Gyorsan írok míg legkisebbem elfoglalja magát egy kiflicsücsökkel.:-)
Többiek "dolgozóban".
Hétvégén, meg még tegnap is, belül dühöngtem, kicsit azt éreztem egy inas robot vagyok, mindenki, nagyon jól érzi magát, csak én nem. Legyen délre ebéd, de készítsem el a kedvenc mákos gubát is, ami előtt ugye be is kellett vásárolni, piac, külön kívánságok, majd fuvarozások, nem sorolom, mert így leírva unalmas...És miután a vasárnapi ebéd elfogyott, jött a romok letakarítása, eltakarítása, egy kis "muszáj" cipősszekrénypakolás. És néha azért fel kell mosni is. Gondoltam mivel ez hétköznap Csenge utánfutó miatt nehézkes, hétvégén kicsit könnyebb lesz nekem. Tévedtem.:-( Na de a panaszkodásból ennyi, egy anyának ezt is viselni kell, mint nagyon sok mindent. Viselem is. Bár tegnap délután jól kibeszéltem magamból Mesinek a problémáimat, hogy azért kicsit többet részt vehetne a családi életből, ami sokszor nem móka és kacagás, kivételesen azt láttam rajta megértette amit kértem. Igen, mondtam neki, mi NŐK vagyunk, legyünk büszkék rá, mert nagyon jó dolog, szeretni egy férfit, feleségnek lenni, gyermeket szülni, anyának lenni, mellette a saját életet formálni, nehéz, de képesek vagyunk rá. Vannak előttünk is példák, nagymamáink, anyáink...
És mint a legtöbb veszekedés után, legjobb a kibékülés, Mesi bocsánatot kért, én persze megbocsájtottam, és újból ment a olajozottan a gépezet. És ez is egy boldogságforrás. Mert ugye nem minden pillanatban boldog az ember, és hogy idősebb lesz az ember jobban élvezi a boldogság pillanatot!:-)))) (remélem sok-sok ilyen lesz még)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése