ez nem igaz. Eddig jó jegyeim vannak, van hármas is benne, angolból. Nem baj, ez engem nem izgat. Sajnos viszont két olyan emberrel utazok és egyik mellett ülök is, akik a (jajhogyisírjam) "tökéletesre" törekednek, ami nem baj, mert amúgy én is. Nem mondom, hogy tegnap este nem bosszantott a hármas angol. Pedig nem kellene, hogy bántson, hiszen olyan nehéz lesz az érettségi, hogy baromira örülök, majd a kettes angolnak is majd.
Nem tudom, hogy azért vagyok ideges ezekre az emberekre mert ők hozzák ki belőlem az állandó kényszert a legjobb jegyre, vagy magamtól is ilyen lennék??? Mert frusztrál a dolog.
Közben baromira irigykedem azokra, akik úgy örülnek, ha hármas angolt kapnak, mint majom a farkának.:-)

És, én látom azt is, ami nagyon jólesik, hogy hozzám jönnek azok az emberek, akiknek problémájuk van, de nem mondva csinált...hanem valós. És érdekes ezek az emberek nem szívják el az energiámat, mint azok, akikről először meséltem. Nem szeretem azokat az embereket, akik rád mosolyognak, majd a hátad mögött kibeszélnek. És olyan rossz indulatúan. Nem csak engem, mindenkit. Majd ő sorsuk a legrosszabb, de mellette meg sikeres dolgozatot írnak, élnek...mégis elégedetlenek.

Aki két munka helyen dolgozik, a családjában is zűrök vannak, vagy valós problémai vannak, amik nagyon nehezek, őket nagyon sajnálom. És megértem őket, segítek is rajtuk ahogy tudok. Ha csak egy simogatással is, vagy egy jó szóval, akkor is. És nem csak rájuk mosolygok, majd két perc múlva már hátat fordítva kibeszélem, vagy azt kezdem el mondani, hogy nekem milyen jó, vagy rossz dolgom van...
Lehet olvas a pad társam is...nem zavar ha olvas, őszinte vagyok, elmondanám neki is a véleményem, szerintem érez is valamit, mert csendbe vagyok órák között, nem mesélek, nem kérdezek...így védekezem...Valaki mondta üljek el tőle, vagy..nem teszem, mert amúgy nem utálom őt, próbálom megérteni. Csak közben olyan rosszul érzem magam, és egyre rosszabbul.:-(((((

És ha nem érzem jól magam, kérdem állandóan, minek csinálom az egészet??? És mit fogok utána csinálni? Mikor én FELESÉG, ANYA, HÁZTARTÁSBELI szeretnék mindig lenni, ami ugye lehetetlen. Dolgoznom előbb utóbb, de inkább előbb, kell majd..

Azt is tudom, hogy pontosan 10 évvel ezelőtt dolgoztam rendes munka helyen. Pénztáros voltam, szerettek, szerettem ott dolgozni. Már tudom, nem szeretnék...vagy ki tudja, de ilyen fizetésért....borzasztó! Azóta amit dolgozok, (takarítok nem szégyellem) zárt közösségben, magányosan teszem, valószínű, nem nagyon tudok most alkalmazkodni az emberekhez....nehezen viselem, nagyon!:-(

Más...kicsit fája  fejem, bizti a jó időtől, de végre péntek, ma korábban hozom Csengét haza, amúgy is mennek a Skanzenbe. És holnap almát szedünk, vasárnap meg KIRÁNDULÁST tervezünk! JUHÉJJ! :-)

2 megjegyzés:

  1. Én anno oroszból baromira tudtam örülni a kettesnek. Főleg azok után, amikor egy alkalommal Rozmár tanár úr egy órán három egyessel osztott meg. Nem állítom hogy a szíve csücske voltam (kinevettem amikor be akart sorozni az Ifjú Gárdába), de ő sem nekem. :)

    VálaszTörlés
  2. Remélem nem neked írtam ezt a hozzászólást már, Angliában dolgoztak fiatalok, összehoztak egy lakást, hazajöttek - a minimálbérre. Gondold el, fiam is állandóan kifelé tart. Mondja, minibálbért kap kint is, de mennyi az értéke?! Szomorú. Ilyen szembemosolygós, hátulról kést döfő kolléganőm volt nekem is, rossz emlékeim vannak arról az időszakról. csak tudod, azt nem értettem, hogy tudott behálózni embereket, nem látták, érezték?

    VálaszTörlés