Napok óta gondolkodom...
Mert szinte mindig, csak Csengéről írok, közben meg ott van még három nagy gyerek, egy kamasz, egy majdnem kamasz és egy szétszórt sok segítséget igénylő érzékeny kisfiú.
Micsoda kontraszt, a csecsemő lány, és a kamasz lány. És míg előttem teljesen nyilvánvaló, hogy milyen kamasznak lenni, megéltem én is, nagyon nehéz volt, és szinte mintha ma lett volna.Vannak dolgok viszont ami nekem most is nagyon nehéz. Talán nehezebb mint mikor kamasz az ember. Megtalálni azt az utat ami egy kamasz szívhez vezet. Még akkor is ha nem bírom elviselni, hogy flegma, hogy utálatos, hogy azt akarja folyamatosan, hogy csak körülötte forogjon a világ.Utálja a környezetét, testvérét, minket. Közben azt is tudom, akiket legjobban utál kívülről, azt szereti legjobban belül. Csak megélni a mindennapokat, nagyon nehéz....És még ott a két fiú, a kamaszkor küszöbén álló Dávidot, még enged magához, de meddig??? És az állandó figyelmet igénylő Bence..
És ezt mind azért írom, mert igazolom magamat. Igazolom a néha elfáradásomat, a néha önmarcangolásomat...a néha boldog pillanatomat. :-) Mert ANYA vagyok, hol jobb, hol kevésbé jobb...és lány, és asszony is...remélem.:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése