2011. december 5., hétfő

Családom

Zsuzsa kérésére, és gondolom többen voltatok, akik nem igazán tudtátok elolvasni rendesen a blogot, kicsit változtattam rajta.:-)
Advent 5. napján kezd belejönni a családom a várakozásba. Virágnál járva rengeteg ötletet kapok. Most éppen azt, hogy a család minden tagja húz egy-egy nevet minden nap. Azon a napon azt illetőt meglepi kisebb figyelmességgel, vagy helyette megcsinál valami apróságot, amit a másik szokott. No, ez nagy tanulság volt nekem. Szinte a "24". órában jött ez a dolog, mert a "kamaszmanók" elkezdték végezni a rossz dolgukat.:-)
Első két nap, kicsit értetlenkedtek a Drágáim, mit is kell kezdeni, ezzel a meglepjük a másikat dologgal???
Majd tegnap mintha felvilágosodtak volna, elkezdtek lázasan készülni. Persze kihangsúlyozva ezt, és ezt ÉN csináltam. Majd ma már finomítottak rajta, titkosan csinálták, és lázasan várták...
Voltunk adventi vásárba is. Ugyanolyan mint tavaly, tavalyelőtt....a forralt bor és a tea finom volt!:-)))) 


Héten annyi minden fog történni, csecsemő kicsilányomból, kisgyermek lesz.:-( Ma pakoltam a pici ruháit. És mutattam Zsoltinak nézd ez a pirinyó ruha, Csengén volt mikor hazahoztuk, vagy a kissapka..jaj...de hamar felnőnek. 
Készülünk jönnek Bettusék is. Bearanyozzák a szép napot pénteken... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése